Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Eljött a karanténban születő dalok ideje, ezért úgy alakult, hogy közös zenét készített a tavaly új szólólemezt megjelentető HS7-tag, Németh Róbert és a Bajdázóból, valamint horhos nevű projektje révén zenészként, és író-költőként is ismert Győrffy Ákos. Egyelőre egy szám, amit hamarosan újabbak követhetnek.
A The Waste Land vol. 1 egy gitárcsilingelésekből, természethangokból és elektronikus zajokból összegyúrt darab, ambient, drón, kortárs zene, nevezhetjük sokféleképpen. Karanténzene, válságtermék, tudósítás a jelenidőből.
Eljött a karantén-ambient ideje, noha az odakint ólálkodó vírusok nem barátai az elmélyült alkotásnak. Napközben a gyerekek online iskolájának őrülete, tevés-vevés, közben fél szemmel és füllel a hírfolyam, ha akarom, ha nem. A hírfolyamnak szerencsére vannak kivételes pillanatai. Az egyik ilyen kivételes pillanat az volt, amikor Németh Robi elküldött néhány dalvázlatot, akkordmenetet. Melankolikus pengetések nehéz időkben. Ezekről a pengetésekről eszembe jutott T.S. Eliot nagy műve, az 1922-ben született Átokföldje (The Waste Land). Illetve nem is csak a pengetésekről, hanem az egészről (már amennyiben elgondolható az » egész«). A tudattalanom dobta felszínre ezt a költeményt, vagyis az emlékét. A Robi melankolikus pengetéseit felhasználó darabba maga a költő, T.S. Eliot is belebeszél itt-ott, a saját hangján. Erdőben vagyunk, madarak és patakvíz énekel, aztán mindent elborít a fehér zaj és az interferencia, de a végére mégis mintha helyreállna a rend, vagy legalábbis a látszata egy elképzelt, belső természetben. Csak ebben reménykedhetünk. Eliottal (és a fordító Vas Istvánnal) szólva: »A hegyek között, ott szabad az ember. Olvasni szoktam éjszaka s Délre utazni télen«
– írja a közös darabról Győrffy Ákos.
Hirtelen minden megváltozott – az életünk ritmusa, az életünk terei, az életünk úgy, ahogy van. Ahogy semmit nem terveztünk előre abból, ami most van, ezt a konkrét együttműködést sem gondoltuk ki tudatosan. Természetes reflexió ez egy sok tekintetben sokkoló helyzetre. Persze örülök, hogy Ákossal, akinek az eddigi munkásságát figyelemmel kísértem és értékeltem, és akivel egyébként amúgy általánosságban beszéltünk arról, hogy egyszer majd valamit kellene együtt zenélnünk, összeraktuk ezt. Hát akkor most van az egyszer majd valamit. Talán még további darabok is várhatóak
– teszi hozzá Németh.
