2014.04.24. 15:29 – Lángoló Gitárok

Akár kétszer is lehet Ivan & The Parazol-koncert a Volt nagyszínpadán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nagyszinpad_logo.jpgHa most megnézzük a Volt fesztivál programtábláját, láthatjuk, hogy az Arctic Monkeys előtt majdnem közvetlenül van még egy üres hely. Ennek betöltésére az MTVA, az Akvárium és a Volt Produkció versenyt hirdet, egy amolyan tehetségmutató (igen, mutató, nem kutató) műsor keretében. Magyarán itt nem arról van szó, hogy tehetségeket keresnek, mert azokat már megtalálták, hanem, hogy a már valamennyire ismert hazai zenekaroknak nagyobb megjelenést biztosítsanak. Az egész bulinak az lesz a neve, hogy Nagy-Szín-Pad.

„Fesztiválszervezőként több mint két évtizede közvetlen közelről figyeljük a hazai popszakma működését. Azt látjuk, hogy idehaza – megfelelő infrastruktúra hiányában - nagyon lassan jut el egy-egy zenekar a klubos működéstől az igazi ismertségig. Jól mérhető ez a fesztiválok programján, ahol a nagyobb színpadok fő fellépői hosszú évekig állócsillagok, ritkán ér el egy-egy új produkció önerőből arra a szintre, hogy több ezres rajongótábort mondhasson magáénak” – mondta Lobenwein Norbert a Volt Produkció egyik vezetője. „Fel kellett ismernünk, hogyha változtatni szeretnénk ezen, össze kell fognia azoknak, akik idehaza „erőt” képviselnek. Fesztiváljaink összesen közel egymillió fiatalt érnek el egy évben, a Petőfi Rádió pedig az utóbbi évek legfontosabb trendformáló médiuma lett. Az MTVA vezetői azonnal igent mondtak a megkeresésre és hónapok óta együtt dolgozunk a Nagy-Szín-Pad! megvalósításán. Biztosra vesszük, hogy velük közösen valóban gyorsan, akár pár hónap alatt is jó eredményt érhetünk el” – tette hozzá Fülöp Zoltán a Volt Produkció másik vezetője.

Szóval a lényeg, hogy van 15, a hazai zenei szakma 55 képviselője által kiválasztott zenekar, akik három fordulóban mérkőznek meg egymással, aztán a végén az Arctic Monkeys-os előzenekaroskodás, egy  Szigetes és a Strand fesztiválos fellépés mellett egy csomó értékes dolgot nyerhetnek. Például miniturnét, vagy épp külföldi fesztiválokon való fellépést, de a Petőfi Rádió is agyonjátssza majd őket.

A 170 javasolt produkció közül ez a tizenöt kapta a legtöbb szavazatot: Blahalouisiana, Carbovaris, Cloud 9+, DENIZ, Elefánt, Halott Pénz, Hangmás, Ivan & the Parazol, Manoya, Mary Popkids, Odett, Óriás, Szabó Balázs Bandája, Turbo, We are Rockstars. Ők mérkőznek meg május 20 és 22 között az Akváriumban, ahonnan a közönség szavaz be ötöt a döntőbe, akik június 1-én ismét összecsapnak.

Ezen az oldalon még egy csomó információ olvasható például a nyereményekről vagy a lebonyolítás, szavazás pontos menetéről: nagyszinpad.com

Ja, és hogy jött ide az Ivan & The Parazol? Egyrészt mert meg mernénk rá esküdni, hogy a Volt fesztivál napi bontásának felkerülésekor még az Arctic Monkeys elé voltak besorolva, másrészt a pénteki napon is ők nyitják majd a nagyszínpadot Sopronban. Szóval ha megnyerik ezt a Nagy-szín-pad!-ot, akkor duplázhatnak a Volton.


fesztivál hír volt akvárium nagy-szín-pad



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása