2018.11.28. 12:21 – Nihil_AK

Witchrot - Minden idők második legjobb zenekarfeloszlató közleménye

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

witchrot.jpg

Van az a mondás, hogy az igazi rocksztár az első próbán meghal, kis túlzással ezt maxolta ki a kanadai Witchrot legutóbbi sajtóbejelentésében. A stoner / doom / sludge metalban utazó, eddig egy négyszámos EP-t kiadott zenekar a napokban valószínűleg minden idők talán legőszintébb feloszlási nyilatkozatát tette közzé Facebookján. A közleményben nyoma sincs holmi zenei nézeteltéréseknek, közös megegyezésnek, meg hasonló úri huncutságoknak, a frontember Peter Turik szimplán közli a tényeket. Ha a nyilatkozat valódi, elismerően bólogatunk, ha csak médiahack, igazából akkor is, mert nagyon ügyes húzás, hogy magukra irányítsanak némi figyelmet rohanó világunk túltelített zenei piacán.(Fotó: Witchrot Facebook)

A bejelentés így hangzik: 

Annak a szerencsétlen valóságnak okán, hogy a gitárosunk megbaszta a barátnőmet, akivel hét éve voltam együtt, a Witchrot hosszabb távú pihenőre vonul. Mindazonáltal egy másik térben és időben folytatni fogom a zenekart - a bennem érő gyűlöletnek köszönhetően a zene lassan hömpölygő lesz, minden kétséget kizáróan a legpusztítóbb, leggyötrelmesebb dolog, amit valaha csináltam. Köszönöm a támogatást, maradjatok kemények - Peter

A dobosunk is meghalt...

Ehhez sok mindent nem lehet hozzáfűzni, maximum azt, hogy hasonlóan frappáns mondatokat utoljára a kilencvenes évek végén lehetett az Iron Monkey zenekartól, akik - hogy, hogy nem - szintén ebben a stílusban tevékenykedtek, és feloszlásukkor még utoljára jól beolvastak mindenkinek. De erre már csak az olyan iszapszemű öreg ráják emlékezhetnek, akiknek még mond valamit az "I Used To Fuck People Like You In Prison" Records - kb. Ilyen fickókat basztam a sitten Kiadó - neve. Akit érdekelne a zenekar eddig kiadott négy dala, kattintson a videólinkre!


bulvár hír kanada közlemény doom stoner feloszlás sludge witchrot



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása