Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Gyönyörű, álomszerű dupla albummal debütál a lángolón VENI, azaz Szász Veronika. Erykah Badu, a Morcheeba és a feminin poszt-dubstep legszebb pillanatait egyaránt megidéző szerző-énekes-képzőművészt kérdeztük és persze bemutatjuk új dalait. Az album kiadója és producere Anorganik, de a közreműködő zenészek is elsőligásak. (Fotó: Olajos Ilka)
Ritka az ilyen rebbenékeny, finom szövésű zene a mai magyar zenei palettán. Vagy ez csak mélyben szunnyadó tüzet és feszültséget takar?
Nagyon jól érzed, hogy a mélyben szunnyadó dolgok felszínre hozása határozza meg a lemezt. Erre utal a lemez címe is. A harmincadik szülinapomra kezdtem el készíteni magamnak, pontosan két éve. Régen sokat írtam naplót, és máig rengeteg dolgot értek meg magamról ezek segítségével. Ezúttal zenei naplót szerettem volna készíteni, mert a zenén keresztül a lényem legmélyebb rétegei is képesek elérhetővé válni számomra. Olyan dimenziók ezek, amik tudatosan, szavakkal, konceptuálisan nem is előhívhatók, csupán asszociációk és érzelmek útján. Ez a célkitűzésem olyannyira sikerült, hogy minden alkalommal, amikor meghallgatom a lemezt, újabb és újabb dolgokra jövök rá magammal kapcsolatban. Alkotás közben azt kerestem hogyan hangzik mindaz, ami bennem van. Amikor ezt megtaláltam, szinte egyből jöttek szövegfoszlányok, általában valami szimbolikus jelentést hordozva. Ezeket később kiegészítettem, vagy elvettem belőlük, hogy csupán a lényeg maradjon meg. Természetesen kedvenc népdalaim is felbukkantak.
Magadon kívül akkor kik az elődeid? Néha fehér Erykah Badu-nak érezlek, néha Dead Can Dance is beugrik, valami pogány és északi fless is. Vagy tévednék és ez valójában szakrális zene?
Rengeteg stílust hallgattam életemben teljes odaadással. Bármi közül meg tudom találni és ki tudom választani a számomra érdekest, legyen az akár csak egy lényegtelennek tűnő részlet. Az viszont tény, hogy leginkább klasszikus zenén és egyházzenén szocializálódtam. Ezek ivódtak belém már kiskoromban, és ezeket tanultam sok éven keresztül. Életem legnagyobb részében az imádság tulajdonképpen egyet jelentett az énekléssel. Amit hallasz, az valószínű az elmúlt harminc évem, hit és pogányság sajátos egyvelege.
Néha okos és érzékeny jazzt is érzek a munkátokban, de az improvizációs műhelymunka nyomait mindenképpen.
A jazz 16 éves koromban szippantott be először és azóta is nagyon szeretem. 10 éve tanulok énekelni Micheller Myrtill jazzénekesnőtől, valószínűleg ezt is kiszimatoltad. Az improvizáció pedig mindig is nagyon fontos megnyilvánulás volt számomra. Életem legmeghatározóbb zenei élményei többnyire improvizatív megmozdulások. Amikor felkértem zenészeket, hogy játszanak a zenéimre, akkor is ez volt az egyetlen instrukcióm, hogy teljesen szabadon tegyék ezt. Azt játsszák, ami jön, amit a zeném előhív belőlük. Lehetőleg ne is készüljenek rá előre. Egyrészt én magam is szabadságban tudok igazán alkotni, másrészt azért őket kértem fel, mert bennük maximálisan megbízom és tudtam, hogy nem fog belőlük olyan kiszaladni, amit aztán nem tudok ezerszer újra és újra, ugyanolyan jóleső örömmel végighallgatni. A lemezen közreműködő zenészek Bata István (basszusgitár, szintibasszus, szopránszaxofon, furulya), Meggyes Ádám (trombita, szárnykürt, szoprán, harsona), Gyémánt Bálint (gitár), Sampo Hiukkanen (altszaxofon) és Dobozy Ágoston (zongora).
Miért és mikor kezdtél el kacérkodni az elektronikával?
Képzőművészként az egyetemi évek azzal teltek, hogy átköltöztettem művészi kifejezésmódjaim a virtuális világba. Viszonylag sokára adtam be a derekam, mert szerettem/szeretek az anyaggal bánni. Szeretem az olajfesték illatát, szeretem a grafitceruza sercegő hangját a papíron, szeretem, hogy a ki nem mosható festékpacák emlékké válnak a nadrágomon, és szeretem a megfogható dolgokat úgy általában. Amikor azonban ráéreztem a virtuális világ szabadságára, teljesen rákaptam. Lenyűgözött, hogy az anyagtalanságért cserébe tényleg bármit lehet, és ez a szabadság új távlatokat nyitott. Arra gondoltam a zenével sem lehet ez másképp, és jól sejtettem. Az elmúlt két évben megszámlálhatatlan órákat töltöttem nem létező, végtelen terekben, s tobzódtam olyan hangok és effektek világában, amiket magamnak alakíthattam ki. Felemelő, hogy lehet valamit ennyire sajátosra szabni. Mindenképp hasznos volt az is, hogy magányosan is lehet komplex és összetett zenéket komponálni anélkül, hogy mást igénybe vennék hozzá térben és időben.
Jól érzem, hogy Anorganik aka Deutsch Gáborban nemcsak producer nagyágyúra, hanem egy érzékeny társra is akadtál?
Abszolút. Minden közreműködő művésznél az ízlésem és az intuícióim alapján döntöttem és ez nagyon bejött. Gábor már az elején nyitott volt a zenémre és értette azt. Nem akarta átformálni, nem adott fölösleges jótanácsokat, hogyan hasonlíthatnék jobban más alkotókhoz, hogyan lehetne populárisabb a zeném stb. és ettől már az elején könnyen bízni tudtam benne. A legjobb ízléssel és nagy érzékenységgel nyúlt a kompozíciókhoz és mindig azt hallottam vissza végül, ami bennem élt az adott számmal kapcsolatban. Rengeteget tanultam abból, ahogyan a számaimmal bánt. Igazi mesterként tekintek rá. Ráadásul végtelen türelme is volt hozzám, például mert egyes projektek elképesztően sok sávból álltak. Gábor pontosan tudta, hogy a zenémben minden hangnak és minden sávnak jelentősége van és ezeket ő is azzal az aprólékos és finom munkával szőtte össze egy végkifejletté, ahogyan én is készítettem őket.
Tele van színekkel a lemezed. Néha szinesztéziát éreztem szabályosan.
Ezt is jól érzed, igen, van szinesztéziám. Húsz éves koromban hallottam róla először, az egyetemen. Ekkor jöttem rá, hogy nem mindenkinek citromsárga a csütörtök, piros a kettes szám vagy lila a moll hangzás.
Folyamatosan látsz színeket zenélés közben?
Igen. Már kiskoromban is voltak színei hangoknak, harmóniáknak. Egyes hangnemekhez erősebb, élénkebb színek társulnak, mások neutrálisabbak.
Mennyiben függ össze a képzőművészet és a zene nálad? Teljesen különálló kontextus vagy egymásba kapaszkodó formák?
Összefüggenek, sőt, tökéletes szimbiózisban vannak. A lemezem készítése olyan ösztöni alkotóenergiákat szabadított fel bennem, ami a képzőművészeti munkámban, sőt, még a tervezőgrafikai tevékenységemben is abszolút érződik. Új képi kísérletekre inspirált, s segített túllépni a mára elavult szabályszerűségeken. Az alkalmazott grafika például egy elég kötött műfajnak tűnik, én mégis pontosan tudom mennyire jót tesz a logóimnak az a lángolás, amire a komponálás lapátolja a szenet.
Koncertek lesznek ebből a zenei projektből? Vagy megmaradsz ebben a finom, virtuális álomvilágban?
Amikor elkezdtem a lemezt, csak a saját álomvilágomra koncentráltam. Direkt nem voltak távlati céljaim, hogy elsődleges, önkiíró szándékaimba véletlenül se tudjon bezavarni a sikerre orientálódás kísértése. A lemez készítése során azonban sok mindenre rájöttem. A zene olyan elemi szükségletem, ami mindig helyet követel magának az életemben. Saját zenét játszani pedig annyira izgalmas dolog, amihez fogható nem sok van. Zenét írni egy nagyon mély önismereti utazás, amiben az ember kitárja a lelkét és amin keresztül engedi, hogy kapcsolódjanak hozzá mások. Az utóbbi két évben nagyon értékes barátságokkal gazdagodtam a zeném által és meg is alapítottam első saját zenekarom. Bata István és Meggyes Ádám személyében megtaláltam azokat a művészeket, akikkel szívesen kísérletezném ki, hogyan tudjuk élőben megszólaltatni mindazt, amit eddig időben és térben eltolódva hoztunk létre zenei vásznamon. Mivel az elektronika élőjátékba való integrálása és eleve a zeném egy új terep mindhármunk számára, így egy kis időbe telik, míg produkcióvá csiszolódik mindaz, amivel egyelőre magunkat szórakoztatjuk.
Mi a folytatás, vannak tarsolyban új dalok?
Természetesen máris rengeteg új tervem van, pedig még ki sem hűlt az első lemez. Szeretnék egy kicsit énekcentrikusabb albumot készíteni, saját magyar nyelvű szöveggel. Vannak már vázlataim, ezzel már nem fogok 32 dalig várni, alig várom, hogy megmutassam őket. Tervezek kissé strukturáltabb módon komponálni többszólamú énekes műveket, valamint újra szeretnék hangszeren tanulni. Igazából már ezeket is elkezdtem. Cséry Zolihoz járok zongorázni, Farkas Alízzal pedig orgonára vadászunk a belvárosban.
A posztot a Hangfoglaló Program támogatta:
