2017.12.18. 14:55 – dankógábor

Kegyetlen jó black metal koncert lesz az Uadával és a Furiával a Dürerben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

uada.jpg

Április 3-án először lép fel Magyarországon az Uada. A zenekar, ami legutóbbi év lemezei listámra is felkerült, méghozzá a negyedik helyre. Az amerikai csapat eddig csak egy bő félórás lemezt adott ki, ami nekem elsőre a svéd Dissectiont juttatta eszembe leginkább a sok dallam miatt, ami nagyjából olyan gyorsan ragadt a fülbe, mint egy Taylor Swift-dal. Az este főzenekara egyébként a lengyel Furia lesz. Ők már hat nagylemezt meg egy rakás EP-t adtak ki a létezésük 14 éve alatt. Volt olyan album is, amit egyenesen egy bánya mélyén vettek fel, hogy még autentikusabb legyen az amúgy lengyelül előadott mondandójuk. Velük tart még az Uadához hasonlóan a kapucnit magukra húzó tagokkal felállt litván Au-Dessus is, akik saját meghatározásuk szerint post-black metalt játszanak. Nekik eddig egy EP-jük és egy nagylemezük jelent meg. Szóval igen jó, nagyon underground este lesz ez, alább tessék meghallgatni a csapatokat.


metál hír black furia au-dessus uada



2017.12.15. 11:10 – dankógábor

Magyarországon is lesz Tormentor-koncert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ráadásul nem fesztiválon, hanem klubban, méghozzá az A38-on április 21-én. Ha jól figyeltünk, akkor ez lesz az egyetlen klubkoncertje a legendás magyar black metal zenekarnak, akik az Anno Domini lemezüket ünneplik majd meg a fellépésekkel. A koncerteken ráadásul a teljes klasszikus felállás játszik majd, tehát Csihar Attila énekes, Szigeti Attila gitáros, Farkas György basszusgitáros és Machat Zsolt dobos. Plusz jó hír, hogy az eredeti felállásban játszó Buday Tamás gitáros is részt vesz az újjáalakulásban. 


metál hír black tormentor



2017.11.17. 08:20 – Kovács.Attila

Az ember folyamatosan felfedezi azokat a korlátokat, amiket érdemes átlépni - Interjú a Perihelionnal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

perihelion_2017.jpg

Az idei év túlzás nélkül egyik legjobb magyar metállemezét elkészítő Perihelion november 18-án tartja Örvény című albumának lemezbemutató koncertjét a Dürer Kertben. A sokféle hatást ötvöző, mégis kifejezetten egyedi világú csapattal mindenkinek érdemes megismerkednie, aki manapság önálló zenei gondolatokra kíváncsi, ezért itt volt az ideje, hogy interjút készítsünk velük. Kérdéseinkre a frontember, Vasvári Gyula válaszolt.


interjú rock metál black post perihelion



2017.11.14. 09:13 – -dj-

Ez az igazi folkmetál – Az Aebsence és a Perihelion új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Két olyan zenekarról lesz szó, akik a rétegzene rétegműfajában zenélnek, ráadásul Magyarországon, ahol ez még alsóbb szinteket jelent, mármint népszerűségben, nem minőségben. Az Aebsence kettejük közül a kevésbé aktív, sőt, kimondhatjuk, hogy koncertek terén gyakorlatilag egyáltalán nem aktív, míg a Perihelion gyakran koncertezik, és egyre gyakrabban. A két együttesben van egy közös pont: mindkettő használja ihlető forrásként a magyar népzenét, amit rockkal és metállal kevernek. A végeredmény azonban eléggé különbözik, mivel a két zenekar teljesen más irányból érkezik.


lemezkritika folk rock metál black aebsence ezt hallgasd perihelion



2017.11.08. 11:00 – dankógábor

Hallgasd meg egyben az új Perihelion-nagylemezt!

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

perihelioncsillagok.jpg

Pénteken jelenik meg a Perihelion harmadik nagylemeze Örvény címmel a francia Apathia Records gondozásában. A debreceni. jobb híján post black metalnak hívható csapattól már két dal kijött előzetesen az új anyaghoz kapcsolódóan, de most a Lángoló olvasói hallhatják először a teljes albumot is. A zenekarral készítünk egy nagyobb interjút is, szóval most csak annyi álljon itt tőlük, hogy 

Egy hihetetlenül sűrű és izgalmas évbe telt megírni és rögzíteni ezt a lemezt. Annyi mindent tudnánk róla mesélni, hogy igazából nem is tudjuk elkezdeni. Sok helyen fogunk még róla beszélni a közeljövőben, így most csak egy dolgot mondunk: Egyben végighallgatva az igazi.

Szóval itt van, egyben, ahogy ők ajánlják, még léptetni sem lehet, előrendelni pedig itt és itt lehet, akár pólóval együtt is. Lemezbemutató november 18., Dürer Kert.


metál black post perihelion



2017.11.03. 13:50 – Nihil_AK

Az alkotás, a meglepetés meg a termék - Az Enslaved, a Sarke, és a Samael friss lemezeiről

Lángoló Kritikák

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sarke.jpg

Idén ősszel kifejezetten erős a termés új metállemezekből, én pedig szorgosan igyekszem mindre sort keríteni, amelyiket érdemes szóba hoznunk, és amelyiket még meghallgatni is volt időm néhányszor. Ma szó lesz egy olyan zenekarról, akiket objektív szempontból is a komplett mezőny legjobbjai között tartok számon, egy olyanról, amelyben veteránok mutatják meg, hogyan is kell ezt csinálni, és egy olyanról, akik kifejezetten jó lemezt készíthettek volna, ha kicsit mernek változtatni a bevett formulán.


kritika metál norvégia enslaved black svájc progresszív indusztriál samael ezt hallgasd sarke



2017.10.22. 14:07 – dankógábor

Meghalt a Martin Eric Ain, a Celtic Frost basszusgitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ain.jpg

50 éves korában, szívinfarktusban elhunyt Martin Eric Ain, a Celtic Frost basszusgitárosa. Ha nem nézzük, hogy a Celtic Frost gyakorlatilag a Hellhammer zenekar átnevezésével született meg, akkor Ain és a gitáros-énekes Tom Gabriel Fischer voltak a svájci zenekar alapítói. A Celtic Frost mindig is Fischer zenekara volt, de Ain volt az, aki hosszabb-rövidebb szünetekkel ugyan, de mindvégig a csapat tagja maradt, együtt alkották meg azt a hangzást, ami miatt az extrém metál egyik legnagyobb hatású zenekara lettek. A Celtic Frost 1993-ban feloszlott, 2001-es újjáalakulásuk pedig 2008-ban azért ért véget, mert Ain már nem akart a zenekarral foglalkozni, Fischer pedig nélküle már nem akart ilyen név alatt zenélni. A búcsúlemezüknek is tekinthető 2006-os Monotheisten ráadásul Ain minden korábbinál nagyobb szerepet vállalt, több dalban is ő énekelt (például a lentebbi klipen is). A zenélés után inkább a vendéglátóiparra nyergelt át, klubot is üzemeltetett Svájcban, de volt DVD boltja is. Halálát Fischer is megerősítette.


metál hír black death thrash celtic frost



2017.10.16. 13:46 – Nihil_AK

A progresszíven lelkizős, az újra izgalmas meg a reménytelenül halott - Három új metállemezről

Lángoló kritikák

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

with-the-dead.jpg

Bár a lemezkritika intézménye legalább olyan avítt napjainkban, mint a veszkócsizmába gyömöszölt márványfarmer, meglepően jó lemezek jelennek meg nyár óta, itt az ideje tehát, hogy elkezdjük ezeket bemutatni nektek. A mai összeállításban itt lesz velünk a Mastodon, akik egy sokáig bizonytalan státuszú dalcsokrot hoztak ki szeptember végén végül saját márkanév alatt, a friss anyagán hosszú idő után újra kifejezetten izgalmas zenét játszó Satyricon, valamint az év garantáltan egyik legsúlyosabb lemezét produkáló With The Dead


metál black progresszív doom stoner ezt hallgasd



2017.10.11. 16:30 – Gnosis

Pokoli aforizma - Nazghor-lemezpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_0710.JPG

A svéd Nazghor 2012 óta ontja magából a lemezeket, az idén érkező Infernal Aphorism már a hatodik lesz a sorban. Korábbi munkásságukat személy szerint nem ismerem, viszont a most nálunk premierező új album igencsak kellemes dallamos black/death/trash keverék, ami simán élvezetes hallgatnivaló, annak ellenére, hogy a Nazghornak sem sikerült sok újdonságot beleraknia az előbb sorolt műfajokba. A dallamok jók, a brutalitás kellő mértékű, a hangzás eltalált. Teljesen vállalható zene, tegyetek vele ti is egy próbát:


black death thrash Lemezpremier Nazghor



süti beállítások módosítása