2013.07.22. 16:32 – Lángoló Gitárok

A Lock Up szerdán gyalul Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lockup.jpgNe kérdezze senki, mi szüksége van egy grindcore-zenekar basszusgitárosának, hogy alapítson egy olyan zenekart, amiben grindcore-t játszik. A lényeg, hogy Shane Emburynek nem volt elég a Napalm Death, így 1998-ban megalapította a Lock Upot is, hogy ezzel is betyársebesen csépelje a hallgatókat. Olyanokkal zenélt itt kezdetekben, mint Nicholas Barker dobos, Peter Tägtgren Hypocrisy-énekes és Jesse Pintado Napalm Death-gitáros. Tägtgrent később Tomas Lindberg At The Gates-énekes váltotta, Pintado pedig 2006-ban elhunyt, így Anton Reisenegger Criminal-frontember lépett a helyére. A projektnek eddig három nagylemeze jelent meg, a legutóbbi 2011-ben, de idén pont kijött egy single, úgyhogy mondhatni egy naprakész csapat látogat a Dürer Kertbe június 24-én. A grindcore-csapatnak három magyar vendége lesz ezen az estén. A Kill With Hate death metálját nemrég dicsértük itt a Lángolón, az Another Way fastcore/hardcore-ját, illetve a szegedi Sin Of God death metálját még csak most nézzük majd meg először, de előreláthatólag rájuk is jól fogunk szórakozni. Ilyen gyönyörű egy Lock Up-koncert:


metál hír death another way grindcore kill with hate lock up sin of god



2013.07.04. 10:36 – Lángoló Gitárok

Pénteken Krisiun-buli Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ami lemezeiket illeti, a három testvérből álló brazil Krisiun már jócskán túl van pályája csúcsán, de ha élőben kell megmutatni, miről is szól a Death Metal, akkor még bőven ott vannak a legjobbak között. A július 5-ei Club 202-es bulira a jegy ráadásul több, mint baráti, ennyi pénzért vétek lenne kihagyni Max Kolesne-ékat, mert amilyen pusztítást ez a három, leginkább Tom Arayára hasonlító fickó élőben művel, arra szavak nincsenek. Előttük a debreceni Angerseed és a budapesti Kill With Hate melegít be, aki nem akar róluk lekésni, az gyorsan szedje a sátorfáját a melóból, mert 18 órától elvileg már indul a show.


metál hír death krisiun



2013.07.01. 11:48 – Lángoló Gitárok

Új Carcass-dal tizenhét év után

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

carcass_943555_262100710601256_1625771931_n.jpgMég tavaly decemberben írtunk arról egy hírt, hogy a Carcass nem csak turnéra állt össze újból 2007-ben, hanem lemezt is adnak ki, várhatóan 2013-ban. Ez a bizonyos lemez Surgical Steel címmel jelenik majd meg valamikor ősszel a Nuclear Blastnál, akik borzasztóan örülnek annak, hogy egy ilyen legendás brit metálzenekar kötött ki náluk. Az albumról most kiszivárgott a Captive Bolt Pistol című dal, ami a Party.San Open Air fesztivál válogatáslemezén adtak ki. A dalt alább is meg lehet hallgatni. Aki nem tundá: a Carcass a grindcore műfaj egyik alapvető csapat volt a nyolcvanas évek végén, de a kilencvenes évek első felére a dallamos death metal műfajnak is utat törtek. 1995-ben, még az utolsó nagylemezük megjelenése előtt feloszlottak, majd 2007-ben kezdtek el újra turnézni, aminek keretében a Szigeten is felléptek.


metál hír death carcass grindcore



2013.05.27. 16:14 – Dankó János

A változatlanság ünnepe - Az Amorphis, a My Dying Bride és a Dark Tranquillity új lemezei

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem feltétlenül csak a metálzenében jellemző a változásokat elutasító megmerevedett gondolkozás, de kétségkívül itt fordul elő a legtöbbet. Csúnya általánosítás, de a keményzenék hívei nehezen barátkoznak meg a változásokkal, nekik következetesség kell és stabilitás. Ha megvesznek egy Amorphis-, egy Dark Tranquillity- vagy egy My Dying Bride-lemezt, akkor azt várják, hogy hozzák a szintet, de éppen abban a stílusban, amiben már évtizedek óta teszik. A három zenekarban viszont az is közös, hogy mindannyian kikacsintottak már a saját világukból, ezek a próbálkozások viszont egytől-egyig megbuktak a közönség szemében, pedig mind kifejezetten élvezetesre sikerült. Hajtás után visszatekintünk a múltba, és megnézzük mi a jelen.


lemezkritika folk metál death doom dark tranquillity amorphis my dying bride



2013.05.24. 09:56 – Lángoló Gitárok

A Wolverine Blues ötször a Converge-től

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

converge_a1472364327_10.jpgVolt már itt a Lángoló Gitárokon szó arról, hogy a Converge a Napalm Death-szel közösen kiadott egy 7 inch-es kislemezt, amin az amerikai hardcore-zenekar feldolgozta az Entombed-klasszikus Wolverine Bluest. A dalt úgy rögzítették, hogy elhívták a stúdióba az olyan vendégeket, mint Aaron Turner az Isisból, Kevin Baker az All Pigs Must Die-ból illetve Tomas Tompa Lindberg az At The Gatesből, mindenki felénekelte a teljes dalt, ahogy Jacob Bannon Converge-énekes és Nate Newston Converge-basszusgitáros is, a végeredményt pedig összemixelték egybe. Most a külön-külön verziókat adta ki a csapat Pound For Pound: The Wolverine Blues Sessions címmel, és ezt vagy meg lehet venni öt dollárért, vagy meg lehet hallgatni itt alább azonnal. Természetesen az eredeti kislemezes verziót is megmutatjuk.


metál hardcore hír death entombed converge



2013.05.09. 08:41 – Lángoló Gitárok

Droglabort üzemeltetett az Obituary alapítója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

allen_west_obituary_mug_shot.jpgEgész furcsa körülmények között került még márciusban egy floridai börtönbe az az Allen West, aki leginkább arról ismert, hogy gitárosként alapítótagja volt az Obituary zenekarnak, ami a floridai death metal színtér egyik alapvető zenekarának számít. West saját maga hívta ki a rendőröket azzal az indokkal, hogy betörők vannak a házában, a rendőrök viszont először furcsa szagra lettek figyelmesek, majd megtalálták azokat a palackokat, amik segítségével a gitáros speedet gyártott. A zenész először a betörőkre akarta fogni a palackokat, de később elismerte, hogy ő üzemeltette a methlabort, illetve ő maga is drogfüggő lett. West nem először került börtönbe, még 2007-ben azért csukták le, mert már ötször elkapták ittas vezetésért. A gitáros öt lemezt adott ki az Obituaryval, de alapítótagja volt a Chris Barnes volt Cannibal Corpse-énekes vezette Six Feet Undernek is,sőt, West a flordiai death metal színtér egyik legelső zenekarának, a Massacre-nek az elindításában is részt vett 1984-ben, de úgy látszik a legenda státusz eddig nem igazán segített az életén. Alább mutatunk pár szerzeményt, aminek összerakásában tevékenyen részt vett.


metál hír death obituary allen west



2013.04.16. 17:00 – Dankó János

Az underground ereje - In Vain–lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

In Vain – Ænigma
(Indie Recordings)

Az In Vain egy hónapja megjelent Ænigma című albumával az év egyik legfontosabb lemezét tette le az asztalra, legalábbis ha a szűken értelmezett death/doom műfajokat nézzük, de akár azon túl is. A norvég zenekar harmadik sorlemeze az Ænigma, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legerősebb is. Bár korábban kevesebb reflektorfényt kaptak, ezután bizonyosan többet fognak.

Az In Vain stílusát szokás progresszívnek is nevezni, amiben van némi igazság, de az, amivel a zenei életben a progresszivitást azonosítják (annyira bonyolult, hogy nehéz felfogni) inkább a korábbi munkáikra volt jellemző. Most tulajdonképpen mindent összetömörítettek, amit tudnak. Egy egységes, de mégis változatos monstrumot raktak össze. Az In Vain a Katatonia, a My Dying Bride, az Opeth, az Emperor (vagy inkább Ihsahn szólólemezei) és a Morbid Angel szerelemgyereke, és ebbe a bizarr gruppenbe ugyan csak nagyon minimálisan, de még beszáll a Neurosis is.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (4,2/5)

lemezkritika metál black death progresszív doom ezt hallgasd in vain



2013.04.05. 08:59 – Lángoló Gitárok

Budapestre jön a Solefald, a Vreid és az In Vain

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Aki ismeri a progresszív, egyesek szerint avantgárd norvégiai metál színteret, annak nem kell sokat ecsetelni, hogy a képünkön is látható Solefald turnéja nagyjából a csodával egyenlő. A Borknagar billentyűse és a Sturmgeist agya által alapított csapat már a kezdetektől pusztán két állandó tagból állt, így szóba sem jöhetett semmilyen turné. Viszont úgy látszik, hogy a legutóbbi Norrøn Livskunst című lemez sikere meghozta a kedvüket, persze azt is meg kell jegyezni, hogy mint például az Ulver, így a Solefald sem tudja már eltartani magát pusztán a lemezkiadásból, így a rajongók örülhetnek, végre, hogy a színpadra áll a zenekar. Az esemény másik főzenekara a szintén norvég Vreid lesz. A kritikusok szerint a black and roll csapat legnagyobb erénye az energiától duzzadó színpadi jelenlét, szóval remélhetőleg a Dürer Kertben is így mutatják majd be a nemrég megjelent Welcome Farewell című lemezüket. Az estét a hogy hogy nem ismét csak norvég, leginkább progresszív death/black metalnak nevezhető In Vain nyitja majd, akikről olyan jókat ír a szaksajtó, hogy egyesek már főzenekaros turnét vizionálnak a csapatnak. Mindez egyébként április 10-én lesz a Dürer Kert kistermében, alább pedig mutatunk ízelítőt is a csapatok zenéiből.


metál hír program black death solefald vreid in vain avantárd



2013.02.26. 17:00 – Lángoló Gitárok

Stellar Outcast - Csillagörvényes Neokhrome-klip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Neokhrome zenekar elkészült a tavaly megjelent Perihelion lemezük első klipjével. A képanyag a Stellar Outcast című dalra állt össze, és a lemez dizájnjához hasonlóan itt is az volt a csapat célja, hogy megjelenítsék a zenét képekben és színekben, így koncert, zenekari image vagy hangszer-demonstráció helyett inkább azt próbálták képernyőre vinni, amit számukra jelent ez a dal. A klip elkészítésében oroszlánrészt vállalt Krizsai Norbert és a Plus Media. "A lemezünk nemzetközi promóciója nagyon jól halad, számtalan külföldi és hazai oldalon, illetve magazinban méltatták az anyagot, folyamatosan futnak be az újabb ismertetők." - mondta Vasvári Gyula énekes-gitáros, aki még hozzátette - "Mivel már most a következő lemezünkön dolgozunk, ezért kevés koncertet tervezünk erre az évre. Jó hír ugyanakkor, hogy májusban két alkalommal is láthatnak minket az érdeklődők, 10-én Kazincbarcikán, 11-én pedig Budapesten lépünk fel a tervek szerint." A debreceni black metal zenekar legutóbbi lemezéről itt írtunk, alább pedig az új klip látható.


premier metál hír black death exkluzív neokhrome



süti beállítások módosítása