2019.01.24. 11:04 – Kovács.Attila

Al Jourgensen elveszett evangéliuma - Elolvastuk a Ministry főnökének könyvét

Lángoló Könyvek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ministry-al-jourgensen-elveszett-evangeliuma.jpg

Mindig is szerettem a Ministryt, legalábbis azóta, hogy megláttam a Just One Fix klipjét. A Szigetes koncertjük 2006-ban különösen emlékezetes volt számomra, ugyanis nagy lelkesedésemben a buli második dala alatt úgy kificamítottam a nyakam, hogy a következő két hétben nem bírtam elfordítani a fejem. Ehhez jött még az, hogy néhány cimborám hajnalban tréfából hanyatt lökte magát a sörpaddal és velem együtt, aminek köszönhetően derékkal levettem a mögöttem ólálkodó betonkockát. Másnap úgy ereszkedtem be a kádba, mint egy hadirokkant, akit még agyon is vertek, és nem igazán tudtam eldönteni, megérte-e ez az élmény. De történhetett bármilyen meredek dolog velem fiatalabb koromban, garantáltan a közelében sem voltam annak, amit Al Jourgensen művelt magával az elmúlt évtizedek során. Ami azt illeti, nem hiszem, hogy bárki is képes lett volna ilyen szintre fejleszteni az önpusztítást rajta kívül.


könyv rock metal könyvajánló indusztriál konkrét könyvek ipari ministry dudich ákos al jourgensen ezt olvasd



2019.01.08. 12:00 – Kovács.Attila

Commando - Johnny Ramone önéletrajza

Lángoló könyvek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ramone.jpg

Közhely, de igaz, minden zenész olyan, amilyen a zenéje. Ez a megállapítás ismét beigazolódik Konkrét Könyvek gondozásában pár hete megjelent Commando: Johnny Ramone önéletrajza című kötetet elolvasva. A kiadó ismertetője ezúttal telitalálat, ugyanis a Ramones gitárosának könyve, melyet egyedül, társíró segítsége nélkül írt, valóban olyan, akár a zenekar legjobb lemezei: rövid, lényegretörő, bármiféle sallang, vagy mellébeszélés nélkül, ugyanakkor pont attól zseniális, hogy egyenes, mint a mártott gyertya.


könyv punk rock the ramones konkrét könyvek dudich ákos johnny ramone ezt olvasd



2018.12.12. 14:57 – Lángoló Gitárok

Megjelent magyarul Johnny Ramone önéletrajza

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ramone.jpg

Ugyan a Ramones évtizedek óta feloszlott, és az eredeti felállásból senki sincs már az élők sorában, működésük ideje alatt a rockzene legendás csapatai közé tartoztak, és ha csak belegondolunk, mennyi zenekarra voltak hatással, már az alapján simán az év egyik legérdekesebb rockzenei témájú kiadványának ígérkezik a gitáros Johnny Ramone Commando című önéletrajza, ami néhány napja jelent meg a Konkrét Könyvek gondozásában. A könyvet maga a gitáros írta, az ilyenkor megszokott társíró nélkül, az előszót pedig a zenekar első dobosa, Tommy Ramone, azaz Erdélyi Tamás fogalmazta, szóval valószínűleg ennél autentikusabb kötet nem nagyon jelenhet meg a zenekarral kapcsolatban. A magyar változat a seregnyi hasonló témájú könyvet jegyző, legutóbb Al Jourgensen önéletrajzát fordító Dudich Ákos munkája. A könyv elérhető a Popshopon, a folytatásban pedig bele is olvashatsz egy rövid ízelítő erejéig. 


könyv punk rock ramones hír önéletrajz dudich ákos



2015.04.24. 14:07 – Nihil_AK

Könyv készül az Undertakingről

Jelentkezz interjúalanynak!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

02_1.jpg

Hamarosan könyv jelenik meg az 1988 és 1990 között működő legendás hazai thrash-zenekarról, az Undertakingről, amelynek szerzője az írásaival, interjúival az időnként a Lángoló Gitárokon is felbukkanó Dudich Ákos, akinek nevéhez a közelmúltban megjelent VHK-könyv is fűződik. A hírek szerint a kötet anyaga már nagyrészt elkészült, ugyanakkor a minél átfogóbb kiadvány érdekében további interjúalanyokat keres a szerző. Ha annak idején te is ott voltál valamelyik bulin, és megosztanád emlékeid másokkal is, itt az alkalom, hogy jelentkezz!


könyv dudich ákos undertaking szemtanúk kerestetnek



süti beállítások módosítása