2019.10.17. 13:00 – Kovács.Attila

Szombaton a CAFe Budapesten debütál Barabás Lőrinc komolyzenei darabja, a Metamorfózis

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

loorinc_retus_gn_9089_cut.jpg

Barabás Lőrinc nevét számos formációból ismerheti a közönség, korábbi zenekarával, az Eklektrickel a popzenében teremtett új stílust, kvartettjével mindössze két év alatt került a hazai jazzszíntér élvonalába, szólóanyagával pedig immár ötödször turnézott az Egyesült Államokban. Az utóbbi időben komolyzenei kompozíción dolgozott, melyet a Budapest Chamber Sinfonietta mutat be a közönségnek szombaton a Várkert Bazárban, az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál sorozatában. A koncert, melynek első felében Barabás Lőrinc legutóbbi algorythms című szólólemezéről játszik, amit a Metamorfózis ősbemutatója követ majd, kitűnő apropót jelentett egy rövid interjúra. (Fotó: Galgóczi Németh Kristóf)


interjú jazz magyar fesztivál kortárs barabás lőrinc komolyzene experimental cafe budapest



2018.05.24. 09:53 – Kovács.Attila

Soha nem szerettem stílusokban definiálni akár a saját zenémet, akár másokét - Beszélgetés Barabás Lőrinccel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

barabaslorincquartet.jpg

Március végén jelent meg a Barabás Lőrinc Quartet második albuma Other Than Unusual címmel. A Müpában rendezett lemezbemutatóra már jóval a koncert előtt elfogyott az összes belépőjegy, ezért most pénteken a zenekar egy ráadáskoncertet ad az Akváriumban. Ennek apropóján beszélgettünk Barabás Lőrinccel. Az interjúban a koncert és új lemez mellett sok más téma is szóba került. (Fotó: Galgóczi Németh Kristóf)


interjú jazz magyar kortárs barabás lőrinc experimental barabás lőrinc quartet



2013.01.13. 15:33 – Sajó Dávid

Dredd bíró Ákossal oszt igazságot - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

LGklipszemle2_1.jpgMég mindig téli álmukat alusszák a zenekarok, ezért a mostani klipmegosztást szinte úgy kellett összekaparni, de szerencsére bőven akadt most pár említésre méltó kisfilm. Ilyen például a mius videója, ami a Lángoló Gitárokon debütál, de említhetnénk a kis költségvetésből egész pofás videókat összehozó Zombie Girlfriendet, Barabás Lőrincet vagy a Frozen Steaket is. A low budgettől eléggé távol áll Ákos filmelőzetese az új Dredd bíróhoz, ami magasan a leglátványosabb az eheti felhozatalból. Külföldről akad két industrial alkotás, először a The Soft Moon, majd Trent Reznor How To Destroy Angelse, a Django Django pedig rohadtul unja magát a házibuliban. Earl Sweatshirtnek egy rajongó forgatott egy egészen furcsa videót, a végére pedig meghagytuk Cristofelt, nehogy szegény a végén öngyilkos legyen, amiért már a rühes kutyát sem érdekli az a fos, amit zenélés címen csinál.


ákos barabás lőrinc klipmegosztás how to destroy angels zombie girlfriend the soft moon cristofel mius earl sweatshirt frozen steak



2010.11.19. 16:25 – [MTI]

Búcsúzik a Barabás Lőrinc Eklektric

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Öt év intenzív koncertezés és két sikeres album után búcsúzik a Barabás Lőrinc Eklektric. A nu-jazz csapat a névadó trombitás más irányú zenei elképzelései miatt határozatlan ideig felfüggeszti működését.

Az Eklektric egy miniturné keretében zárja le pályafutását. A csapat a triphopos, kísérletező elektronikus tánczenét játszó Bin-Jip (róluk nemrég itt írtunk) és a dj-szettel készülő Nicola Conte olasz gitáros, producer, a nu-jazz mozgalom egyik meghatározó alakja társaságában december 3-án a Pécsi Est Caféban, 4-én Budapesten az A38 hajón, 6-án pedig Szegeden a JATE klubban ad koncertet. A dzsessz, az elektronika, a dub, a hiphop, a reggae és a french house elemeinek felhasználásával egyedi stílust kialakított Barabás Lőrinc Eklektric két héttel ezelőtt, november 4-én még a Művészetek Palotájában adott rendhagyó koncertet, amikor egy vonósnégyessel lépett színpadra.


mti jazz pop hír nujazz barabás lőrinc triphop barabás lőrinc eklektric



2010.06.11. 11:29 – Sz.A.

Hazai ízek – London Calling #7

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Barabás Lőrinc Eklektric, Cadaveres, Watch My Dying, Quimby, 2010. május, London

Öt nap, három helyszín, négy magyar zenekar. London, 2010. május. Az itt élő magyarok száma elérte azt a kritikus tömeget, hogy megéri populáris és kisebb underground zenekarokat is elhozni ide.


quimby barabás lőrinc koncertbeszámoló london calling watch my dying cadaveres



2009.05.22. 16:00 – mista

A Tape Underground, valamint Barabás Lőrinc és barátai ma a Petőfin

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Országos vihart mondanak, úgyhogy estére lehet a legjobb megoldás otthon maradni és rádiózni. Már csak azért is, mert ma nem egy, hanem kapásból két (rövidebb) koncertet ad az MR2 Petőfi Rádió tizenegytől az Eleven című koncertműsorban. Ráadásul két magyar formáció, az öttagú ceglédi Tape Underground, valamint a leginkább a Barabás Lőrinc Eklektric révén ismert kiváló trombitás, Barabás Lőrinc és barátai lesznek hallhatóak az adásban (a barátok nagyrészt a Random Szerdából is ismert zenésztársakat jelentik). A koncerteket a tavalyi Szigeten, a rádió színpadán rögzítették és szerintünk mindenképpen érdemes meghallgatni őket.


jazz pop hír program barabás lőrinc triphop mr2 tape underground



süti beállítások módosítása