2014.06.16. 12:48 – Lángoló Gitárok

Sőt, a Crowbar-koncert is ma lesz

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem csak Aerodrome Fesztiválra vagy Omega-Scorpions Szabadságkoncertre lehet ám menni, az A38-on ugyanis a sludge metal alapvetés, a Crowbar fog fellépni ma este. A zenekar idén már 25 éves, a koncerten pedig új nagylemezét is bemutatja. Az új korong a Symmetry in Black címet viseli, és korábban itt mutattunk róla egy számot. Kirk Windstein zenekara zsinórban kilencedik napja lép színpadra (tegnap még a Nova Rockon voltak, és mellőlünk nézték a Black Sabbath-ot), de azért biztos marad energiájuk a mai koncertre is. Az alábbi számra mindenképp lehet számítani. (Meg arra, hogy az Apey And The Pea és a Nadir melegít.)


koncert metal a38 crowbar



2014.06.06. 10:31 – Hirdetés

Vasárnap kiderül, kik lesznek az idei Talentométer győztesei

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

talentometer.jpg

Június 8-án, vasárnap az A38 Hajón rendezik meg a negyedik Talentométer döntőjét. A Koncertteremben a döntős zenekarok lépnek fel, az A38 Étteremben és a teraszokon egész napos borfesztiválon vehetnek részt a látogatók, a Kiállítóteremben pedig átadják a legjobb koncertfotósnak járó díjakat. A programok a borkóstolót kivéve ingyenesek, de utóbbira is benevezhetünk egy 3000 Ft-os kóstolójegy megváltásával.

A több szálon futó Talentométer verseny idén már negyedik alkalommal mozgatta meg az itthoni fiatal tehetségek táborát. A legkorábban indult könnyűzenei számban, a harmadik éve futó Fiatalok Borversenyén, illetve a legfrissebb koncertfotó-pályázaton is több száz jelentkezés érkezett. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség is igen aktív volt, hiszen a nevezéseken túl számos szavazatot kaptak a versenyzők a Talentométer Internetes oldalán keresztül.

Június 8-án, amikor az idei Talentométert illetően minden eldől, szintén lesz lehetőség beleszólni a végeredményekbe. Sőt, a közönség soraiból szavazók értékes nyereményekkel térhetnek haza a nap végén. Az egész napos borfesztiválon a szavazáson túl a belépőjegyért cserébe az A38 éttermében és teraszain végigkóstolhatjuk a Fiatalok Borversenyének döntős borait.

A fotóművészet iránt érdeklődők az A38 Hajó Kiállítótermében tekinthetik meg a 25 legjobbnak ítélt koncertfotót. A kiállítást neves fotósművészek nyitják meg, így az ünnepélyes díjátadón részt vesz Bánkuti András, a Magyar Fotógráfusok Házának társalapítója, Somay Márk, az A38 Hajó koncertfotósa, és Wlcsek András, a Random Trip állandó fotósa. A zenekedvelők a magyar könnyűzenei szcéna ismert személyeiből álló zsűri - Beck Zoli, Sena, Csongor Bálint, Pándi Balázs és Kiss Ferenc - előtt élőben fellépő döntősök produkcióit élvezhetik a Koncertteremben.

Nem érdemes tehát június 8-án keresgélni Budapesten a programok után, hiszen az A38 Hajón mindenki megtalálja a számára legjobb elfoglaltságot – a negyedik Talentométer döntőinek napján.


koncert program a38 tehetségkutató talentométer



2014.05.29. 10:13 – Hirdetés

Akua Naru az A38 Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

akua.jpg

Tony Allen felfedezettje, a bűbájos neosoul énekesnő-rapperlány, Akua Naru tavalyi remek koncertje után visszatér az A38 Hajóra. Lauryn Hill, Jill Scott és Erykah Badu nyomdokain járva, a soul, a hiphop, a spoken word és a jazz határmesgyéjén. Néhány nappal a csodás mali énekesnő, Fatoumata Diawara koncertje után újabb afrikai származású díva az A38-on!


koncert hiphop a38 lauryn hill roots erykah badu akua naru



2014.05.21. 11:26 – Hirdetés

Fatoumata Diawara az A38 Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Fatoumata-Diawara2.jpg

A kortárs világzene egyik legnagyobbra tartott tehetsége, az első lemezével elsöprő sikert aratott, mali származású, Franciaországban élő Fatoumata Diawara lép fel az A38 Hajón a friss francia és frankofón zenéket bemutató Tours de France sorozatban. A gazdag nyugat-afrikai zene dívája, Salif Keita honfitársa szólóben először Magyarországon!


koncert program a38 világzene fatoumata Diawara



2014.05.20. 13:10 – Hirdetés

The Coup az A38 Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

the-coup-102212-download.jpg

Minden túlzás nélkül: poptörténeti pillanat lesz - a világ egyik legjobb hiphopzenekara, a kevesek által ismert, de a műfajra óriási hatást gyakorló The Coup első magyarországi koncertjét adja az A38 Hajón. Üde funkok, sodró groove-ok, zseniális szövegek, és a politikailag leginkább elkötelezett frontember, aki valaha megfordult a hajón. A nyugati part legzseniálisabb mikrofonfrizura-barkó összeállításának büszke tulajdonosa, Boots Riley, akinek baráti-zenésztársi köre Tupac Shakurtól Tom Morellón át az Atari Teenage Riotos Alec Empire-ig húzódik. Ha táncolnál végkimerülésig a Kommunista Kiáltvány oldschool Funky Town-verziójára, ha hallani akarod, milyen, amikor a Sex Machine találkozik A tőkével, akkor a Coup koncertje kihagyhatatlan!


atari teenage riot a38 public enemy tupac the coup



2014.05.13. 13:05 – Hirdetés

Deti Picasso és Death Hawks az A38 Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

detipicasso.jpgA Deti Picasso - Moszkva első számú örmény rockzenekara - lassacskán már budapestinek mondható. A Picasso Gyermekeinek két alapító tagja, Gaya és Karen Arutyunyan három éve ideiglenesen leállította örmény etnorock zenekarát, hogy duóban folytassa Wattican Punk Ballet néven, ám most eljött a pillanat a visszatérésre. Az állandóan megújuló és változó Deti Picasso most első körben egy akusztikus műsorral tér vissza, ahol a teljesen új, örmény népzenei gyökerekből építkező szerzemények mellett egy pár régi klasszikus szám is elhangzik. Gayát és Karent a hárfás Anasztázia Razvaljajeva és a dobos Porteleki Áron kísérik.


a38 másfél eurosonic deti picasso death hakws



2014.05.06. 09:40 – Hirdetés

Holnap Samuel Jón Samúelsson az A38 Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

samuelson.jpgBrutális izlandi jazzfunk, a gejzir erejével! Samúel Jón Samúelsson és tizennyolc tagú bigbandje tavaly már léket ütött az A38 Hajón hangerővel, ritmussal és hangulattal. A funkvikingek most újra támadnak, ezúttal egy remek amerikai soul-jazz kombó társaságában. A jegyüket az A38 Hajó honlapján március 30-ig megvásárlók a koncert napjáig hozzáférhetnek a Samúel Jón Samúelsson Big Band tavalyi A38-as koncertjéről készült dokumentumfilmhez!

A Samúel Jón Samúelsson Big Band Izland leghúzósabb együttese. A tizennyolc tagú bigband eleve olyan látványt nyújt, mintha az össz-skandináv súlylökőválogatott a dél-afrikai focivilágbajnokságon, csak éppen vuvuzela helyett irgalmatlan baritonszaxofonokat és harsonákat fújnak. A fantasztikus kinézetű és elképesztő energiákat megmogató jazz-funk-afrobeat bigband a leginkább egy játékszoftver-fejlesztőre hasonlító névadó, Samúel Jón Samúelsson saját szerzeményeit adja elő. A zenekarvezető a kilencvenes évek vége óta az egyik legelismertebb zenész a szigetországban, aki a legismertebb kortárs izlandi jazzegyüttes, a Jagúar tagja is volt. A zene pedig? Olyan, mintha George Clintont ötvöznénk Sun Rával, Buddy Rich-csel és Vörös Erikkel: skandináv jazzfunk a gejzir erejével.

A New York-i születésű Nat Osborn igazi világutazó, tanult tablan játszani Indiában, játszott Budapest aluljáróiban, töltött meg nagy koncerttermeket Amerika-szerte és játszott Spanyolország legszebb erkélyein, valamint kitiltották az Egyesült Királyságból - mindezt mindössze huszonöt éves koráig. Szülővárosába visszatérve megalakította kiváló héttagú zenekarát, amely feszes ritmusokkal, kitűnő háromtagú fúvósszekcióval, Osborn elképesztő éneklésével, valamint egy iszonyat dögös ritmusszekcióval büszkélkedhet.

 

Samúel Jón Samúelsson Big Band (IS), Nat Osborn Band (USA)

2014. május 7., szerda 20h, A38 Hajó Koncertterem

Belépő: 3000 Ft, elővételben: 2500 Ft. 


george clinton a38 buddy rich samúel jón samúelsson big band nat osborn



2014.04.30. 14:00 – Lángoló

Budapesten játszik Ozzy egykori gitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

reddragoncarttel02.jpgÚj zenekarával, a Red Dragon Cartellel érkezik Budapestre Jake E. Lee, a Badlands és Ozzy Osbourne egykori gitárosa. Az évtizedes visszavonultságból visszatérő zenész új albummal, illetve a régi idők legnagyobb dalaival áll majd színpadra május 5-én az A38 Hajón. Az idén 57 éves amerikai gitáros még a '80-as években vált ismertté: ő játszott Ozzy Osbourne Bark At The Moon és a The Ultimate Sin című lemezein. Ezt követően kettő egykori Black Sabbath-zenész, Ray Gillen és Eric Singer társulásával alapított zenekart, amely a Badlands nevet viselte, és összesen három albumot adott ki.


a38 black sabbath badlands red dragon cartel jake e. lee



süti beállítások módosítása