2020.02.21. 12:00 – Lángoló

A bátorságról szól a DI-RECT új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

direct.jpg

A Soldier On balladája egy óda azoknak, akiknek van bátorsága kiállni magukért. A dal egy klipet is kapott, benne három, párhuzamosan futó sztorival a sérült lelkekről, amit ezúttal is alkotótársuk, Jamel Armand készítette. A klip Magyarországon a Lángolón látható először.

A Soldier On már a holland zenekar szeptemberben érkező új lemezének előfutára. A tavaly megjelent Nothing to Lose EP táncosabb felvételei után most egy szomorú, megható balladát kapunk a srácoktól:

A Soldier On egy óda mindenkinek, aki ki mer állni magáért és elfoglalni a helyét ebben a félelem sújtotta világban, melyben élünk

- meséli a zenekar. 

A csapat az előző kislemez kapcsán kezdett el Jamel Armanddal és kreatív csapatával, a Starsquiddel dolgozni, akik ezúttal is a meglepő látványvilágért feleltek.

A klipben három párhuzamos történet fut, a középpontjukan pedig egy-egy sérült lelkű karakter áll. Sérülésük oka lehet egy trauma, az, hogy kevesebbnek érzik magukat vagy másfajta belső szenvedés, melyet a külvilág gyakran észre sem vesz. Ez a központi probléma elevenedik meg egy stilizált, mégis érthető világban. A képek őszinték és egyenesen beszélnek a problémákról, ugyanakkor a fájdalom nem díszíthető

- kommentálják a videót a készítők. 

A rendező, Jamel Armand néha szó szerint arra törekszik, hogy a néző bekukucskálhasson a szereplők ajtaján, láthassák a legszemélyesebb, legszívszorítóbb pillanataikat. Az olyan magányos pillanatokat, melyeket leggyakrabban zárt ajtók mögött élünk meg. Sokan magukra is ismerhetnek. A csapat célja a dallal és a klippel, hogy azok, akik maguk is hasonlóan éreznek, bátorítást nyerjenek és tudják, megértik őket, nem kell elbújni vagy szégyenkezni. 

A DI-RECT történetében nem ez az első alkalom, hogy a lélek mélyebb bugyraival foglalkoznak, a Nothing To Lose is arról szól, hogy mondj igent, hiszen önmagunkon kívül nincs más, aki megállítson. A zenekar tavaly decemberben játszott nálunk először, de a szeptemberben érkező új lemezzel várhatóan ismét visszatérnek Magyarországra. 


di-rect



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása