2020.03.04. 13:24 – Lángoló

Nagyon megy a Zaporozsec

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zapo.png

A Zaporozsec zenekar az év elején sem pihen, gőzerővel folynak a 2020-as turné, és az azt nyitó Akvárium koncert előkészületei. Emellett Varga Bence is készül élete eddigi legnagyobb élményére, valamint az már aranylemezes zenekar a Dal című műsorba is bekerült.

Találj rám címmel már hallható a Zaporozsec legújabb dala, amivel a zenekar közel 600 nevező közül bejutott a Dal 2020-ba, amelyben a Duna Televízió idén is nézőivel közösen keresi az év magyar slágerét. A zenekar az első válogatóban ugyan kiesett, de még versenyben van az év akusztikus felvétele és az év dalszövegírója díjért. Ma éjfélig lehet szavazni rájuk. 

Egyébként a KO Recordsnál megjelent Pixelek című album (a zenekar második nagylemeze) az év végén aranylemez lett, illetve, 2020-ban ismét útra kelnek, ahol, a tavasszal induló turné első állomása március 14-én az Akvárium klub lesz Budapesten, és ahová az early bird jegyek már el is fogytak. A koncerten vadonatúj dalokat is hallhat a közönség, és persze a Találj rám is elhangzik. A zenekar egy teljesen megújult műsorral készül, amibe eddig még nem hallott dalok is kerülnek és a régi dalokat sem a jól megszokott módon adják elő. Ebben segítenek majd vendégzenészek, barátok, és lesz olyan pillanata a koncertnek, amikor a Zaporozsecen kívül még nagyon sokan lesznek a színpadon.


zaporozsec



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása