2019.03.23. 13:00 – Lángoló

Külvárosi húsüzem - Itt a BOM új videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bom_1.jpg

A debreceni Bíró Kornél - azaz BOM -, aki történetesen 1997 óta a Lyuhász Lyácint Bt. basszusgitárosa, 2014-ben döntött úgy, hogy kipróbálja magát szólóban is. Ez eredetileg egy-koncertes, alkalmi szeánsz lett volna, de ha már elkezdte, nem tudott vele leállni. Projektje folyamatos változásokat követően Európa több országában (Románia, Szerbia, Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország) bemutatkozott, és kiadott 3 lemezt, amelyből kettő külföldön rögzített koncertfelvételeket tartalmazott. Az aktív koncertezést követően azonban 2017-től közel kétéves kényszerpihenőre kényszerült notórius időhiány, illetve folyamatos technikai problémák miatt. A visszatérés előfutáraként stúdióba vonult és a keverést, valamint részben a hangszerelést is másra bízta. A lemez Alakok címmel hamarosan megjelenésre kerül, előtte azonban egy újabb videoklip harangozza be azt.

A közelgő albumról ez már a harmadik felvétel lesz, amely rendelkezik saját hivatalos videóval. Eddig a szintén debreceni illetékességű Brownhand, azaz Varga Tamás készítette számára a klipeket, azonban most egy régi jó ismerőse önként és dalolva hozta össze a kisfilmet a Külvárosi Húsüzem című számához. A dal egyébként egy régi Lyuhász Lyácint Bt. nóta, melynek megírása ahhoz a Csatlós Pál nevéhez kötődik, aki az érkező lemez keverését végezte, valamint részben a hangszerelését, technikusi munkálatait, és producerként is ténykedett rajta. A szöveget a klipben is szereplő, Lyuhász Lyácintos Burai Árpád írta még a múlt évezred végén. Természetesen a BOM-féle verzió már erősen a saját szájíze szerinti átdolgozás lett, a főbb zenei motívumok megtartásával.

A videó megálmodója és rendezője Pólik József, akinek 2017-ben jött ki első nagyjátékfilmje, Életem legrosszabb napja címmel, valamint jó 19 évvel ezelőtt forgatta utolsó videoklipjeit, egyet a Tankcsapda részére (Mennyország tourist - 1999) és egyet az Anima Sound System számára (Még, még – 2000). Az operatőr Molnár István volt, aki a mozifilmjében is társa volt, illetve a vágást Hutanu Emil végezte, aki szintén a film óta alkotótársa. A klip szereplőgárdája amatőr színészekből, illetve baráti társaságból, főleg a Lyuhász Lyácint Bt. köreiből verődött össze, névszerint: Bánszki Tamás, Beretvás Gábor, Bíró Kornél (BOM), Burai Árpád, Gyöngy Dániel, Kondor Tamás és Somogyi Tibor. Stáb: Lamm Motion Pictures, felvételi asszisztens: Vidonyevecz Zsolt.


premier BOM



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása