2018.04.17. 18:00 – Gnosis

Ha nem vagy itt - Naked Szesz-klippremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

naked_1.jpg

Egy hete debütált nálunk a Szegedi Egyetemi Színház zenekarának, a Naked SZESZ-nek az első nagylemeze, most pedig elhozták nektek vadonatúj videoklipjüket is. A „Ha nem vagy itt” című dalhoz készült kisfilmről a banda énekes-gitáros frontembere, Varga Norbert mesél nekünk.


klippremier Naked SZESZ



2018.04.17. 17:24 – Lángoló

A Diósgyőri Popfesztivál 45. évfordulójára emlékeznek Miskolcon

Egy soha be nem mutatott filmet is levetítenek a fesztiválról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

7mj_2571fs.jpg

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház a magyar rock hőskorának legendás helyszíne volt Miskolcon, amely tizenhét év zárva tartás után 2007-ben nyitotta meg ismét kapuit, immár felújított formában. A patinás műemlék kúriában, egy védett park közepében található intézmény a Gárdonyi Park idei szezonját e hét pénteken nyitja egy különleges koncerttel, melyen Török Ádám és a Mini közreműködik, valamint egy igazi kuriózumnak tekinthető film is levetítésre kerül. További információk a hajtás után!


mini jazz programajánló rock koncert hír miskolc török ádám gárdonyi park



2018.04.17. 13:00 – Lángoló Gitárok

Bocsánat - Itt a Kistehén legújabb dala

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kistehen_cut.jpg

Új EP-vel jelentkezik a Kistehén, ráadásul április 20-án, pénteken élőben is bemutatják a Bocsánat címet kapott anyag dalait az Akvárium Nagy Halljában. A zenekar elsőként a friss anyag címadóját hozta nyilvánosságra, amely, ahogy erre már korábban is volt példa náluk, a szórakoztatás mellett némi társadalomkritikát is tartalmaz. Az új dalt, melyhez egy érdekes képi világú szöveges videó is készült, először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathatjátok meg! 


premier magyar pop rock hír kistehén alternatív új dal szöveges videó



2018.04.17. 11:58 – Lángoló

Bizonyos kérdésekben már nem számit elegánsnak biztonsági köröket futni // Menyhárt Jenő, Európa Kiadó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

europakiado_1.jpg

Négy dalt - három új számot és egy feldolgozást - tartalmazó EP-t jelentetett meg az Európa Kiadó. Menyhárt Jenő beszél a dalokról, az ihletet adó történésekről, és arról, hogy dalszerzőként mi történt vele az elmúlt években.


interjú európa kiadó



2018.04.17. 11:32 – dankógábor

Ha nem írják oda az előadó nevét, akkor nem tudnám, hogy ez egy új A Perfect Circle-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aperfectcircle.jpg

Elindítottam a So Long, And Thanks For All The Fish című új A Perfect Circle-dalt a Youtube-on, átkattintottam egy másik böngészőfülre, hogy aztán gyorsan vissza is menjek, mert azt hittem rossz dalt indítottam el. Most igazából nem tudom eldönteni, hogy ez a szám vicc-e, maga a Douglas Adams-es cím talán ezt sejtetné, de hogy köze sincs a zenekar eddigi életművéhez, az biztos. Egyelőre csak értetlenül hallgatom a vidám kis popszámot, de nemsoká kiderül, hogy csak ez lesz-e az egyetlen meglepő dolog az április 20-án megjelenő, Eat The Elephant című nagylemezen.


rock hír a perfect circle



2018.04.17. 10:47 – dankógábor

Kendrick Lamar Pulitzer-díjat kapott

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lamar.jpeg

Eddig csak komoly- vagy dzsesszzenészeket díjaztak a díj zenei kategóriájában. Lamar a tavaly megjelent DAMN című lemeze miatt kapta meg a nagyon rangos elismerést, az indoklás szerint azért, mert a lemez az afroamerikai élet komplexitásának hű lenyomata, illetve fontos volt a Pulitzer Bizottság szemében a szövegek autentikus nyelvezete és a számok dinamikája is. Lamar elismerésével Bob Dylan irodalmi Noble-díja után újabb olyan helyre tört be a könnyűzene, ahol eddig elképzelhetetlen volt. Szóval ilyen Nagy Ember lép majd fel az idei Sziget fesztivál szerdai nyitónapján.


hip-hop hír rap kendrick lamar



2018.04.16. 16:52 – Szponzorált Tartalom

Idén is Talentométer – Lépj fel a III. Kolorádó Fesztivál nagyszínpadán és nyerj 500 000 forint értékű hangszerutalványt!

Adj esélyt a szerencsédnek és a tehetségednek!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

talentometer_18_640x360-02.jpg

Minden zenekar életében jól jöhet egy ugródeszka, ami segít abban, hogy felfigyeljenek rá, hiszen ha tényleg jó zenét játszol, a siker sokszor nem is múlik óriási dolgokon. Elég lehet egy koncert jó helyen és jó időben, meg némi médiafigyelem, hogy átüsd a negyedik falat, és meg tudd szólítani a közönséget. A Szerencsejáték Zrt. és a Kolorádó Fesztivál által szervezett idei Talentométeren pont ezeket nyerhetitek meg, ráadásul még egy félmillió forintos hangszervásárlási utalvánnyal is gazdagabb lehet a zenekarotok. A részletekkel kapcsolatban olvass tovább!


verseny fesztivál beharangozó szponzoráció felhívás tehetségkutató kolorádó talentométer stílusfüggetlen



2018.04.16. 15:26 – dankógábor

Stúdiózik a Rammstein és egy könyv is jön róluk magyarul

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rammstein.jpg

Kilenc éve jelent meg utoljára Rammstein-stúdiólemez. Az utóbbi időben ugyan elkezdtek szállingózni olyan hírek, hogy a német zenekar új albumra készül, de semmi biztosat nem lehetett erről tudni. Most viszont szabályosan berobbantak azzal, hogy feltettek hat képet az oldalukra, amin éppen rögzítenek valamit. Minden bizonnyal az új lemezt, de majd kiderül valamikor. Azt viszont már biztosra mondhatjuk, hogy a nyáron megjelenik magyarul is Christian „Flake” Lorenz Rammstein-billentyűs önéletrajzi könyve, a Der Tastenficker – An was ich mich so erinnern kann. Egyelőre nincs magyar címe, mert az, hogy Billentyűbaszó kicsit durva lenne, de majd lesz belőle valami.


hír rammstein



2018.04.16. 14:04 – dankógábor

Terrorgyanú miatt letartóztatták a Rotting Christ két tagját Grúziában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rottingchrist_1.jpg

Majdnem elmaradt a Rotting Christ tbiliszi koncertje, miután a görög metálzenekart vezető testvérpárt április 12-én letartóztatták a határellenőrzés során. Sakis Tolis énekes-gitáros és Themis Tolis dobos éppen a megszokott belépési procedúrán estek át, mikor a hatóságok félrekísérték őket, majd nem sokkal később már egy cellában találták magukat. Eleinte azt sem tudták, hogy miért tartják őket fogva, mondván az információ bizalmas, az csak később derült ki, hogy a zenekar neve és sátánizmus gyanúja miatt a nemkívánatos, terrorveszélyes személyek listáján szerepelnek, amiért mindenféle indoklás és figyelmeztetés nélkül le lehet őket tartóztatni. Szerencséjükre a zenekar másik két tagja nem volt a listán, akik így tudtak szólni a helyi koncertpromóternek, akinek nagy erőfeszítések árán, jogi szakértők, újságírók, aktivisták és rajongók segítségével, 12 óra fogva tartás után sikerült kiszabadítani a két zenészt, úgy, hogy még a koncertet is meg tudták tartani a városban. A Rotting Christnak eddig is volt baja a neve miatt. Volt olyan is például, hogy a nagyon hívő Dave Mustaine Megadeth-vezér nem volt hajlandó fellépni egy fesztiválon, ha a görögök is játszanak, így aztán a Rotting Christ fellépése el is maradt.


metál hír rotting christ



süti beállítások módosítása