Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A kanadai The Once szívet melengető folk dalai finom harmóniáikkal ölelik át a hallgatót. A 10 éve úton lévő trió tavaly jelentette meg Time Enough című lemezét, amin kitágítva eddigi határaikat, minden eddiginél őszintébb és letisztultabb számok kaptak helyet. A Passenger előtt és vele több ízben fellépő formáció február 15-én nálunk is bemutatja új lemezét a Dürer Kertben, de előtte Geraldine Hollett, a formáció énekesnője mesélt nekünk.
A The Once Kanada egyik szigetéről, Új-Fundlandról indult 10 évvel ezelőtt. A trió tagjai Geraldine Hollett, Phil Churchill és Andrew Dale, akik finom folk dalaikkal már szinte az egész világot bejárták, így épp ideje volt, hogy hozzánk is megérkezzenek. A pénteki koncerten előttük Duke Bluebeard játszik, akinek egyszál gitáron előadott folkpop dalai tökéletesen illenek a The Once világához.
Hogyan jöttetek össze így hárman, és rögtön nyilvánvaló volt-e, hogy együtt szeretnétek majd zenélni?
Phillel a fősulin találkoztam, és elég gyakran párba raktak minket, hogy énekeljünk együtt, aztán egészen az iskola végéig meg is tartottuk ezt a szokást. Andrew-t pár évvel később Trinity-ben (Újfulland) ismertük meg. Ugyanabban a színházban dolgoztunk, és pár dalra volt szükség az éppen aktuális darabhoz. A rendező-asszisztens elfelejtett tájékoztatni minket arró, hogy minden jegy elkelt az előadásra, ezért csak összeollóztuk az egészet. Megcsináltuk a show-t, és utána egyértelmű volt, hogy mindig ezt kéne csinálnunk. Ennek már tíz éve.
A dalaitokban sokszor szeretettel énekeltek különböző városokról. Melyik a kedvenc helyetek?
Nem dobálózunk azért csak úgy a városnevekkel, de valamiért rengeteg dalt írunk Londonban, Dublinban, Párizsban .Az 'Another morning' című dalunk példul egy európai turnénk hozadéka, a 'Tin roofs'-ot pedig az angol kisvárosok inspirálták.
Nem túl megszokott egy kanadai zenekartól, hogy country-t játszanak. Kik inspiráltak benneteket?
Igen, a country mindenképpen az egyik inspirációnk. Dolly Parton, Loretta Lynn, Patsy Cline, Elvis, Willie Nelson, Merle Haggard, Johnny Cash zenéin nőttünk fel. Meg persze az összes country-zenészén.
Készítettetek egy feldolgozást Elvis Presley 'Can't help falling in love' című dalából. Volt valami oka, hogy épp ezt a számot választottátok?
Ha! Ahhoz, hogy amerikai színházakban is felléphessünk, a meghallgatáson énekelnünk kellett. Jesszus! Amúgy Elvis minden évben a születésnapján a helyi újságunk címlapján volt, mióta az eszemet tudom.
Milyen volt a Passengerrel és Stu Larsennel dolgozni?
Férfiak. Legendák. Szuperjófejek és tehetségesek. Nagyon szeretjük őket. Lehet őket egyáltalán nem szeretni? Tudják, mit akarnak, és nem félnek megszerezni azt. Láttad a klipeket, amiket együtt csináltunk Amerikában? Egy nap alatt megtanultuk az adott dalt, majd még aznap el is készült hozzá a video, aztán aznap este a színpadon már elő is adtuk. Ha! Elmebeteg, de csodálatos!
Mi teszi az új albumotokat, a Time Enough-ot különlegesebbé az előző lemezeteknél?
Az eredetiség, baby!
Mi az a legnagyobb cél, amit jelenleg szeretnétek elérni?
Csak menni tovább előre. Szeretnénk egy Ázsia/Kelet-Európa turnét.
Interjú: Korbély-Németh Veronika
