Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ugyan a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) nem tartozik tematikailag túl szorosan a Lángolóhoz, az ő közleményükön keresztül tudtuk meg, hogy Budapest kivételével már minden vendéglátóhelyen lehet élőzene. Tehát például egy söröző kerthelyiségében nyugodtan zenélhet zenekar, persze betartva minden járványügyi intézkedést, tehát nincs moshpit meg hasonló bohémságok, mert ott fennállna az a eshetőség, hogy közel kerülnek egymáshoz az emberek. De a lényeg az, hogy ha egy zenekar elzenélget a sarokban, miközben az asztaloknál iszogatnak az emberek, az simán lehet, feltéve ha Budapest határán kívül esik a hely. Itt a teljes közlemény:
Ismét szolgáltathatnak zenét a vendéglátóhelyek
Nem korlátozzák már a járványra vonatkozó rendelkezések a zeneszolgáltatást – Budapest kivételével – a vendéglátó üzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén. Ezt erősítette meg dr. Gyimesi Lászlónak, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) alelnökének írt válaszlevelében a Miniszterelnökség.
Dr. Gyimesi László, aki egyben az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) napokban újraválasztott elnöke ugyanis levélben kérte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert annak a pontosítására, hogy a vendéglátóhelyek megnyitására vonatkozó rendelkezés magában foglalja-e a zeneszolgáltatás lehetőségét. Az MZTSZ alelnöke azzal adott hangsúlyt kérésének, hogy a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése rendkívül nagy gondot okoz, és kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása. Mint írta, a zeneszolgáltatás felszabadítása sok kollégának, különösen a cigányzenészeknek munkát és megélhetést jelentene.
A kérdésre adott pozitív válasz – a vonatkozó jogszabályok betartásával együttesen – megnyitja az elmúlt hónapokban jövedelem nélkül maradt zenészek foglalkoztatásának lehetőségét azok számára, akik nem koncert, fesztivál, vagy más, a zenét mint főszolgáltatást nyújtó feltételek között folytatják tevékenységüket. Az ügy aktualitását fokozza, hogy Magyarország területén – Budapest kivételével – 2020. június 1. napjától a házasságkötés és a házasságkötést követő legfeljebb 200 fős családi rendezvény is megtartható vendéglátó üzletben valamint szálláshelyen, beleértve zenés szolgáltatás biztosítását.
Magyarországon 45-50 ezer vendéglátóhely működik, egynegyedük Budapesten. Zenét a szállodák, éttermek, kávéházak, pincészetek megközelítőleg 20-30 százaléka szolgáltat, ami 10-15 ezer foglalkoztatási helyet jelent. Az itt fellépő muzsikusok többsége a nyári főszezonban jut stabil kertesethez, az év többi szakában csökken a lehetőségek száma. A foglalkoztatás – a nyári szezon kivételével – jellemzően nem folyamatos, nem is okvetlenül mindennapos. Néhány cigányzenét szolgáltató éttermet, vagy szállodát leszámítva az alkalmi, illetve a hétvégi zeneszolgáltatás a jellemző. Több ezer ember szerzi ebből a tevékenységből jövedelme többségét.
Az MZTSZ kéri és ösztönzi a vendéglátóhelyek tulajdonosait és vezetőit arra, hogy éljenek a zenészfoglalkoztatás most kihirdetett lehetőségével. A szakszervezet minden alkalmat megragad annak érdekében, hogy megfelelően tájékoztassa tagjait és az érintetteket.