2019.11.08. 10:51 – Lángoló Gitárok

Jövő júliusban Judas Priest a Budapest Arénában

A legendás zenekar ötvenéves jubileumi turnéjával érkezik Magyarországra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jp_promo.jpg

Szinte hihetetlen, de már ötven éve annak, hogy megalakult a Judas Priest. A zenekar a jövő évre egy nagyszabású jubileumi turnét tervez, a zenekar rajongói pedig örülhetnek, mert van magyar dátum: 2020. július 13-án, hétfőn érkeznek majd a Budapest Arénába. Sajtóbejelentés a hajtás után! 

Kevés olyan heavy metal zenekar van, aki akkora sikereket ért el, mint a Judas Priest, a közel 50 éves karrierje alatt. A zenekar és a tagok jelenléte és hatása időtálló. Ezt bizonyítja, hogy 2006-ban VH1 Rock kitüntetést kaptak, bezsebelték a Legjobb előadásért járó Grammy-díjat 2010-ben, 2017-ben a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagságára is jelölték őket, a 2018-as Firepower című lemezük pedig az összes addigi albumuknál sikeresebben szerepelt a slágerlistákon.

Megünnepelvén 50 évüket a zeneiparban, igazi nagy dobásra készül a zenekar: 2020-ban egy igazán fantasztikus 50. évfordulós turnéra indulnak.

A Judas Priest 1969-ben alakult az angliai Birminghamben, amelyet sokan tartanak a heavy metál bölcsőjének. Rob Halford, Glenn Tipton, K.K. Downing és Ian Hill a zenészek, akik azért folytatják a pályafutásukat, hogy megváltoztassák a heavy metál műfaját.

Debütálása óta a Judas Priest az egyik legnépszerűbb heavy metál bandává vált, olyan klasszikus albumokkal, mint az 1980-as British Steel, a ’82-es Screaming for Vengeance, illetve az 1990-es Painkiller. A Breaking The Law, a Living After Midnight és a You’ve Got Another Thing Coming pedig igazi rockhimnuszokká váltak.

Ez a fantasztikus zenekar 2020. július 13-án a Budapest Arénában lép fel vadonatúj show-jával. Jegyek a budapesti koncertre november 12-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

További információk a Judas Priest és a Live Nation honlapján, valamint a Funcode.hu-n. A Judas Priest legutóbbi, Firepower című albumáról írt ismertetőnket itt olvashatod! 


brit koncert hír metal heavy judas priest live nation sajtóbejelentés budapest aréna



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása