Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A 2008-ban feloszlott Hellacopters énekes-gitárosa, Nicke Andersson Imperial State Electric-frontember is játszik a Trousers rövidesen megjelenő harmadik lemezén. A csapat még tavaly került kapcsolatba az Entombed alapító dobosaként, és kiszállásáig fő dalszerzőjeként is ismert legendás svéd muzsikussal, amikor is diplomata és rockrajongó barátjuk, Lars Erik Tindre megbízatása lejárt a budapesti svéd nagykövetségen, és hazaköltözött Stockholmba. Tindrenek annyira megtetszett a Trousers készülő lemezéről a Sister Sludge című dal, hogy alapított egy Sister Sludge Management nevű céget, amely svéd garázszenekarokkal és a Trousersszel foglalkozik. A diplomata ráadásul megkereste Nicke Andersson menedzserét, és személyesen is találkozott az énekessel, hogy felkérje, szerepeljen a budapesti zenekar új albumán. Andersson első körben igent mondott, az utolsó lépéseket pedig végül Kőváry Zoli Trousers-frontember tette meg, aki tél végén levelezésbe kezdett a svéd zenésszel, és elküldte neki a Real Deep Groove című dalt. A felvétel tetszett Anderssonnak, és örömmel vállalta az együttműködést.