2014.03.19. 09:11 – Lángoló Gitárok

Önműködő misszió – Varga Livius, az Antirasszista Világnap művészeti vezetője

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Livius.jpgMárcius 21-e az Antirasszizmus Világnapja. Ezt a dátumot 1966-ban jelölte ki az ENSZ emléket állítva az 1960-as dél-afrikai, vérfürdőbe torkollott apartheidellenes demonstráció hatvankilenc áldozatának. Léteznek olyan folyamatok a világban, amelyek egyes embercsoportok kitaszítását kezdeményezik azoknak a köréből, akik hozzáférhetnek a mindnyájunkat megillető kulturális és anyagi javakhoz. Az Antirasszista Világnap a kultúrák egymás mellett élésének szükség- és törvényszerűségét hirdeti, elősegíti egymás jobb megismerését és elfogadását, emléket állítva azoknak, akik a rasszizmus elleni harcnak szentelték életüket. Az Antirasszista Világnap 2014-ben a kultúrán keresztül kívánja felmutatni, hogy mi az, ami összeköt és nem szétválaszt bennünket.

Az eseménysorozat egy nagyjából jól bejárható területen, Budapest népszerű Bulinegyedében, pár utcányi távolságra egymástól, több helyszínen kapcsolódik össze. A programok a U-CARE – Urban Culture Against Racism in Europe nemzetközi projekt munkái köré csoportosulnak, melynek művészeti vezetője Varga Livius, a Quimby zenekar ütőse.

Miért fontos számodra, hogy foglalkozz ezzel a kérdéssel? Mint művész van benned egyfajta küldetéstudat, hogy foglalkozz efféle társadalmi problémákkal is?

Elsősorban mint a társadalom egy tagja foglalkozom társadalmi problémákkal, "művészetemben" sokkal absztraháltabban ugyan, de szintén felmerülnek ezek a kérdések. Nagyon fontos számomra, hogy az alapvető emberi értékek mellett kiálljak. Ezek közül az egyik, hogy embertársainkat ne ítéljük meg. Pláne ne faji alapon. Ez avítt, tudományos szempontból egyenesen röhejes, mégis tragédiák szülője a mai napig.


interjú quimby varga livius antirasszista világnap



süti beállítások módosítása