2016.01.25. 12:04 – dankógábor

Brian Wilson megturnéztatja a Pet Sounds lemezt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

brianwilsonhejj.jpg

Brian Wilson és csapata, a Beach Boys 1966-ban kiadta a Pet Sounds című nagylemezét, amit sokan lényegében a mai popzene kezdetének neveznek. Ugye köztudott, hogy a Beatles ennek hatására írta meg a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band lemezét (a Pet Soundsra meg a Beatles Rubber Soulja hatott erősen), de rengetegen tartják hivatkozási alapnak az albumot. Maga Wilson is nagyon szereti, aki az album írása körül kezdett teljesen megkattanni és rászokni mindenféle szerre, ami mellesleg hallatszik is az erős pszichedelikus hatásokat mutató lemezen. Na de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Wilson világ körüli turnét nyom vele, ha már ötvenéves lett az album. A Primavera Sound lineupjával már kiszivárgott, hogy ott is hallható lesz a lemez, de most egy csomó más dátum is előkerült. Sajnos az európai kontinensen csak Barcelonában lép fel Wilson, de az Egyesült Királyságban sok helyen el lehet majd kapni, amik meg fapadossal sittysutty elérhetőek. Itt vannak a dátumok:


pop rock brian wilson hír beach boys



2015.02.23. 12:47 – dankógábor

Új Brian Wilson-klip a vele együtt lapátra tett Beach Boys-os srácokkal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár éve ünnepelte ötvenedik évfordulóját a Beach Boys. Akkora hepajt tartottak a 70 év körüli zenészek, hogy a még élő tagokkal lemezt is készítettek a nagyszabású turné mellé. Örült neki mindenki. Mégiscsak a popzene egyik legfontosabb zenekara aktív ismét, és nem csak a haknikat tekintve, de kreatívan is. Aztán mindennek vége lett. Lement a jubileumi turné, a névjogot birtokló Mike Love pedig, ugyan ő ezt tagadja, de kirúgott mindenkit Bruce Johnstont kivéve, így a haknis és a kreatív vonal megint kettévált. Love tolja a(z amúgy elég szórakoztató) koncerteket, a zeneszerző zseni Brian Wilson pedig a lemezeket. Utóbbi április 17-én meg is jelenik No Pier Pressure címmel, az alábbi dal pedig azzal az Al Jardine-nal és David Marksszal közös, akik Wilsonnal együtt repültek a Beach Boysból. Teljesen kellemes kis szám ez amúgy, Wilson még mindig tud.


pop brian wilson hír the beach boys



2012.10.10. 15:10 – Lángoló Gitárok

Áll a bál a Beach Boysnál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The-Beach-Boys-at-table-2012-Guy-Webster1_1.jpgNyílt levélben üzenget egymásnak Mike Love és Brian Wilson, miután utóbbi illetve Al Jardine és David Marks nem koncertezhet tovább a Beach Boysszal. Először Mike Love tagadta azokat a vádakat egy nyílt, miszerint ő kirúgta volna Brian Wilsont: " Nem rúgtam ki Briant, nem is tudnám kirúgni őt, nem a munkaadója vagyok. Nem is tehetném ezt meg, de ha mégis, akkor se tenném. Imádom őt, soha nem rúgnám ki a zenekarból." Wilson válaszára se kellett sokat várni: "Normális esetben nem is válaszolnék egy ilyen levélre, de az 50. évfordulónk olyan hatással volt az együttesre, hogy muszáj reagálnom valamit. Ahogyan én tudom, nem lehet engem kirúgni, de az ügyet körülvevő negativitás teljesen kiakasztott. Engem az zavar, hogy Mike nem engedi Alt, Davidet és engem turnézni az együttessel, és emiatt érzem úgy mintha kirúgtak volna." - írja Wilson. A zenész arra is kitért, hogy számos megkeresésük van, és szeretnék folytatni, amit idén elkezdtek. Végül azzal fejezi be a levelet, hogy nem érti Love miért akarja őt és a többieket távol tartani a koncertezéstől, miközben ők a szívüket-lelküket kitették az új lemezen és a fellépéseken.


pop rock brian wilson hír beach boys mike love



2012.06.20. 19:00 – Lángoló Gitárok

70 éves Brian Wilson

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Brian_Wilson.jpgAz utóbbi évek egyik legnagyobb visszatérése kétségtelenül a Beach Boys nevéhez kötődik. Tavaly megjelent az évtizedekig ki nem adott SMiLE album, amelynek 1967-ben kellett volna kijönnie eredetileg, de még 2011-ben is nagy tetszést váltott ki. Aztán fél évvel később összeálltak a Beach Boys még élő tagjai, hogy egy teljesen új lemezt készítsenek, aminek a That's Why God Made The Radio címet adták. A csapat zenei agytrösztje (már amikor az együttesben volt), Brian Wilson ma ünnepli 70. születésnapját, ami azért is elismerésre méltó, mert Wilsonnak köztudottan komoly problémái voltak a különböző gyógyszerekkel, amin az elhatalmasodó mentális problémái sem segített túl sokat (vagy épp fordítva). Nem is írnánk ennél többet róla, beszéljenek helyettünk a fentebb linkelt posztok, amik vele és a Beach Boysszal kapcsolatban az utóbbi időszakban születtek, a hajtás után pedig készítettünk egy kis videóösszeállítást a csapat leghíresebb, sokak szerint a poptörténelem legfontosabb albumaként számon tartott lemezének, a Pet Sounds készítésének hátteréről, természetesen zenével színesítve.


pop rock brian wilson hír beach boys



2011.12.16. 17:30 – Lángoló Gitárok

Újra egymásra talált Brian Wilson és a Beach Boys - Új lemez és világkörüli turné is lesz

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jövőre lesz fél évszázada, hogy kiadta első lemezét minden idők egyik legsikeresebb könnyűzenei együttese, a Beach Boys, akikről legutóbb annak kapcsán írtunk, hogy idén (megalakulásuk 50. évfordulóján) végre kiadták 45 éve befejezetlen lemezüket, a Smile-t. Már ez is elég nagy szám volt, most viszont még nagyobb dobást jelentett be közleményében az együttes: debütálásuk ötvenedik évfordulójára a klasszikus felállás még élő tagjai újra összeállnak, mégpedig hiánytalanul, vagyis a Beach Boys egykori zenei agya, a legendás Brian Wilson is csatlakozik Mike Love-hoz és Al Jardine-hoz, a zenekarba később érkező Bruce Johnston és David Marks mellé. Wilson korábban hosszú ideig küzdött mentális betegségekkel, depresszióval és egyebekkel, egy időben lényegében elveszítette a kapcsolatot a külvilággal, majd több pert is indítottak egymás ellen a zenekar tagjaival, főleg unokatestvérével, Mike Love-val. Most azonban, úgy tűnik, elsimították nézeteltéréseiket, ugyanis az együttes az évforduló alkalmából nem csak válogatásokkal, mindenféle díszdobozos és extra kiadványokkal, hanem konkrét vadiúj lemezzel (!) és egy legalább ötvenállomásos világkörüli turnéval is készül.


pop rock brian wilson hír the beach boys surf rock x.kiemelt



süti beállítások módosítása