Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Március 4-én lép fel a Papa Roach a Budapest Sportarénában. Ebből az alkalomból értük el telefonon Tobin Esperance basszusgitárost, aki végül azt is elmondta, hogyan kell utazni kevés cuccal hosszabb távra.
Úgy tűnik, hogy Magyarországon nagyon masszív rajongóbázisotok van. Mire számíthatnak?
Hogy tele leszünk energiával, abban nincs semmi újdonság. A koncertig még rákészülhetnek arra, hogy énekeltetni fogjuk őket. Számunkra az teszi igazán emlékezetessé a bulit, ha végig a közönséggel éneklünk. Úgy vagyok ezzel, hogy azt szeretem, ha a közönség azt csinálja, amit mi. Ha mi ugrálunk, ugráljanak ők is, ha folyik rólam a víz, akkor róluk is, ha éneklünk, akkor énekeljenek ők is, ha meg épp nem történik semmi, akkor táncoljanak.
Több helyen is jártatok már Magyarországon, a fővároson kívül voltatok Sopronban és a Balatonnál is. Van, ami megmaradt?
Megmaradt, hogy túl sok magyar sört ittam a Sziget fesztiválon, mert kánikula volt. Nem volt különösebben jó sör, de azt hiszem ez támogatta a fesztivált. Annyit ittam, hogy még a nevére is emlékszem, Dreher vagy mi. De rohadt jól esett abban a melegben, hogy hideg.
Hogy halad a turné eddig? Vannak terveid, hogy a következő napokban mit szeretnél megnézni?
Igen, ez egy jubileumi turné, mármint abban a tekintetben, hogy itt ünnepeljük a feleségemmel a 10. évfordulónkat, ezért minden este egy randi, és minden nap megpróbálunk többet kihozni annál, hogy csak a koncert helyszínén ülünk. Rengeteg gyönyörű városba juthatunk el, kár lenne nem megnézni őket, és nem megismerni a helyi arcokat, a helyeket kajákat és borokat. Nagyon várom Görögországot, hogy felfedezzük, és az olyan kelet-európai helyeket, ahova eddig még nem sikerült eljutni.
Tudod mindig játszunk Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, és nyilvánvalóan ezek is nagyon jó helyek, de ha ennél keletebbre jutunk az mindig nagyon különleges, már csak azért is, mert nem olyan régen még el se lehetett jutni ezekbe az országokba.
Mit üzennél a rajongóknak, mit vigyenek nektek a koncert után?
Bármit, amit akarnak. Nagyon szeretem a helyi dolgokat, ami az adott helyre jellemző. Mindegy, hogy az egy helyi ital, vagy játék vagy bármi, én nagyon szeretem ezeket kipróbálni, nézegetni, szóval jöhet bármi.
Lassan 30 éves a zenekar, és ha nem is vagy az elejétől kezdve tag, de mindig is a zenekar közelében voltál. Tulajdonképpen 30 éve ugyanannál a cégnél dolgozol, ami nem egy általános dolog. Nem volt olyan sosem, hogy teljesen mást szerettél volna csinálni?
Nem, soha. Tudom, hogy ez nyálasan hangzik, de olyan vagyunk mint egy család. A munkatársaidat az esetek többségében nem úgy választod meg, hogy ki az, aki szimpatikus, hanem bekerülsz egy helyre, és kész, lesznek jófejek meg egy csomó gyökér. Ha zenélsz, abban az a jó, hogy ha nincs köztetek kémia, akkor a közös zenélés sem megy, és ez már az első próbákon vagy az az első dalok írásánál kiderül. Nyilván vannak nehezebb időszakok, súrlódások, de ha fontosak egymásnak az emberek, akkor minden erejükkel azon vannak, hogy ezeket megoldják, feldolgozzák, és továbblépjenek, ahogyan a családod sem hagyod ott, ha összevesztek valamin.
Aztán ott van az is, hogy mindig mást csinálsz. Azon vagy, hogy az egyik dal ne legyen tök ugyanolyan, mint a másik, és az egyik lemez ne hangozzon totál ugyanúgy mint a másik. Olyan mintha folyamatosan másik zenekarban lennél, mást csinálnál. Nincs uborkaszezon, nincs olyan, hogy semmi dolgunk, időm sincs más projektekben gondolkozni. Majd ha öreg leszek, akkor talán elmegyek máshova session zenésznek, de amíg a zenekar létezik, addig nem akarok váltani.
A Last Resort az a dal, amit mindenki ismer, minden rockdiszkóban sláger, és azok is kívülről tudják, akiknek fogalma sincs, hogy mi az a Papa Roach. Egy ekkor sláger előny vagy unjátok?
Nagyon jó. Írtunk egy klasszikust, ami évtizedek óta nem kopik ki, és még mindig slágerként tekintenek rá az emberek. Bármikor játsszuk élőben, a közönség imádja. Bárhol kerül elő a világban, mindenki ismeri. Nem nagyon tudom elmondani, mit érzek azzal a dallal kapcsolatban, de nagyon büszke vagyok, hogy érezhetem, és a részese lehetek.
A popzenében a mostani trend az, hogy az előadók leginkább sutyorognak a mikrofonban, ami totálisan az ellenkezője annak, amit ti csináltok. Mi a véleményetek az ilyen előadókról?
Na igen, mondjuk ki, mi hangosak vagyunk, a suttogás a színpadon kívül sem a mi műfajunk. De azt gondolom, hogy néha jó dinamikusság, a halk csak hangosabbá teszi azt, ami tényleg hangos, ha érted mit akarok mondani. Mi hangosak voltunk, azok is maradunk, mert ez a dolgunk. A rock ‘n’ rollban nem lehet suttogni.
Mit szólsz akkor ahhoz, hogy a hiphop lett az új generációk rock ‘n’ rollja, már ami lázadást illeti?
Én is hallgatok hiphopot, és értem, hogy miért ez lett a lázadás egyik új jelképe. De ha megnézed, akkor a hiphop-szcénára is igaz hogy sokan még extrémebbek lettek, mernek hangosan lenni, vadak és lázadni, és azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokat inspirálódnak a régi nagy rockzenészektől. Lehet, hogy ez egy jel, hogy a rockzenének össze kell szedni magát, meg kell újulnia, kockáztatni kell, vadabbnak kell lenni, őrültebbnek. Hasonló volt a helyzet a 80-as években is szerintem, mikor a hajmetál és a glam rock még ment, de egyszercsak jött a Nirvana, és megújította az egészet. Valami ilyesminek kell történni most is a rock színtéren. Lehetne az, hogy erőszakosan azt mondjuk, hogy ezek majd mi leszünk, és talán az elején így is indultunk neki ennek az egésznek, de már nem vagyunk egy friss zenekar, mi csináljuk, azt amit mi tudunk és jónak tartunk, ha egyszercsak ez változtatja meg az egészet, az szuper, de az is szuper, ha mi inspirálunk majd arra valakit, hogy eljöjjön ez a nagy berobbanás.
A zenekarral átéltétek azt, hogyan változott meg az egész iparág, hogy a lemezeladások visszaestek, a digitális eladások és a stream elterjedt. Milyen volt ez belülről?
Nagy kihívás még most is, hogy megértse az ember, lépést tudjon vele tartani, és akár valami újjal elő tudjon állni. Egyszerre kell zenésznek és üzletembernek lenni, mert különben véged van. Folyamatosan tanulnod kell, mert nem tudsz ellene harcolni. Mi ezt tettük, tanultuk, alkalmazkodtunk, használtuk és megpróbáltunk hozzátenni. Megtanultuk és megértettük, hogy milyen szerződések vannak, mire kell ezeknél odafigyelni, hogyan lehet jobbat kiharcolni, hogyan lehet úgy kiadni egy dalt, hogy az minél több emberhez jusson el, hogyan kell összehangolni az egészet a közösségi oldalakkal, hogyan tartod és építed a kapcsolatod a rajongókkal.
Rengeteget turnéztok, és gyakran ilyenkor hónapokra egy bőröndnyi ruhával mentek. Mi lenne a tanácsod nyaraláshoz, ha egy hétre megy valaki, mik a legszükségesebb, ha nem akar felárat fizetni a bőröndökért?
Mindig azt mondom, hogy teljesen oké, ha több napig hordasz egy ruhadarabot. Ha ugyanaz a nadrág, póló, pulóver és kényelmes cipő van rajtad, azzal nincs semmi gond. Amíg naponta cseréled a zoknid és az alsódat, addig jó vagy. Egy hétre egy póló, egy nadrág, egy pulóver és egy kényelmes cipő pont elég, csak cserélj alsóneműt és zoknit, és minden nap mosd meg a fogad.
Az utolsó Papa Roach-lemez:
