Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A múlt héten írtunk róla, hogy idén nyáron hozzánk nagyon közel, a szerbiai Exiten zenél a nemrég újjáalakult New Order, akik a legfrissebb hírek szerint még az is lehet, hogy új dalokat is felvesznek az idén. Az együttes frontembere, Bernard Sumner a londoni XFM rádiónak adott interjújában beszél arról, hogy bár 2012 elsősorban az élő fellépések éve lesz a zenekar életében, aminek jegyében tavasszal egy kisebb turnéra indulnak az Egyesült Királyságban, majd nyáron fesztiválokon is fellépnek, de azért bízik benne, hogy pár új dalt is fel tudnak majd venni a zenekarral emellett az idei évben.