2016.02.09. 11:18 – dankógábor

A Bridge To Solace összeáll egy jótékonysági koncertre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bridgetosolace.jpg

Március 5-én rendezik meg a Dürer Kertben azt a jótékonysági punkestet, amin a ritka rákos megbetegedésben szenvedő Mezei „Mező” Gábor, volt Semmi Komoly-tag gyógykezelésére gyűjtenek. Hivatalos a program még nincs, de sok zenekar jelezte már a részvételét a maratoni koncerten. Aki ide kattint, egyrészt láthatja nagyjából, hogy kik lépnek fel aznap este, másrészt még több információhoz juthat az adományozás technikai részleteit illetően. A koncert híre valószínűleg gyorsabban kezd majd terjedni azáltal, hogy a 2010-ben feloszlott Bridge To Solace is bejelentette, hogy egy nagyjából hatszámos koncert erejéig összeállnak, hogy így segítsék barátjuk gyógyulását. Két igazoltan távol lévő tagon kívül mindenki fellép majd, akinek valaha is játszott a metálos hardcore-zenekarban (vagy hardcore-os metálzenekarban). Jakab Zoltán volt Bridge To Solace-énekes egyébként a jelenleg is aktív zenekarával, a Ghostchanttel is jelen lesz az esten.


punk hardcore jótékonyság semmi komoly bridge to solace



2010.07.23. 14:02 – lánggitár

Elmaradnak a Bridge To Solace-búcsúkoncertek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sajnálattal közöljük – ahogy már a Hegyalja Fesztiválon észrevehettétek –, hogy a 2010. nyári-őszi búcsúturnénk maradék állomásait (augusztus 7: Miskolc, Gyárfeszt; auguszus 11: Budapest, Sziget; augusztus 18: Nyírbátor, Azfeszt; augusztus 23: Orfű, AlterEgo fesztivál; október 1: Szeged; október 2: Budapest, Dürer Kert) lemondani kényszerülünk. Ezeket az elmaradt koncerteket a 2011-es év során tudjuk pótolni, bár pontos dátumok még nincsenek és sajnos egy ideig nem is tudjuk, hogy nagyjából mikor tudunk színpadra állni, hogy méltó módon elbúcsúzhassunk a közönségünktől.


metál hardcore hír bridge to solace



2010.05.26. 12:07 – lánggitár

Feloszlik a Bridge to Solace

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Bridge to Solace Facebook-oldalán megerősítette a feloszlásról szóló pletykákat, egy rajongóknak szánt nyílt levélben:

"Sziasztok!

A BRIDGE TO SOLACE idén ősszel befejezi ténykedését. Páran már esetleg hallhattátok ilyen-olyan módon az információt, többek között tőlünk is a május 15-i Gorezone bulin, de ezúttal tesszük hivatalossá. Okokat nem nagyon érdemes keresni, egy közel 10 éve létező zenekar esetében úgy gondoljuk egyértelmű, hogy minden kisebb-nagyobb problémával kell szembenéznünk és ezen problémákat mindenki a maga módján dolgozza fel, oldja meg.


hír metal bridge to solace



2009.12.26. 14:11 – lánggitár

A hardcore nem tehetségkutatós műfaj – interjú Jakab Zoltán Brdige To Solace-énekessel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Bridge To Solace-ben még most sem állt meg a nagy tagvándorlás, folyamatosan cserélődik a zenekar, de Jakab Zoltán énekes kitartóan viszi hátán az egészet, főleg mostanában. Jakab most egy mikrointerjúban mondja el, hogy ők annak idején csak viccből indultak tehetségkutatón, de ez ne tartson vissza senkit egy olyan megmérettetéstől, mint amilyen vasárnap lesz az A38 Hajón, ahol fellép 10 zenekar, akik egymással versenyeznek a jobbnál jobb díjakért, utánuk pedig maga a Bridge To Solace (és a Superbutt) mutatja meg mit is kell a színpadon csinálni.


interjú metál hardcore bridge to solace



2009.12.23. 08:08 – lánggitár

BZF tehetségkutató idei utolsó kör

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató legutóbbi fordulója a jelenlévő zsűri szerint igen erősre sikeredett, alig tudták azt a két zenekart kiválasztani (a közönség segítségével persze), akik jelen lehetnek az International Live Award bécsi elődöntőjén. Többször is kiemelték, hogy még a legutolsónak végzett csapat is megállná a helyét Ausztriában, de sajnos csak két együttes juthatott tovább. Ők lettek a Shorbus Circus és a Lifejune, akik egy-egy hangszervásárlási utalvánnyal is gazdagabbak lettek. Viszont ezzel még nincs vége a Tehetségkutatónak, ugyanis december 27-én újabb kilenc metálcsapat méri össze tudását, ami után évzáró koncertet ad a nemrég új klipjét bemutató modernmetál Superbutt, a régi-új dobossal felálló metálos hardcore Bridge To Solace és a tavaly épp ezen a tehetségkutatón felbukkanó A.W.S. A fellépések után pedig Senior Hal válogat dalokat, aki mellesleg az egész délután-este műsorvezetője is lesz. A nap további fellépői:


metál program tehetségkutató superbutt bridge to solace



2009.10.29. 16:40 – lánggitár

Metálos halloween a Dürerben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Halloween Party lesz október 31-én Budapesten, a Dürer Kert nagytermében. Főzenekar lesz a Blind Myself, akik most rögzítik legutóbbi Budapest, 7fok, eső című lemezük angol nyelvű változatát. A másik nagyzenekar a 21 állomásos Európa turnéját éppen elkezdő Bridge To Solace lesz. Rajtuk kívül színpadra lép még a Shell Beach, a Conan’s First Date, a német Scheisse Minelli és a Szükségállapot. Kapunyitás este hétkor, és mivel ez egy halloween buli lesz, így akár be is lehet öltözni.


metál program blind myself bridge to solace



2009.02.04. 16:53 – lánggitár

Bridge To Solace-dal, Watch My Dying-akció - metálos villámhírek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Bridge To Solace lassan, de biztosan eljut a lemezkiadásig. Most már tényleg csak pár hét van hátra a House Of The Dying Sun megjelenéséig, ennek örömére fel is került egy újabb ízelítő a csapat Myspace-oldalára. (Azt azért eláruljuk, hogy a megjelenés előtt, egy hétig a Lángolón is lesz új szám.)


hír watch my dying bridge to solace



2008.12.28. 10:57 – lánggitár

Ma este mp3-piac a Petőfi Csarnokban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma este a következő zenekarok lépnek fel a Petőfi Csarnokban este hét órától kezdődően ilyen sorrendben: AWS, Shell Beach, Mangod Inc., Bridge To Solace, Superbutt, Isten Háta Mögött. Na, most ha viszel magaddal valamilyen digitális adathordozót (mondjuk pendrive-ot, vagy memóriakártyát), akkor albumonként kb. egy fél korsó sör áráért megkaphatod az összes fellépő összes lemezét, kivéve a legújabb IHM-et, illetve Superbuttot. (Viszont utóbbiak is olcsók lesznek CD-n.) Az mp3-akció további részlete, hogy ha valaki öt albumot vesz, kap egy hatodikat is hozzá ajándékba, aki pedig bármit vásáról a pólóáruspultból, kap mellé egy tetszés szerint választott (digitális)lemezt az adathordozójára.


mp3 rock metál hír program shell beach isten háta mögött superbutt mangod inc bridge to solace aws



süti beállítások módosítása