2014.04.24. 15:29 – Lángoló Gitárok

Akár kétszer is lehet Ivan & The Parazol-koncert a Volt nagyszínpadán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nagyszinpad_logo.jpgHa most megnézzük a Volt fesztivál programtábláját, láthatjuk, hogy az Arctic Monkeys előtt majdnem közvetlenül van még egy üres hely. Ennek betöltésére az MTVA, az Akvárium és a Volt Produkció versenyt hirdet, egy amolyan tehetségmutató (igen, mutató, nem kutató) műsor keretében. Magyarán itt nem arról van szó, hogy tehetségeket keresnek, mert azokat már megtalálták, hanem, hogy a már valamennyire ismert hazai zenekaroknak nagyobb megjelenést biztosítsanak. Az egész bulinak az lesz a neve, hogy Nagy-Szín-Pad.

„Fesztiválszervezőként több mint két évtizede közvetlen közelről figyeljük a hazai popszakma működését. Azt látjuk, hogy idehaza – megfelelő infrastruktúra hiányában - nagyon lassan jut el egy-egy zenekar a klubos működéstől az igazi ismertségig. Jól mérhető ez a fesztiválok programján, ahol a nagyobb színpadok fő fellépői hosszú évekig állócsillagok, ritkán ér el egy-egy új produkció önerőből arra a szintre, hogy több ezres rajongótábort mondhasson magáénak” – mondta Lobenwein Norbert a Volt Produkció egyik vezetője. „Fel kellett ismernünk, hogyha változtatni szeretnénk ezen, össze kell fognia azoknak, akik idehaza „erőt” képviselnek. Fesztiváljaink összesen közel egymillió fiatalt érnek el egy évben, a Petőfi Rádió pedig az utóbbi évek legfontosabb trendformáló médiuma lett. Az MTVA vezetői azonnal igent mondtak a megkeresésre és hónapok óta együtt dolgozunk a Nagy-Szín-Pad! megvalósításán. Biztosra vesszük, hogy velük közösen valóban gyorsan, akár pár hónap alatt is jó eredményt érhetünk el” – tette hozzá Fülöp Zoltán a Volt Produkció másik vezetője.


fesztivál hír volt akvárium nagy-szín-pad



2013.06.13. 11:00 – Hirdetés

Brék Fesztivál - Kétnapos koncertsorozat az Akvárium Klubban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

quimby.jpgJúnius 17-én és 18-án tarják a Brék Fesztivált az Akvárium Klubban, és kéttucatnyi fellépő játszik egymásután két napon belül. A hétfői napon olyanok lépnek fel, mint a Meszecsinka, a Fókatelep, Frenk, Takáts Eszter, a Lovasi-Leskovics duó, a Dirty Flow Club, a Dereng, az Anselmo Crew, a Beat Dis, az Anima Sound System, a Magashegyi Underground, a Soerii & Poolek, és az Egy Kiss Erzsi Zene. Kedden pedig fellép a Fran Palermo, a Hippikiller, a Bohemian Betyars, a Maszkura és a Tücsökraj, a The Corny, a Colorstar, a Quimby, a PASO’s Roots Rockers, a Fish!, a FreshFabrik huszadik születésnapi felállása és a Korai Ütősök.


hirdetés hír quimby anima sound system akvárium freshfabrik brék fesztivál



2013.05.24. 10:55 – Lángoló Gitárok

Turbo és Haunebu ma az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

turbo.jpgMa este két magyar rockzenekar is fellép a budapesti Akváriumban, a Turbo ráadásul kétszer is. A zenekar először akusztikus előadáshoz áthangszerelve játssza el a saját számait a szórakozóhely teraszán, majd a klub színpadán a Haunebu kezdi meg a koncerteket, hogy őket újra a Turbo kövesse, immáron a tőlük megszokott pszichedlikus rockos hangzással. A Haunebu egyébként tavaly mutatta be nálunk az ötszámos, magyar nyelvű EP-jét, a Turbo pedig nemrég forgatott videosorozatot a stúdiós zenélésükhöz, amiből meg is mutatunk párat a ma esti bulihoz való ráhangolódáshoz.


ajánló rock koncert hír turbo akvárium haunebu



2013.05.03. 13:18 – Hirdetés

Ninja Tune-legenda és dark jazz az Akváriumban a hétvégén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vibert.jpgKét különleges produkció is Magyarországra érkezik, hogy fellépjen a budapesti Akvárium Klubban május 4-én és 5-én. A 4-én fellépő Luke Vibert egyszerre ötvözi a breakbeat, az acid, a dnb, a hiphop, a dubstep, vagy akár a  jazz elemeit, de nem csak elképesztő sokoldalúságáról, hanem laza, mókás stílusáról is ismert a hazai körökben. A Warp Records és a Ninja Tunes kiadókhoz tartozó előadókhoz hasonlóan táncos elektronikával fogja megtölteni az Akvárium tereit, és a buli valószínűleg jungle-ba torkollik majd. Másnap a Mount Fuji Doomjazz Corporation illetve Kilimanjaro Darkjazz Ensemble zenél, előbbi az utóbbi tagjaiból alakulva. A sötét tónusú, erős atmoszférát teremtő dzsesszt játszó holland formáció koncertjein finom megoldások, kísérletező ambient-elektonika, és egy éteri hangú énekesnő utaztat minket keresztül a képzeletvilágunkban megelevenedő némafilmes hangulatokon. Kilimanjaro Darkjazz Ensemble  élő fellépésein hatásosan ötvözik az analóg és digitális elemeket. A hagyományos hangszerelés (cselló, harsona, hegedű, ütősök, gitár, basszus és vokál) a meglévő, vagy saját fejlesztésű szoftverrel folyamatosan változó és mutáló ötvözetet alkotva szerves és elektronikus performansszá áll össze, vizuális elemekkel erősítve, amelyek tovább fokozzák a zenei összhatást. A hajtás után mindkét koncerthez mutatok egy kis kedvcsinálót.


ajánló koncert hír akvárium luke vibert kilimanjaro darkjazz ensemble



2013.04.18. 16:00 – Lángoló Gitárok

Együtt koncertezik a Kiscsillag és a Konyha az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kiscsillag.pngPénteken közös koncertet ad a budapesti Akváriumban a Kiscsillag és a Konyha. Utóbbi zenekarral kapcsolatban többször is írtunk, hiszen tavaly három klipet is kihoztak, idén ezt folytatta a negyedik, ami közé még egy interjú is becsúszott az együttessel. A Kiscsillagot talán már nem kell külön bemutatni, a formáció épp körbeturnézza az országot, amelynek következő állomása az Akvárium lesz, de a hónap végén lesz két fellépésük Erdélyben is. Lovasi Andrásék egyébként nemrég jelentették meg legújabb klipjüket az Őrkutya című dalhoz, amit Miki357 rendezett és meg is mutatjuk a hajtás után.


ajánló koncert konyha hír kiscsillag akvárium



2013.03.22. 12:34 – Lángoló Gitárok

Melodikus szörfözés és barbár noise rock -The Men-koncert lesz az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

themen.JPG
Március 25-én lép fel a budapesti Akváriumban a New York-i The Men rockzenekar, akiket az eddig kiadott négy albumuk alapján a noise-tól kezdve a posztpunkon át meg egy rakás fölösleges jelzővel lehetne illetni, ettől most mi is inkább eltekintenénk. A The Men 2008-as fennállása óta négy nagylemezt hozott össze, azonban az első komolyabb sajtóvisszhangot a tavalyi Open Your Heart érte el, ami egy sokkal kifinomultabb hanganyag lett, tele szörfös, countrys és classic rockos témákkal, ellenben az első két lemez brutális hangzásával és nyers dallamvilágával. Ezt követte a néhány hete megjelent New Moon, amelyen egy újabb lépést tettek a gitáros pszichedélia felé, és a noise rockos zajongásból egy sokkal letisztultabb, néhol kifejezetten melodikus irányba indultak el. A nemzetközi zenei sajtó imádja őket és egy feltörekvő zenekarhoz képest olyan meghatározó oldalak dicsérik a munkásságukat. mint az AV Club, a Consequence of Sound, a Pitchfork vagy az NME. A The Men előtt színpadra lép még a nemrég szólóalbumot megjelentető Szabó Benedek élőben rendes zenekarrá váló projektje, a Zombie Girlfriend illetve a lo-fi punkban utazó The Somersault Boy, amely szintén egy egyszemélyes produkcióból vált három tagú együttessé. A hétfői koncerthez a hajtás után mutatunk egy kis kedvcsinálót, köztük a The Men pár napja megjelent legelső videoklipjét.


punk rock hír lo-fi noise akvárium garázs zombie girlfriend the men somersault boy



2013.03.20. 18:24 – Lángoló Gitárok

Elvisznek magukkal - Lemezbemutatót tart a Rájátszás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március 21-én az Akváriumban tartják a Rájátszás című nagyszabású könnyűzenei és költészeti performanszt, amelyben zenei oldalról Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Másik János és Beck Zoltán vesz részt egymást kísérve rendes zenekari felállásban, hozzájuk pedig hol így, hol úgy csatlakoznak Karafiáth Orsolya, Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Kemény István  és Szálinger Balázs költők. A Rájátszás másfél éve egy érdekes irodalmi-zenei eseményként indult, de mára rendes koncertfelállás lett belőle, egy hónap múlva pedig megjelenik egy könyvbe csomagolt, 17 dalos cédével. A rendezvény koncepciója szerint a versírók új dalszöveget írnak a zenészek egy-egy régebbi számához, a zenészek pedig a költők műveit adaptálják zenés formába. A produkció első slágere a Kistehén Ezt is elviszem magammal című dala volt, amit Erdős Virággal egy millenárisos Rájátszásra írták. Megnéztük az esemény előtti nyilvános próbát. (Fotók: Ránki Dániel/Index)


vers grecsó krisztián akvárium rájátszás beck zoltán 30Y Kistehén



2013.03.08. 10:03 – Hirdetés

Sena lemezbemutató koncertje az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sena-LotsOfTrees.jpgKözel tíz év különböző zenei világokban szerzett tapasztalattal a háta mögött jelentkezik új szólóalbummal Sena Dagadu, akit itthon elsősorban az Irie Maffia frontembereként ismer a közönség. Az első lemezénél érettebb és színesebb Lots Of Trees - melyen Sena dalszerzőként is bemutatkozik - azoknak is tartogat meglepetéseket, akik a zenekar által képviselt lendületes stadionhangzás mellett a bensőségesebb, soul vagy r'n'b hatású popzene iránt is nyitottak. A Magyarországon március 5-én megjelenő 13 számos albumon olyan nemzetközi közreműködőket hallunk, mint a Nigériából a világ zenei színpadaira eljutott Nneka, a ghánai popzene különc kultuszfiguráiként is ismert FOKN Bois tagjai, M3NSA és Wanlov The Kubolor, vagy az orosz származású brit DJ-fenomén Vadim. Sena kísérőzenekara (az Irie Maffiából ismert Dési Tamás dobos, Havas Miklós basszusgitáros, Szekér Ádám gitáros, Meggyes Ádám trombitás, Élő Márton harsonás-sampleres kiegészülve Premecz Mátyás billentyűssel, Kovács Gergely szaxofonossal és Ibro djembe játékával) lázasan dolgozik azon, hogy élőben is visszaadja a változatos és gazdag hangzású album dalait. Az albumon közreműködők közül több hazai zenekarban is játszó Sabák Péter és a ghánai Fokn Bois tagjai is beugranak néhány dal erejéig. A Shopline játéka során pedig páros koncertbelépőt vagy az új albumot is meglehet nyerni, mindössze erre a linkre kell kattintani, majd válaszolni három kérdésre. Kedvcsinálóként megmutatjuk Sena új lemezét a hajtás után.


ajánló reggae pop koncert hiphop hír akvárium rnb sena



2013.03.02. 14:34 – Sajó Dávid

Őrült bakelit kabaré - Kid Koala-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kid Koala @ Akvárium, 2013.03.01.

IMG_8623.jpgHat évet kellett várni Kid Koala legutóbbi nagylemezére, de a 12 bit Blues megérte a várakozást, hiszen ez a füstös gépi blueszene az egyik kedvenc albumunk volt a tavalyi évben. A kanadai Eric San sampling-, és szkreccsmester az egyik leginnovatívabb használója a lemezjátszónak és hosszú évek alatt a Ninja Tune kiadó egyik legkülöncebb figurájává nőtte ki magát, aki a különleges hangmintáival és jópofa humorával kész kabarét kreál a hiphopból. Tegnap az Akváriumban adott koncertet, ahol volt minden a bábszínháztól kezdve a polkorrekt táncoslányokon át a Slayerig.


dj hiphop blues akvárium koncertbeszámoló kid koala



süti beállítások módosítása