2010.05.26. 12:07 – lánggitár

Feloszlik a Bridge to Solace

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Bridge to Solace Facebook-oldalán megerősítette a feloszlásról szóló pletykákat, egy rajongóknak szánt nyílt levélben:

"Sziasztok!

A BRIDGE TO SOLACE idén ősszel befejezi ténykedését. Páran már esetleg hallhattátok ilyen-olyan módon az információt, többek között tőlünk is a május 15-i Gorezone bulin, de ezúttal tesszük hivatalossá. Okokat nem nagyon érdemes keresni, egy közel 10 éve létező zenekar esetében úgy gondoljuk egyértelmű, hogy minden kisebb-nagyobb problémával kell szembenéznünk és ezen problémákat mindenki a maga módján dolgozza fel, oldja meg. Mi úgy gondoltuk, hogy az a legjobb, ha a zenekart befejezzük méltó módon, hiszen az elmúlt év során sokkal inkább bukkantunk fel rendszertelenül itt-ott, mint igazán szervezett, aktív formában. Mivel az élet maga is különböző utakra terel minket, így a lehető legjobb amit tehettünk, hogy feloszlatjuk a zenekart. Szeretnénk megköszönni a mérhetetlen támogatást és szeretet, amit kaptunk az elmúlt 8 év során, mert mindig is Ti, a közönségünk voltatok, akik átsegítettek minket a legnehezebb akadályokon és ezért sohasem lehetünk elég hálásak.

A zenekar látható lesz egy jó adag nyári fesztiválon és bulin (dátumok lejjebb), majd október 2-án búcsúzunk Budapesten, a Dürer Kertben egy nagyszabású koncert keretében, ahol egyrészt olyan zenekarokkal játszunk, akikkel baráti kapcsolatot alakítottunk ki az elmúlt években, másrészt pedig színpadra rángatjuk az összes Bridge To Solace tagot az alapítótagoktól kezdve egészen a turnékon kisegítő tagokig!

A zenekar tagjainak egyéb zenei terveiről minden bizonnyal hamarosan hallhattok, hiszen attól még, hogy életünk egy jelentős korszaka lezárul, nem vetünk véget egyéni zenei pályafutásunknak. Zárnánk is sorainkat, mindent elmondtunk, amit lehetett. Szeretnénk még egyszer megköszönni az elmúlt pár évet, Nélkületek sehol sem lettünk volna!

BRIDGE TO SOLACE
2010. május 25.

Búcsúkoncertek:

2010. május 28. Mosonmagyaróvár @ Gépház
2010. június 19. Salgótarján @ Éter Fesztivál
2010. július 8. Pécs @ Rockmaraton Fesztivál
2010. július 16. Tokaj @ Hegyalja Fesztivál
2010. augusztus 7. Miskolc @ Gyárfeszt
2010. augusztus 11. Budapest @ Sziget Fesztivál
2010. augusztus 18. Nyírbátor @ Azfeszt
2010. augusztus 23. Orfű @ Alterego Fesztivál
2010. október 1. Szeged @ TBA
2010. október 2. Budapest @ Dürer Kert – bővebb infok hamarosan!
"


hír metal bridge to solace



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása