2018.04.17. 13:00 – Lángoló Gitárok

Bocsánat - Itt a Kistehén legújabb dala

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kistehen_cut.jpg

Új EP-vel jelentkezik a Kistehén, ráadásul április 20-án, pénteken élőben is bemutatják a Bocsánat címet kapott anyag dalait az Akvárium Nagy Halljában. A zenekar elsőként a friss anyag címadóját hozta nyilvánosságra, amely, ahogy erre már korábban is volt példa náluk, a szórakoztatás mellett némi társadalomkritikát is tartalmaz. Az új dalt, melyhez egy érdekes képi világú szöveges videó is készült, először itt, a Lángoló Gitárokon hallgathatjátok meg! 

Kollár-Klemencz László együttese nagy utat járt be azóta, hogy a 2002-es Sziget Fesztivál reklámmal útnak indult. A debütáló Zene a nyulaknak sikere után rendre megjelenő lemezeiken mindig szerepelt egy-két olyan országos sikerű sláger, mint a Szájbergyerek, az életigenlő Szerelmes vagyok minden nőbe, a Virágok a réten, vagy akár a komikus-ironikus Jó csávó a Markó, a pszichedelikus Elviszi a szél, és a már megjelenésekor kultikussá vált, közéleti vonatkozásokkal teli Ezt is elviszem magammal.

A Kistehén karcos, kemény, mondanivalóban gazdag szövegvilága miatt túlzás nélkül a könnyűzenei élet egyedi színfoltja. Legutóbbi lemezük 2014 végén jelent meg Szomjas Nők címmel, sokan ezt tartják a legegységesebb és legizgalmasabb albumuknak. Időközben eltelt tizenöt év, így tavaly többek között egy különleges „Best of Kistehén” koncertsorozattal ünnepelték meg a másfél évtizedes jubileumot és elkötelezett közönségüket. Ugyanakkor a zenekar 2018-ban is tartogat meglepetéseket, így idén több mint három év után új dalokkal jelentkeznek.

Korábban sem volt szokatlan, hogy egyes szerzeményeik a minőségi alternatív szórakoztatáson túl komoly társadalmi kérdéseket is feszegetnek, és a most debütáló Bocsánat egy újabb ezen dalok sorában: erős szociális mondanivalóval bír, és a hajléktalanság témáját járja körül. A szöveges videó Kovács Miklós munkáját dicséri. 

A pénteki EP-bemutatón természetesen az új szerzemények mellett elhangzanak az elmúlt másfél évtized legnagyobb Kistehén slágerei is. Itt debütál továbbá a nagyközönség előtt zenekar új szólógitárosa, Sidó Attila, aki Bujdosó János helyére érkezett. Az est vendégelőadója a Meg Egy Cukorka.

További információk a zenekar Facebook-oldalán és a koncerthez kapcsolódó esemény oldalán


premier magyar pop rock hír kistehén alternatív új dal szöveges videó



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása