2015.07.22. 09:29 – _fá_

The Acid lesz az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

acid.jpg

Adam Freelanddel kapcsolatban sokszor hajlamosak elfeledkezni róla, hogy sokkal sokoldalúbb figuráról van szó, mint egy újsulis breakbeatből és electrohouse-ból kilépni képtelen DJ-ről. Bár a 41 éves férfi ezen a vonalon is elsőrangú bulikat szokott összehozni, azért esze is van: 2013-ban például egy itthon meglepően ritkán emlegetett projektbe szállt be, a The Acidbe, amiben rajta kívül a matematikusként és mindenféle elektronikuis kütyük megszállotjaként ismert amerikai Steve Nalepával, és a teljesen más világból érkezett ausztrál gitáros-énekes RY X-szel. Bár ezek a haveri összeállások általában elég unalmasan sikerülnek, itt most pont olyan az eredmény, amit várnánk: benne van Freeland már-már technóba hajló hangszínei, Nalepa minimalista ütemei és RY X néha effektezett, de mindig intimitást adó hangja és gitározgatása végül megszülte 2014 egyik legjobb lemezét, a Liminalt. Ezt adják elő egy halasztás után csütörtök este az A38-on hárman, a koncertet pedig egyszerűen csak olyan embereknek ajánlanánk, akik szeretnének hallaniegy kevésbé megalomán Thom Yorke-ot vagy késői Radioheadet, és elfogadják, hogy a síri csendben történő prüntyögés is zene.


hír breakbeat the acid



2012.06.01. 16:15 – Hirdetés

Születésnapi meglepetés az Ötkerttől – Nyerj jegyet az Atomic Hooligan koncertjére!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

atomic.jpgJövő héten ünnepli 2 éves születésnapját Budapest népszerű szórakozóhelye, az Ötkert. Ebből az alkalomból a Lángoló Gitárok öt szerencsés olvasója egy-egy páros belépőjegyet nyerhet  a kultikus szigetországi breakbeat csapat, az Atomic Hooligan koncertjére. 


hír program breakbeat ötkert atomic hooligan



2012.03.23. 11:00 – Sajó Dávid

Az elektronikus zene nem csak Guetta és Skrillex – AMB-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Két éve indult Magyarország első zenei producer képzése a budapesti imPro Schoolban. Az iskola kitalálójával és egyben fejével Deák Ambrussal beszélgettünk, aki AMB néven hosszú ideje ismert figurája a hazai elektronikus zenének, és immáron oktatója is a feltörekvő hazai producer generációnak. Iskolát vezet, zenét ír, DJ-zik, nemsokára pedig indul a sulihoz köthető hivatalos partysorozat is. Szóba kerül mi a különbség Anglia és Magyarország között, mi a helyzet a hazai elektronikus zenei szcénában és vajon a glitch-hop lesz-e a következő dubstep.


interjú house elektronikus breakbeat dubstep amb glitch hop impro school



2012.02.27. 16:30 – mista

Magyar nyertes az idei Breakspollon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A magyar Beatman & Ludmilla páros a brit DJ Hyperrel közösen készített Lights című száma nyerte a február 25-én Londonban tizenegyedik alkalommal megrendezett nemzetközi breakbeat díjátadó, a Breakspoll egyik legfontosabb díját, a legjobb felvételnek járó elismerést. A londoni díjátadón is fellépő magyar páros a remixek versenyében is esélyes volt a világhírű Paul Oakenfold Tokyo című számára készített változatával, itt azonban végül Krafty Kuts Lets Go, Lets Ride című számának Pyramid-féle remixe nyert. A lapozás után a díjazottak teljes listája mellett Ludmilláék nyertes számát is megmutatjuk.


hír elektronikus breakbeat paul oakenfold krafty kuts beatman & ludmilla dj hyper



süti beállítások módosítása