2018.08.27. 12:57 – Lángoló

Szeptemberben indul az NKA25 - Hangfoglaló turné

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nka25_hangfoglaloturne.png

Koncertek, kiállítások, filmvetítések, könyvbemutató és szakmai beszélgetések sorozatával ünnepli a Hangfoglaló Program az NKA fennállásának 25. évfordulóját. A hazai könnyűzenei támogató rendszer eddig is ismert volt szerteágazó tevékenységéről, idén ősszel pedig egy több művészeti ágat is felvonultató vidéki klubturnéval színesíti ezt a repertoárt - fókuszban persze a zene témakörével.

A rendezvénysorozat keretében olyan, korábban is az Alap által támogatott zenekarok lépnek fel többek között, mint a Kiscsillag, a Fish!, a Blahalouisiana vagy az Irie Maffia. A helyszínválasztás is a Hangfoglaló Program működéséhez kapcsolódik, hiszen szintén általuk támogatott klubok adnak otthont a különleges programoknak: például a veszprémi Expresszó, a győri Rómer Ház, a szegedi JATE Klub vagy épp a nagyváradi Moszkva Kávézó.

A Hangfoglaló történetében most először lép ki a fővárosi helyszínekről a Backstage fórum is, melyen az adott napon fellépő zenekarok képviselői folytatnak szakmai diskurzust különböző zeneipari témákban. Egyaránt asztalra kerül majd a produceri munka, a kommunikáció és PR, de menedzsmenti és dalszerzői témakörökben is megvalósulnak majd beszélgetések - olyan előadókkal, mint Beck Zoli (30Y), Szepesi Mátyás (Konyha, Magashegyi Underground) vagy Áron András ‘Apey’ (Apey & the Pea).

Fontosnak tartottuk, hogy a negyedévszázados évfordulóra olyan programokkal készüljünk, melyek nemcsak a közönség számára érdekesek, de egy közös szervezőelv mentén is összefűzhetőek: szerettünk volna minden olyan intézményt és résztvevőt bevonni a kezdeményezésünkbe, akikkel valamilyen formában az elmúlt években együttműködtünk, akiket támogattunk. A Hangfoglaló turné keretében helyet kapnak filmvetítések, könyvbemutató, poptörténeti jelentőségű emlékpontokat is avatunk, emellett több helyszínen is bemutatjuk a Nem veszhet el a Somló című emlékkiállítást, mely a nemrégiben elhunyt Somló Tamás életéből mutat be ritka pillanatokat.

- mondta az NKA25 - Hangfoglaló turné részleteiről Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője.

A programsorozat szeptember 23-án Szolnokon indul a Nem veszhet el a Somló megnyitójával és október 13-án ér véget a pécsi, illetve a győri helyszínen 30Y és Iamyank koncerttel. A programokról és a zenekarokról több információ a Hangfoglaló Facebook-oldalán érhető el.

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) ötödik éve része a Nemzeti Kulturális Alapnak, és olyan támogatási rendszerként működik, mely a hazai könnyűzenei műfaj népszerűsítését tűzte ki célul. Kiemelt fókuszpontok a könnyűzenei előadók fellépési lehetőségeinek támogatása, a nemzetközi promóció elősegítése, a zeneipari edukáció fejlesztése és a hazai rockzenei örökség ápolása. A kilenc alprogramból álló támogatási rendszer és az aktualitások elérhetők itt.

Az NKA25 - Hangfoglaló turné állomásai:

09. 23. Szolnok, Tisza Mozi

09. 28. Veszprém, Expresszó

09. 29. Gödöllő, Trafó

10. 05. Debrecen, Víztorony

10. 05. Nagyvárad, Moszkva Kávézó

10. 06. Szeged, JATE Klub

10. 06. Miskolc, Helynekem

10. 13. Győr, Rómer Ház

10. 13. Pécs, Szabadkikötő

A posztot a Hangfoglaló Program keretében az NKA támogatta

nka_hangfoglalo_logo_650.png


#hangfoglaló2018



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása