Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ha sarkosan fogalmazunk, akkor a Macskajaj első mozis vetítése óta Magyarországon szinte elképzelhetetlen bármilyen nem műfajspecifikus zenei fesztivál egy-egy fúvósokkal, folkos dallamokkal bőven fűszerezett balkáni brigád nélkül. Nem is csoda, hogy a legtöbb rendezvényre szinte már hazajárnak az ilyen-olyan orkestarok, ugyanakkor nagy hiba lenne, ha felületesen közéjük sorolnánk a Dubioza Kolektiv legénységét, hiszen, bár náluk is tetten érhető a tipikus délszláv dallamvilág, a szarajevói társadalomkritikus stílusmixelők egészen más pályán játszanak. A mára hazájukban komoly kultusznak örvendő boszniai zenekart idén a Szegedi Ifjúsági Napokon üdvözölhetjük. A SZIN fellépőit bemutató sorozatunkban most ők kerülnek sorra, emellett van egy jótékonysági felhívásunk is – mindez a hajtás után!
Nem véletlenül illik rájuk a fenti jellemzés, hiszen hangzásukban ugyanúgy jelen van a bosnyák népzene, mint a reggae, a ska, a dub, a hiphop, vagy akár a punk rock hatása. És bár ez önmagában még senkiből nem csinált nemzetközi színtéren is jegyzett produkciót, pláne nem Kelet-Európai zenekarként, a bosnyák és angol nyelven egyaránt megszólaló Dubioza Kolektiv ezeket a hatásokat egy csak rájuk jellemző, sokszínű zenei világgá alakította, szövegeikben pedig a közhelyes jelszavak helyett valódi gondolatiság húzódik meg, mely nem csak a színpadra korlátozódik, de azon kívül is megnyilvánul.
Persze ha tudjuk, hogy a zenekar alapítói, Brano Jakubović, Vedran Mujagić, Almir Hasanbegović és Adis Zvekić tizenévesen éltek át a délszláv háborút, már nem is csodálkozunk azon, hogy a Dubioza Kolektiv kifejezetten érzékeny a nacionalizmus a nemzeti sztereotípiák és az előítéletek témakörére. Társadalmi szerepvállalásuk nem csak a dalszövegekben jelenik meg, de számos kormányfüggetlen és civil szervezetet támogatnak. Ilyen például roma kisebbség jogait védő Dosta! (Elég!), amelynek megalapításában is közvetlen szerepet vállaltak, de ugyanúgy hallatják a hangjukat akár a Mura folyó megóvását célzó környezetvédelmi kampányban, vagy ha épp a marihuána legalizálásának kérdése kerül szóba, esetleg adományoznak a 2014-es boszniai áradások áldozatainak, vagy épp a Mostari Rocksuli növendékeinek javára.
2006-ban lemezbemutató koncertjüket a Boszniai Parlament előtt tartották, hogy tiltakozzanak a korrupció ellen, de 2011-ben az Euróvíziós Dalfesztivál apropóján az Európai Uniónak is oda tudtak sózni egyet az Euro Song című dalukban. Ez utóbbi akkor született, amikor nem képviselhették hazájukat a versenyen, mivel alá kellett volna írniuk egy szerződést, hogy nem politikai tartalmú dallal indulnak. Így aztán megírták ezt a számot, amelyben számos akkori poltikai vezetőt név szerint szólítanak meg, és amelyben komolyan kritizálják az európai közösséget, amiért az csak a versenyen ismeri el teljes jogú tagjaként Boszniát, egyébként nem.
A Dubioza Kolektiv a zenekari munka során is követi a punk "csináld magad" szellemiségét: lemezeiket saját stúdiójukban veszik fel, a lemezborítók és az online megjelenésik grafikáit mind saját maguk készítik, ahogy a közösségi médiafelületeiken megjelenő anyagokhoz, vagy akár a videóklipjeikhez kapcsolódó legtöbb feladatot is ők látják el. Hogy a csapaton belül ösztönözzék a részvételt a dalszerzésben, egy speciális juttatási rendszert is kidolgoztak maguk között - aki részt vesz a szövegek írásában, az pénzjutalomban részesül. A módszer láthatóan be is válik, hiszen az elmúlt tizenöt évben összesen nyolc stúdiólemezt készítettek, legutóbb 2017-ben jelent meg az ezúttal anyanyelvükön íródott "Pjesmice za djecu i odrasle" azaz Dalok gyerekeknek és felnőtteknek.
A jellegzetes sárga-fekete színpadi szerelésben fellépő kollektívától ugyanakkor távol áll a papolás. Amint ezt billentyűsük, Brano Jakubović egy interjúban elmondta, dalaik azt bizonyítják, hogy az emberek képesek egyszerre táncolni és gondolkodni. Így aztán biztosak lehetünk abban, hogy a jövő szerdán kezdődő Szegedi Ifjúsági Napok második napján, azaz augusztus 29-én, csütörtökön este 9 órától olyan koncertet kap tőlük a fesztivál közönsége, ahol a gondolatébresztő üzenetek mellett egyaránt lesz tánc, jókedv, szeretet, és persze a legnagyobb nyárzáró bulik hangulata.
A négy napon át tartó sokszínű programfelhozatal, és az ilyenkor szokásos szórakozás mellett idén a fesztivál szervezői egy közös jótékonysági összefogásra is felkérik a Szegedi Ifjúsági Napok látogatóit. A SZIN és a Karitáció Alapítvány a fesztivál pénteki napjára az ország legnagyobb „piros orr flashmobját” szervezik meg a Borsodi Nagyszínpad előtt, ahol a piros orrot viselő látogatók a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika B részlege Fertőző Osztályának eszközvásárlását segíthetik közreműködésükkel. Kolonics Erika, a SZIN főszervezője így fogalmazott a kezdeményezéssel kapcsolatban:
„Szeretnénk, ha a fesztivál pénteki napja arról szólna, hogy mindenki piros orrot viseljen, mutatva az összefogást és segítve a beteg gyermekek gyógyulásának esélyét.”
A jótékonysági akció célja, hogy 1.000.000 forintot gyűljön össze a gyermekklinika részére úgy, hogy a jótékony fesztiválozók egy-egy 400 forintos piros orr vásárlásával járulnak hozzá az akcióhoz. Augusztus 30-án tehát a SZIN lesz Magyarország legnagyobb „piros orrú fesztiválja”, ahol a dolgozók és a látogatók egyedülálló módon segíthetik a szegedi bohócdoktorokat. Zárd a nyarat a Szegedi Ifjúsági Napokon!
További információk a SZIN weboldalán, Facebookján, valamint a Dubioza Kolektiv Facebook-oldalán