Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Rush 2015. augusztus 1-jén adta negyvenéves jubileumi turnéjának utolsó koncertjét a Los Angeles-i Forumban, és azóta nem álltak színpadra, sőt, a közelmúlt hírei szerint a dobos, Neil Peart nem csak a turnézást hagyta abba, hanem úgy általában a dobolást is. Ettől függetlenül rendszeresen felmerül a kérdés, hogy látjuk-e még őket színpadon. Geddy Lee, aki a napokban egy, a maga műfajában egyedülálló könyvet jelentetett meg, egy friss interjúban többek között erről is beszélt.
Köztudott, hogy a Rush elsősorban Neil Peart döntése nyomán nem turnézik többe. Lee erről így beszélt:
Neil visszavonult. Nem csak a Rushtól, hanem a dobolástól is. Nem dobol többé, és éli a saját életét. Ami rendben is van - Alex és én megbékéltünk ezzel. Továbbra is teljes a cimboraság. Épp néhány hete látogattuk meg őt, kapcsolatban vagyunk egymással. És természetesen, mivel Alex nagyon közel lakik hozzám, folyamatosan elmegyünk együtt kajálni, pláne, hogy szeret mindenfélét iszogatni a borospincémben. Továbbra is barátok vagyunk, beszélünk egymással, de az életünknek az a korszaka véget ért.
(...) Neil az egész turné során küzdött azért, hogy a legjobb formáját hozza, pedig küszködött mindenféle betegséggel, és mindennel ami ezekkel jár. Mivel egy igazi perfekcionista, nem akart kevesebbet nyújtani annál, mint amit a közönség vár tőle. Ez hajtotta előre az egész karierje során, és én mélységesen tisztelem ezért.
A Rush frontembere néhány napja egy könyvet is megjelentetett a HarperCollins kiadó gondozásában, Geddy Lee's Big Beautiful Book of Bass címmel. Az utóbbi hét évben ugyanis rengeteget foglalkozott annak a hangszernek a történetével, ami az ő pályáját is meghatározta, és amelyből hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik: a elmúlt évtizedekben több száz baszusgitárt gyűjtött össze, amelyből nem kevesebb mint 250 szerepel is a kiadványban, Geddy személyes kommmentárjaival kiegészítve, amelyekben természetesen nem csak a magukról a hangszerek kerülnek szóba, de a hozzájuk kapcsolódó dalok, történetek is.
A kötetben Geddy által készített interjúk olvashatók olyan beszélgetőpartnerekkel, mint John Paul Jones (Led Zeppelin), Adam Clayton (U2), Robert Trujillo (Metallica), Jeff Tweedy (Wilco), Bill Wyman (The Rolling Stones), Les Claypool (Primus), Bob Daisley (Rainbow), Ken Collins, a Fender egyik tulajdonosa, a The Who veterán gitártechnikusa, Alan Rogan, de rajtuk kívül a rockzene több meghatározó egyénisége is megjelenik egy-egy idézet, megjegyzés erejéig.
Mindettől függetlenül természetesen hiányzik neki a Rush. A Guardian friss interjújában arról is kérdezték, tudta-e,
hogy a bevezetőben is említett koncert az utolsó lesz.
Száz százalékban nem. Neil hajthatatlan volt, és úgy játszott, mint aki tudja, hogy ez lesz az utolsó koncertje. Ezért is jött előre a dobemelvényről, és ölelt meg minket a színpadon, pedig megesküdött, hogy ilyet sosem fog csinálni. Én magam optimistábban áltam hozzá ehhez, de azt gondolom, Alex jobban elfogadta, hogy vége van. Szerintem nagyon jók voltunk aznap este, de nehéz erről beszélni, mert az utolsó húsz perc nagyon érzelemdús volt számomra. Ez volt az első alkalom, hogy elcsuklott a hangom éneklés közben. Szóval azt hiszem, egy részem tudta már.
(...) Nem hiányzik a Rush utazás része. De hiányzik az, hogy egy színpadon álljak ezekkel a srácokkal, mert ez kivételes megtiszteltetés volt számomra. Biztos vagyok abban, hogy egy nap újra színpadra állok majd, de az sosem fogja pótolni egy háromórás Rush-koncert intenzitását, ami maximális kihívás volt számomra, és ez nem túl gyakran esik meg az életben.
Amit tudni lehet, hogy Geddy Lee és Alex Lifeson egyhangúlag úgy nyilatkoztak, miszerint a Rush csak úgy állhat újra színpadra, ha ebben mindhárom tag részt vesz. Ezen mondjuk nem is lehet csodálkozni - 1974, tehát a második lemez megjelenése óta játszottak ebben a felállásban.
