Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Erős év volt a 2019-es a hazai világzenében, megjelenésekben legalábbis biztosan. Így adódott egy kis osztás-szorzás, és végül a válogatott keretet kiegészítettük néhány bónusszal, amiknek kitaláltunk olyan fejezetcímeket, mint „autentikus népzene”, „gyereklemez”, „minialbum” és „utolsó pillanatos megjelenések”, mert egyszerűen idekívánkoztak. Nézzük ábécésorban.
Babra: Babra (Fonó)
A 2014-ben alakult délszláv népzenéket feldolgozó, klasszikus tambura-klarinét-harmonika összhangra építő banda debütálása frenetikus, energiákban éppúgy tobzódnak, mint sűrű, drámai menetekben. Külön öröm, hogy a nemzetközi szakma is felfedezte őket: bekerültek nyáron a World Music Charts Europe nevű világzenei rádiós toplista élmezőnyébe is.
Cimbaliband és Danics Dóra: Iram (Fonó)
A Cimbaliband és Danics Dóra harmadik közös lemezét az a fajta egyensúly jellemzi, ami keveseknek jön össze ilyen vehemenciával és kreativitással; úgy rántanak fel slágereket, hogy a magamfajta sznobba hajló purista is örömét leli benne. A sűrű balkáni folk és az etno-pop csúcsformában!
Csík János és a MEZZO: Szép a tavasz, szép a nyár (Fonó)
A Csík zenekar hangja most poposabb és dzsesszesebb felhangjait énekli ki és hangszereli MEZZO néven zenekarrá szerveződött muzsikusbarátaival, és azt kell, hogy mondjuk, rendkívül jól áll nekik ez a fülbemászó dallamvezetés, ami közben persze nem felejtenek el folk-önmaguk maradni. Egy-két nótából igazi rádiósláger kerekedhetne, rajtuk nem múlik.
Ferenczi és a Rackajam: Áldás rockandroll (Gryllus)
Az Áldás rockandroll bár a rock amerikai hazájában lett rögzítve, mégis minden pillanatából süt a magyar folk és kultúra szeretete (még a Paul Simon zenekarából odavetődő remek gitárost, Jim Oblont is berántották közös zenélésre, aki simán ráérzett a kalotaszegi harmóniamenetekre), és ez még akkor is így lenne, ha nem a nagyszerű prímás, Szalonna húzná bele a néplélek megkerülhetetlen fájdalmait és örömeit.
Kaláka: Békabúcsúztató (Gryllus)
A jubileumi év csúcsán: a „Kaláka 50” lemez vadonatúj stúdióanyag régi-új dalokkal, és most is kiderült, hogy senki nincs rajtuk kívül, aki ilyen szelíden, mélyrehatóan és teljes érzelmi skálán tudná a költészetet közös nyelvvé boronálni. Ennél jobb élettől duzzadóan friss életműösszegző lemezt még nem hallottunk.
Lajkó Félix & VOŁOSI: Lajkó Félix & VOŁOSI (Fonó)
Nagy szerencse és ritka együttállás, hogy egy korszakos muzsikuszseni a saját, jól bejáratott zenekara után találjon egy másik kollektívát, akik nemcsak hibátlanul rakják alá a megfelelő témákat és tempót, de a támasz mellett kellőképpen kreatívak, virtuózok és fantáziadúsak hozzá, hogy együtt valami új minőség születhessen. A Songlines világzenei szaklap kiemelten foglalkozott az anyaggal a novemberi lapszámban, és kizárólag erre az albumra adott maximális pontszámot a népes felhozatalból.
Makám: Budapest éjszakája szól (Ady dalok) (Z Paraván)
Tán sosem volt még ilyen valóságos a Makám, és vele együtt az életre és a jelenre adott költészet-válasz, merthogy nem csak elemelkedünk, de meg is érkezünk. És mindkét állapot jobb, mint előtte volt, az elemelkedés eleve, de most a megérkezés is:
Meszecsinka: Állj bele a mélybe (NarRator)
Ez az album zeneileg már az előzőn is egyre markánsabbá váló pszichedelikus rockos vonásokat és tereket tágította tovább – beemelve inuit torokéneklési és szibériai sámánzenélési technikákat is a korábbról ismert folkelemek mellé -, az első anyagaikra jellemző buborékfinomságú hangzás már csak nyomokban van jelen, de azért abból is maradt valami, mégpedig a bensőségesség. Egyszerűen a Meszecsinka akkor sem tud elidegenítő lenni, amikor olyan karcos, hogy az már szinte nyomot hagy és kiserken egy kis vér.
Miquéu Montanaro és Móser Ádám: Tangók (Gryllus)
A sűrű negyedek, az irodalom, a színházak, az éji klubok világa ez; a tenger hullámai, az esti utca szórt fényei és a kerti lugasok csengenek ilyen tisztán, mert bár benne van az emberi fájdalmak mélysége - egészen a nehezen kimondhatóságig -, de mégis fénylik és egyértelműen megtisztító. Mindössze két harmonika szól, ám: a teljességgel kokettálnak – húsba vágóan, de vér-lazán.
Muzsikás & Amadinda: Párhuzamok és kontrasztok (Budapest Vinyl/Fonó)
„A kultikus népzenekar és a nem kevésbé fontos kortárs ütősegyüttes közös albuma izgalmas kaland, mert az egyértelmű különbözőségek mellett pont olyan erős kontúrokat kapnak a kulturális azonosságok is, ebből a fényszögből mindegy, hogy gyimesi csángó-magyaroknál, polinéz fűszoknya-táncosoknál, magyarpalatkai zenészcsaládnál, zimbabwei zanza játékosoknál, dél-dunántúli hosszúfurulyásoknál vagy afrikai xilofonjátékosoknál vendégeskedünk, az öröm és a bánat, a mindennapi gondok és az istenkeresés ugyanazon tőről fakad.” - idézem a bevezetőből, és igen, tényleg nem számítanak a különbözőségek, minden meghallgatással csak egyre mélyebbre jutunk a beidézett népzenék édes-hűs forrásaiba. Ügyesen szerkesztett album egy élő felvételből, ha csak ennyi jutott volna idén, akkor is kibírnánk, mert: esszenciális.
Parno Graszt: Már nem szédülök (Fonó)
A Parno Graszt nyolc évvel az előzőt követően megcsinálta legváltozatosabb és legszórakoztatóbb lemezét – és messze nem azért gondolunk ilyen sokat róla, mert a slágernek szánt versenydaluk is rákerült, de olyan elragadtatás is megesik néhány, mint például a Bánat-bánat:
+ Autentikus népzenék
PásztoHóra: Soha el nem felejtelek (Moldvai csángó népzene Budapestről) (Szerzői)
Elsősorban moldvai népzenében érdekeltek, aminek pont a lényegét ragadják meg tévedhetetlenül: életszerűségét, valódi energiáit – nincs itt az égvilágon semmi szépelgés és úgy tevés, csak színtiszta élvezet. Hibátlan felütés.
Rozsdamaró: Mély (Fonó)
A Rozsdamaró második lemezén a pásztorok, pásztorvilág idéződik meg, annak lehetőleg minden szegmense: életvitel, lelki állapotok, vágyak, munka, terek és idők. Néha egészen szűkre szabódik a sűrű vonószenei atmoszféra, és a szerelmi bánat legmélyébe záródunk, a kilátástalan szívbéli megpróbáltatásokba, máskor viszont a szellős furulyazenével és kolompszóval kitágul a tér, és a szabadság fuvallata érkezik simogatva.
Vaszi Levente és Vrencsán Anita: Gyimesvölgyi Népzene Kostelekről (Fonó)
A gyimesi csángó népzene a létező legjobb muzsika a kozmoszban, és ha még ehhez azt is hozzátesszük, hogy a gyimes-völgyi csángó magyarok úgy emlegetik ezt az időtlenségbe faragott települést, hogy „kosteleki keskeny palló…”, akkor ne csodálkozzunk, mert ez a zene olyan archaikus mélyrétegeiből nő ki a létezésnek, amihez fogható nincs több, ezt hallva az ember elhiszi, hogy tényleg van velünk élő történelem.
+ Gyereklemez
Paár Jucsi – Hangoló: Kerekerdő (Fonó)
A varázslat, az ünnepek, a mesei beavatás hangja Paár Julcsié, a játékos mondókáktól a pörgős moldvai muzsikákig minden a hős útját regéli el prózában, dalban és népzenében, így már csak rajtunk áll, hogy meglátjuk-e az életünkben a csodákat és a szépséget. Ha nincs a háznál gyermek, akkor is szerezzük be, semmiféle alibi és indok nem kell hozzá.
+ Minialbum
Meybahar: Abyss (Fonó)
Abyss című alig félórás bemutatkozó minialbumuk olyasféle megközelítést kíván, amit a nagy ívű alkotásoknak szoktunk előkészíteni magunkban, színpadi darabokká írt etnozenéknek és elmélyült jazzeknek. Az Égei-tenger világában, és kisázsiai kultúrkörben járunk, és az már a felütéssel egyértelmű, hogy itt és most nem a popzenei attitűd dominál. Ritka meggyőző debütálás.
+ Utolsó pillanatos megjelenések
Herczku Ági és a Banda: Kamara (Fonó)
Az egy dolog, hogy ünnep egy-egy Herczku Ági lemez megjelenése, és hogy övé az egyik legszebb és legsokoldalúbb hang a népzenei/világzenei színen – merthogy éppúgy tud autentikus népdalokat énekelni, mint azoktól elkacskaringózni –, de most megcsinálta azt a népzenei lemezét, ami néha éppúgy kortárs kamarazene, mint lírikus megmártózás a vágyott tisztaság világában. A Herczku Ági-Nikola Parov (énekes és muzsikus/szerző) páros tehát kitett magáért, összehoztak profi zenészeket a feladathoz (Fekete Mártont, Hegedűs Mátét, Herédi Zsombort, Molnár Pétert, és Pálházi Bencét), majd magyar, szlovák, horvát és bolgár dallamok színe-javából válogattak, vendégként bevonzottak olyan zenészbarátokat, mint Vízeli Balázs, Kuczera Barbara és Bognár Szilvia, és összedobták ezt a lehengerlően energikus és ragyogóan üde albumot, ami, ha nem mondtam volna még, tán a legjobb Herczku Ági lemez lett ide, s távol.
Terra Profonda: For The Sake Of The Mountains (Fonó)
Vincenzo Lo Buglio, szicíliai énekes-dalszerző két magyar muzsikussal, Kiss Krisztián buzukissal és Szabó Mátyás basszusgitárossal hozta össze ezt a különleges bandát, aminek legfeltűnőbb jellegzetessége minimál és szellős hangszerelés mellett a sűrű érzelmi feszültségekkel való túltöltés. Vincenzo rekedtes és mély hangja, látomásos szövegei, valamint a folkban kevéssé elterjedt hangszerhasználat egyedisége új ösvényt vágott számukra a színtéren. A hatvanas évek vége óta elterjedt folkos dalkultúra minden erényét sűrítik, emellett Tom Waits zsigeri és meglepő megidézése is megy nekik (ami bár lehetetlennek tűnik, de majd tessék meghallgatni a Marie című számot), ráadásul ez a lemez minden hallgatással csak további rétegeket fed fel magából; mindez pedig az alt-country sajátos európai változatának megteremtőivé avatja őket. Soha rosszabb évadzáró lemezt.
