2013.02.06. 17:00 – KirschAndrás

Best For You - Bad Religion-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bad_Religion_-_True_North.jpgBad Religion - True North
(Epitaph Records)

Aki 2013-ban a Bad Religiontől világmegváltást vagy radikális újításokat vár, attól kitelik, hogy erődöt létesít Gazdagréten poszt-apokaliptikus zombitámadások visszaverésére. A zenekar a ’94-es Stranger Than Fictionnel gyakorlatilag mindent kihozott a műfajból, ennél erősebb dallamos punk rock alapművet pedig már ők maguk sem voltak képesek írni a későbbiekben. (Ez persze bocsánatos bűn egy olyan formáció esetében, amely megalakulása óta – az Into The Unkownt leszámítva – kizárólag tökéletes lemezeket tett le az asztalra.) Sőt, Brett Gurewitz gitáros-dalszerző távozása után már életművükhöz kevésbé méltó kiadványokkal is előálltak. A Greg Graffin által megénekelt társadalmi/ökológiai problémákra legfogékonyabb rajongók között is voltak olyanok, akik a No Substance-New America kettős hallatán bosszúból felhagytak a zöldhulladék komposztálásával. Ám Mr. Brett visszatérésével megtörtént a vérfrissítés, a 2001 óta megjelent albumok egységesen magas színvonalúak voltak. A The Dissent of Man azonban újfent sokak számára okozott csalódást, a rajongói B-közép pedig a szokásosnál jóval hosszabb ideig győzködte magát arról, hogy itt bizony szó sincs üresjáratokról.


lemezkritika punk rock bad religion



2013.01.15. 16:37 – Lángoló Gitárok

True North - Itt az új Bad Religion-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bad-Religion-True-North.jpgMár egy ideje szivárognak az új Bad Religion-dalok, amik a True North című lemezen jelennek majd meg január 22-én. Most viszont az Epitaph kiadó fogta az egész albumot, és feltette a Youtube-ra, így azt mi is meg tudjuk mutatni az elejétől a végééig. A True North az 1979-ben alakult kaliforniai dallamos punkzenekar 16. nagylemeze, és első hallásra az égvilágon semmivel nem lepik meg rajta a rajongókat. Az új dalokat leszámítva, természetesen. Mellesleg úgy néz ki, hogy a nyáron Európában turnéznak, így várható, hogy a közelünkben, vagy esetleg nálunk is felbukkannak majd.


punk hír bad religion



2012.12.18. 10:33 – sixx

Itt van még egy dal az új Bad Religion-albumról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bad-Religion-image.jpgTrue North címmel jelenik meg az 1979-ben alakult és azóta is a kaliforniai punkrock szcéna egyik legfontosabb zenekarának számító Bad Religion új anyaga, mi meg örülünk neki, mint majom a farkának, mert szívünknek nagyon kedves zenekarról van szó. Annak meg még jobban örülünk, hogy a Fuck You című első szám után most egy olyat tolt ki a lemezt kiadó Epitaph (a címadó True North-t), ami a Stranger Than Fiction/The Grey Race időszakra emlékeztet hangzásában, pont annyi óóóóóózással és áááááázással meg háromszólamú vokállal, hogy a január 22-i premiert piros betűs ünnepként véssük be a naptárba. Az előzó nóta, a CD-borító és minden egyéb infó az új lemezről itt. Az ugrás után ott a friss szám, és mutatunk három dalt is az egyik nyári bulijukról, jó formában vannak.


videó bad religion punkrock



2012.11.05. 21:53 – Lángoló Gitárok

Fuck You - Új Bad Religion-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az eddigi szivárogtatások után hirtelen ránk öntötte a Bad Religion az infókat a következő nagylemezével kapcsolatban, ami ugyan csak 2013 elején jelenik meg, de egy dal, a frappáns című Fuck You már meg is hallgatható róla. Az album címe True North lesz, és január 22-én jelenik majd meg Brett Gurewitz gitáros Epitaph kiadójánál. Alább a(z egyesek szerint a Recipe For Hate-re hasonlító) Fuck You hallgatása közben meg lehet nézni a lemez borítóját, és a dalcímeket is odatettük, hátha érdekel valakit.


punk hír bad religion



2012.10.30. 09:22 – Lángoló Gitárok

Mindjárt itt az új Bad Religion-kislemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt egyelőre még nem tudni, hogy mikor jelenik meg az új Bad Religion-stúdióalbum, de az biztos, hogy az első kislemez november 6-án jön ki a digitális csatornákon. A címe az lesz, hogy Fuck You. Persze az iTuneson ez F**k You, mert az nem lenne szép, ha ennyire erőszakos kifejezés kerülne teljes leplezetlenségében a gyerekek elé véletlenül. Az új lemez amúgy politikusabb lesz, mint a legutóbbi, 2010-es The Dissent Of Man, de nem lesz annyira politikus, mint a 2004-es The Empire Strikes First. Ráadásul állítólag a régi idők módszereivel, azaz a számítógépek kihagyásával vették fel állítólag a dalokat, ami nagyon jót tett nekik, inspiráló, élvezetes volt nagyon.


punk hír bad religion



2012.07.27. 11:00 – Lángoló Gitárok

Új lemezt készít a Bad Religion

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

badreligion_sturio_2012_529998_10151280832557004_1381369317_n.jpgKét év telt el a Bad Religion legutóbbi, The Dissent of Man című nagylemeze óta, úgyhogy épp ideje volt, hogy a kaliforniai punkzenekar stúdióba vonuljon (a kép is ezt örökíti meg). Az együttes tagjai az utóbbi időben saját pályájukra koncentráltak inkább. Greg Graffin frontember a második évére készül a Cornell egyetemen, ahol az evolúcióról tanít illetve Population Wars címmel könyvet ír. Brett Gurewitzet lefoglalja az Anti- és az Epitaph-lemezkiadók körüli feladatok, míg Brooks Wackerman dobos Jack Black Tenacious D-jével turnézik. Az egyelőre cím nélküli nagylemez megjelenéséről semmit sem tudni, de elképzelhető, hogy még idén elkészül, és azt pletykálják, hogy ez amolyan visszatérés lesz az 1989-es No Control lemezhez, ami talán a Bad Religion legjobb albuma.


punk hír bad religion



2011.12.25. 12:00 – KirschAndrás

A napkeleti bölcsek befekszenek a betlehemi rehabra – Punkkarácsony

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy valamirevaló punk évek óta annak reményében pásztázza a karácsonyi tévéműsort, hogy a két balfasz betörő ezúttal elkapja a kis Kevint, és felboncolja egy tapétavágó késsel. Sajnos minden jel arra utal, hogy ez idén is megmarad a vágyálom kategóriában. Mint ahogy az is, hogy valaki propán-bután gázpalackkal veri agyon azon zenei szerkesztőket, akik jóvoltából bőrlégzéses r&b-ribancok hajlítgatják három órán át azt, hogy "christmas". Pedig a közhiedelemmel ellentétben léteznek tisztességes karácsonyi dalok is, amelyek a punk műfaj és az ünnep szellemiségével egyaránt kompatibilisek.


punk ünnep the ramones karácsony bad religion toy dolls klip prosectura fear



2011.04.24. 10:00 – mista

Papírváros és a Bad Religion harminc éve - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vécépapírba tekeredik a texasi White Denim zenekar; saját, valamint a nyugati parti punk szcéna elmúlt harminc évét idézi fel a Bad Religion; újságpapírból várost épít és hajléktalant hajtogat a Flogging Molly. A brit Wiley klipjében megnézhetjük, pontosan miről is rappel legújabb számában; a We Plants Are Happy Plants új videója pedig azt mutatja meg, hogy milyen képek járnak a fiatal magyar producer fejében saját zenéje hallatán.


bad religion klip wiley white denim flogging molly we plants are happy plants klipmegosztás



süti beállítások módosítása