2019.06.18. 16:44 – dankógábor

Bálnavadászat miatt léptek ki szponzorok a Týr dobosa mögül

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tadeusz.jpg

A Týr zenekart szokás feröeri csapatnak titulálni. Ez amiatt van, mert a zenekar jelenlegi felállásnak a fele, a két alapító a szigetekről származik, a másik fele meg történetesen magyar, illetve, hogy pontosak legyünk Rieckmann Tadeusz dobos német származású, de már Magyarországon nőtt fel, itt is játszott zenekarokban, míg 2016-ban bekerült az 1998 óta működő folkmetál Týrbe. Ment is boldogan az együtt zenélés, tavaly Vörös Attila is csatlakozott hozzájuk gitáron (ő a másik magyar), amíg egyszer csak beütött a menykű, már nem először.

A Týr frontemberéről kiderült, hogy részt vett a szigeteken népszokás éves bálnavadászaton, amit a világ egyik fele barbár mészárlásnak tart, a feröeriek pedig népük hagyományának, annál is inkább, mert állításuk szerint meg is eszik az elejtett állatokat, nem csak céltalanul gyilkolásznak. Mindez nem illegális, annak ellenére sem, hogy egy csomó állatvédő kikelt már ellene. Nem teszünk igazságot az ügyben, a lényeg az, hogy aki feröeri, valószínűleg nem igazán tudja kikerülni ezt a vikingek óta élő népszokást.

Ahogy Heri Joensen, a Týr frontembere sem kerülte ki, sőt, ő képet is posztolt arról 2016-ban, hogy éppen feldolgozza az egyik elejtett bálnát olyan aláírással, hogy az igazi férfiak ölnek a húsért. Ezt kapta fel még akkor az internet népe, és emiatt került egy csomó Týr-koncert veszélybe. Az ügy azóta is megy kisebb nagyobb intenzitással, idén év elején újra bedobták a köztudatba, aminek most éppen Rieckmann Tadeusz itta meg a levét. Ő posztolta most a Facebookra, hogy a Meinl és a Tama is kiszállt mögüle, mert fanatikusok meggyőzték a hangszergyártókat, hogy a Týr dobosát nem szabad támogatni, mivel ő is a bálnavadászat mellett van.

Rieckmann amúgy 1988 óta nem eszik húst, nem is támogatja ezt a bálnavadászatot, ahogy semmilyen más vadászatot sem, de jobbnak gondolja ezt a feröeri hagyományt, amit nem kereskedelmi céllal, fenntartható módon művelnek a helyiek, mint például a nagyipari hústermelést. A fanatikusok számára viszont a bálna valamilyen mitikus, szent állat, és másabb azt leölni, mint mondjuk bármilyen emlőst szerte a világon.

Itt a teljes közlemény:


tyr



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása