2019.10.18. 10:01 – Kovács.Attila

Esélyt adunk arra, hogy ne rohanjunk együtt a világgal - Beszélgetés Gulyás Hannával, a Garden Wonder koncertsorozat szervezőjével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

7p8a9402.jpg

Már a hetvenes években is voltak Magyarországon lakásokban rendezett kiállítások, manapság pedig egyre elterjedtebb a lakásétterem intézménye, az viszont mégsem kifejezetten hétköznapi, hogy valaki egy családi ház kertjébe, vagy akár metróállomásra szervezzen formabontó koncerteket. Gulyás Hanna és a Garden Wonder csapata mégis ebben látott fantáziát, így 2018 januárjától havonta különleges helyszínekre viszik rendezvényeiket, ahol a szokottnál bensőségesebb körülmények között találkozhatnak a fellépők a közönségükkel.  Októberi koncertjükön, mely egyben a CAFe Budapest egyik rendezvénye is, Ed Prosek, iamyank és Lavalu lépnek majd színpadra, de a helyszín még most, alig több mint 24 órával a kapunyitást megelőzően is titkos, csupán annyit tudunk, hogy szombaton, azaz holnap 18 órakor lesz a kezdés. Hannával a Garden Wonder történetéről beszélgettünk, az interjú során pedig egy itthon minden túlzás nélkül egyedülálló szerelemprojektet ismertünk meg. (Fotó: Süveges Noel)


indie interjú folk rendezvény slam poetry iamyank singer-songwriter cafe budapest koncertsorozat ed prosek garden wonder



2019.10.17. 13:00 – Kovács.Attila

Szombaton a CAFe Budapesten debütál Barabás Lőrinc komolyzenei darabja, a Metamorfózis

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

loorinc_retus_gn_9089_cut.jpg

Barabás Lőrinc nevét számos formációból ismerheti a közönség, korábbi zenekarával, az Eklektrickel a popzenében teremtett új stílust, kvartettjével mindössze két év alatt került a hazai jazzszíntér élvonalába, szólóanyagával pedig immár ötödször turnézott az Egyesült Államokban. Az utóbbi időben komolyzenei kompozíción dolgozott, melyet a Budapest Chamber Sinfonietta mutat be a közönségnek szombaton a Várkert Bazárban, az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál sorozatában. A koncert, melynek első felében Barabás Lőrinc legutóbbi algorythms című szólólemezéről játszik, amit a Metamorfózis ősbemutatója követ majd, kitűnő apropót jelentett egy rövid interjúra. (Fotó: Galgóczi Németh Kristóf)


interjú jazz magyar fesztivál kortárs barabás lőrinc komolyzene experimental cafe budapest



2019.10.09. 11:00 – Lángoló

Holnap este Vágtázó Halottkémek a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

191010_vhk_001_c_frank_oliver_kelesys.jpg

Azt gondolhatnánk, hogy egy kortárs művészeti fesztiválon csak komolyzenei hangversenyek, jazz koncertek, vagy épp táncszínházi előadások kaphatnak helyet a műsorfüzetben, azonban a 28. CAFe Budapest kivétel - a fesztivál zenei kínálatában idén többek között olyan nevek találhatók, mint az Ivan & The Parazol, Lovasi András, a Volkova Sisters, vagy a Vágtázó Halottkémek, akik bő négy évtizede számítanak a hazai underground egyik sarokkövének, és akik idén a chilei Föllakzoiddal közösen lépnek az Átrium színpadára a rendezvénysorozat keretében.


budapest folk punk programajánló fesztivál hír művészet kortárs world vhk vágtázó halottkémek cafe budapest pszichdelikus



2019.09.20. 11:56 – Lángoló Gitárok

Október 4-én kezdődik a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

Több mint 150 program közel 40 helyszínen, 17 napon át

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cafe_budapest_191019_feledi_project_c_szigeti_laszlo.jpg

A CAFe Budapest, a térség egyik legjelentősebb összművészeti eseménysorozata 2019-ben is a kortárs művészet nemzetközi és hazai sztárjaival, ősbemutatókkal és formabontó köztéri programokkal teszi emlékezetessé az októbert. A fesztivál keretében idén olyan kivételes alkotók és formációk lépnek majd a közönség elé, mint Sascha Ring, azaz Apparat, Eötvös Péter és a Neue Oper Wien, Barabás Lőrinc, a RIAS Kammerchor és az Amadinda Ütőegyüttes, Sidi Larbi Cherkaoui, a FAMILIE FLÖZ, Jozef van Wissem vagy épp Olivier Grossetête. Sajtóbejelentés a hajtás után! 


jazz programajánló fesztivál színház hír képzőművészet művészet kortárs komolyzene elektro cafe budapest



2018.10.29. 14:14 – Lángoló Gitárok

Tizenhét napnyi élmény és kortárs művészet – Nagy siker volt a 27. CAFe Budapest

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

181008_varga_tamas_cfelvegi_andrea_cafe_budapest.jpg

Többek között a The King's Singers teltházas koncertjével, Gyöngyösi Levente művének világpremierjével és a Recirquel Újcirkusz Társulat lenyűgöző új előadásával zárult a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata. A fesztivál 17 napja alatt idén 140 kortárs zenei, színházi, könnyű- és világzenei, jazz és képzőművészeti program, opera- és táncelőadás, köztük rekordszámú premier és magyarországi bemutató töltötte meg 55 helyszínen a főváros legfontosabb kulturális intézményeit és köztereit. 


fesztivál hír művészet kortárs cafe budapest



2018.10.19. 13:41 – Lángoló Gitárok

Francia szaxofonmágus, kubai díva, kísérleti elektronika, népzene és jazz fúziója, irodalom minden mennyiségben

Kihagyhatatlan programok a CAFe Budapest záróhétvégéjén is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cafe_budapest_18_10_20_guillaume_perret.jpg

A kubai díva, Marialy Pacheco egy szál zongorával varázsolja el a hallgatóságot, Guillaume Perret a TRIP Hajón igézi meg a közönséget, míg a Grammy-díjas népdalénekes legenda, Sebestyén Márta a Jazzical Trióval áll színpadra. Bernstein kamaraoperája duplázik, a Dowtown CAFe pedig minden estére tartogat valami meglepetést az Akváriumban. Az egészen biztos, hogy a Margó Irodalmi Fesztiválnak köszönhetően az egy négyzetméterre jutó írók és költők száma ezen a hétvégén a Várkert Bazárban lesz a legmagasabb, és persze a legutolsó nap is tartogat szenzációs pillanatokat: a világhírű énekegyüttes, a The King’s Singers ugyanis egy magyar szerző, Gyöngyösi Levente művének világpremierjével érkezik. Igazi kuriózumok tehát a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál utolsó napjain is szerte a városban!


jazz folk programajánló irodalom fesztivál hír képzőművészet művészet kortárs komolyzene cafe budapest changing grey marialy pacheco guillaume perret



2018.10.12. 18:18 – Lángoló Gitárok

Képzőművészeti programok hétvégére a CAFe Budapest Fesztiválon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dante_xxi_01.jpg

Jövő vasárnapig tart a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, ahol idén is megtalálható minden a kortárs művészeti ág a könnyűzenétől a jazzkoncerteken át a tánc-, újcirkusz és színházi bemutatókig. A programok között a képzőművészetek iránt érdeklődők is találnak érdekességeket, ezek közül ajánlunk néhányat a mostani hétvégére. (Fotó: Gabor M. Szoke studio Facebook)


programajánló hír kiállítás képzőművészet szőke gábor miklós art market budapest cafe budapest



2018.10.04. 11:28 – Lángoló Gitárok

Holnap indul a CAFe Budapest - East Gipsy Band, Chad Lawson és Guillaume Perret a fellépők között

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2018_10_11_chad_lawson_2.jpg

Holnap kezdődik és egészen október 21-ig tart a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A Müpa Budapest, a Budapesti Turisztikai- és Fesztivál Központ valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésében megvalósuló eseménysorozat 17 napja alatt ismét a művészeteké lesz a főszerep a fővárosban: a kortárs zenétől a könnyűzenei és jazzkoncerteken keresztül a tánc-, újcirkusz és színházi bemutatókon át a képzőművészetekig. Most következő összeállításunkban három különleges koncertet ajánlunk a fesztivál iránt érdeklődőknek, valamint egy programváltozásról is beszámolunk. Mindez a hajtás után.


jazz programajánló fesztivál hír művészet kortárs komolyzene cafe budapest chad lawson guillaume perret east gipsy band



2018.09.26. 14:47 – Lángoló Gitárok

A CAFe Budapest bemutatja a hazai jazz legújabb tehetségeit - A 2018-as Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjasok koncertje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

181007_lad_bogothy_adam_trio_001_low.jpg

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál jóvoltából három fiatal hazai jazz-formációval is találkozhatunk október 7-én a Budapest Jazz Clubban. A legjobb magyar altszaxofonosként számon tartott jazzlegendáról, Lakatos Ablakos Dezsőről elnevezett ösztöndíj célja a fiatal jazz előadóművészek indulásának szakmai támogatása. Idén a Bögöthy Ádám Trió, a Nexus LineUp és a Rafael Mário Trió nyerte el az ösztöndíjat, jövő vasárnap este hét órai kezdettel az ő koncertjeiket tekintheti meg a közönség. Programajánló a hajtás után!


jazz programajánló fesztivál művészet kortárs cafe budapest rafael mario trio nexus lineup bögöthy ádám trio



süti beállítások módosítása