Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Október első napján a Kiscsillag Idáig tudom a történetet című popszappanoperájával folytatódott a Madách Rockfesztivál. Bár ez az anyag távolról sem nevezhető újnak, a tegnap esti előadás mégis kivételes alkalomnak volt tekinthető, hiszen ezúttal három színművész, Parti Nóra, Hevér Gábor és Szatory Dávid közreműködött a Földes Eszter által rendezett színpadi változatban.
Az Idáig tudom a történetet eleve egy érdekes, színházi és irodalmi elemeket is magába olvasztó műfaji hibrid, így nem okozott nagy meglepetést, hogy helyet kapott a fesztivál programjában, ugyanakkor - tudtommal legalábbis - korábban a női főszereplőt, Zsuzsát legtöbbször Németh Juci, Kornélt és Pétert pedig Leskovics Gábor és Lovasi András alakították. Ezúttal a környezet, a díszletek, és a színészek szerepeltetése, jobban kidomborították a színházi oldalt, és ez új dimenziókat adott a produkciónak.
Lovasi Andrást eleve a magyar pop- vagy rockzene egyik leginkább autonóm, valódi gondolatiságot közvetítő előadójának tartom, aki ahelyett, hogy konzerválni akarná a huszonéves önmagát, az idő múlásával inkább egyre változatosabb kihívásokat keres. Így számomra különösen szimpatikus a Kiscsillag pályaíve, hiszen az egykori hobbiprojekt mára egy kifejezetten progresszív, sokrétű zenekarrá vált, ahol simán belefér, hogy hatos felállásban, ütőhangszerekkel, többszörös szerepkörben feltűnő tagokkal lépjenek fel, ahogyan a Madách Színházban is tették. Leskovics Gábor és Szesztay Dávid egyaránt játszottak gitáron és billentyűs hangszereken, de a hivatalosan ritmusgitározó Lovasi is többször feltűnt szólógitárosi szerepkörben, ami számomra, akárcsak Bajkai Ferenc izgalmas, erőteljes, de sosem öncélú dobolása, kellemes meglepetés volt.
Maga az előadás körülbelül két órán át tartott, de a jó szerkesztésnek és a jó daloknak köszönhetően gyorsan eltelt ez az idő, és egyáltalán nem hiányzott a szünet. Ahogyan ezt már többször megírtam, a hangosítással vagy a látvánnyal ezen a helyen nem jellemzők a problémák, kitűnő, arányos zenekari megszólalás, profi fénytechnika és videós vetítés jellemezte az estét, és a koncertszínház jelző egyáltalán nem volt túlzás ebben az esetben.
Bár a program gerincét a Kiscsillag dalai alkották, a Parti Nóra, Hevér Gábor és Szatory Dávid által előadott prózai részek szerves részét képezték az előadásnak. A Papp Sándor Zsigmond és Lovasi András által írt szövegek amellett, hogy felskiccelték az alapszituációt, és monológok formájában végigvezették a közönséget Zsuzsa, Kornél és Péter szerelmi háromszögének történetén, egyaránt tartogattak olyan részleteket, mondatokat, amelyeken hazafelé menet is elmorfondírozhatott a néző, meg olyanokat is, amelyeken felhőtlenül nevethetett mindenki.
A történetet és a három karaktert teljesen átélhetővé tette a kevés eszközzel dolgozó, mégis kifejező díszlet, és persze a színészek játéka, akik apró kikacsintásokkal, vagy akár egy-egy kellék segítségével tudtak fontos dolgokat elmondani nekünk az adott szereplőről. Frenetikus volt a darabba szőtt Titanic-utalás, de felhőtlenül lehetett kacagni azon is, ahogyan a zenekar pár pillanatra a próza részévé vált, legyen szó akár "a dobos" megjelenéséről a szövegben, akár a gratuláló barátok kórusáról, akár arról, amikor a frontember az egyik mellékszereplőt alakítva megvallotta nemzeti érzelmeit. És pont ez az, amire egy érett, intelligens produkció képes, hogy a nézőt szórakoztatva egyúttal gondolatokat is ébresszen benne. Nem először történt ez meg velem az elmúlt napokban, és talán nem is utoljára.
A Madách Rockfesztivál ma és holnap az „Ez mind én vagyok” - sorozat színpadi beszélgetéseivel folytatódik. A mai estére, amelyen a Tankcsapda lesz a vendég, már minden jegy elkelt, de a hét további előadásaira még kaphatók jegyek.
