2020.01.06. 13:49 – Nihil_AK

Készül a Crowbar új lemeze

Fotókkal tudjuk bizonyítani, hogy Tommy Buckley már feljátszotta a dobokat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

crowbar_2019.jpg

Ugyan még meg sem jelent Kirk Windstein novemberben általunk is beharangozott szólóalbuma, máris folyik a munka a Crowbar új, sorban már a tizenkettedik lemezén, legalábbis a zenekar Facebook-oldalán megjelent képek erről árulkodnak. Tommy Buckley dobos már el is kezdte feljátszani a saját részeit, és bár megjelenési dátumról érthető módon még nem szólnak a hírek, nem kizárt, hogy még idén hallható lesz az eredmény. Mindeközben - ha már lúd, legyen súlyos - Kirk nemrég megint csatlakozott a Downhoz is, akikkel idén esedékes legalább egy huszonöt éves jubileumi buli. Már csak a Kingdom of Sorrow-t kellene újjáalakítania, hogy teljes legyen a kép, de ha ideszámítjuk vendégszereplését Jamey Jasta pár hete megjelent The Lost Chapters - Volume 2 lemezén, akkor tulajdonképpen ez is megvalósult. Örvendetes látni, hogy egy ilyen sokat látott veterán ekkora lendülettel dolgozik. Képek és zene a hajtás után!


hír metal súly doom new orleans sludge új lemez crowbar stúdiómunka kirk windstein



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása