2018.11.23. 11:57 – Lángoló Gitárok

Last Rizla szombaton a KVLT-ban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lastrizla.jpg

Holnap egy igazi minifesztiválnak is beillő koncertnek ad otthont a KVLT. A magyar stoner/doom/sludge-underground legérdekesebb zenekarai mellett az este főzenekara a görög Last Rizla lesz, akik nemrég megjelent Mount Machine című kislemezükkel érkeznek a Fényes Adolf utcába. Programajánló a hajtás után! 

Nem túl nehéz kitalálni a Last Rizla névből, hogy milyen zenét játszhat ez a görög zenekar, és ha a lelki szemeink előtt egy karvastagságú joint jelenik meg, akkor már egészen közel járunk az igazsághoz .Természetesen stoner/sludge a játék neve, amiben Rizláéknál ráadásul ott rejlik a punkos lendület is, nem is beszélve a bő kézzel adagolt pszichedelikus leállásokról, amelyek alatt ki lehet pihenni a széttorzított riffek, és a sludge-osan recsegős énekhang okozta fáradalmakat. 

A zenekar majdhogynem hazajár Magyarországra, hiszen két éven belül harmadjára játszanak itthon. Ezúttal a friss Mount Machine című kislemezüket mutatják be szombaton, a korábban Vörös Yukként ismert KVLT klubban, és a minifesztivállá terebélyesedett koncerten négy magyar zenekar is fellép az egyre terebélyesedő magyar stoner/sludge-undergroundból, mégpedig a LanternI, a Her Highness, a Vanta és a Worthless. További információk az esemény Facebook-oldalán.


programajánló hír doom stoner sludge kvlt her highness last rizla vanta lanternI



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása