2020.03.02. 15:21 – Dankó János

Újabb elszalasztott lehetőség - Meghallgattuk a Five Finger Death Punch új lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

f8.jpg

A Five Finger Death Punch új lemezének megjelenése előtt a zenekar eljutott Magyarországra, most először. A közvélekedés szerint a koncert igazi népünnepély volt, ami nagy részben Zoltan Bathory, alapító gitáros személyének köszönhető, aki több mint két évtizede nem is járt az országban, pedig a kilencvenes évek közepén, akkor még Garamszegi Zoltán néven innen vándorolt ki az USA-ba, hogy szerencsét próbáljon. A koncert látogatottsága nem kicsit meglepő, hiszen semmi sem utalt arra, hogy az FFDP-nek itthon ekkora közönsége lenne. A jelenség jól mutatja, hogy mennyire megváltoztak a zenefogyasztási szokások, és mennyire nem lehet felmérni, hogy egy zenekar mekkora névnek is számít bárhol a világon. Vagyis egyféleképpen, a koncertek látogatottsága alapján. Megannyi téma, ami akár külön cikket érdemelne, és még közben az új lemezről is kéne szót ejteni.


five finger death punch



2020.02.22. 14:30 – KirschAndrás

Ria-Ria-Eufória - Five Finger Death Punch, Megadeth @ Papp László Sportaréna

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az avokádó (Persea americana) a babérfélék (Lauraceae) családjába tartozó, örökzöld, alacsonyan elágazó, terebélyes ágrendszerű, 10–20 méter magas fa. Fehérjében és olajokban dús termése 2016-ban a Kárpát-medencében önkéntelenül is a Megadeth védjegyévé vált. Ám sajnos nem az ominózus konfliktus volt az egyetlen tényező, mely kétségessé tette, hogy a Big Four említett tagját láthatjuk-e valaha élőben magyar nyelvterületen – vagy bárhol. És bár Dave Mustaine idő közben legyűrte a rákot, legutóbbi sajtófotóján sokkal inkább emlékeztetett a Szomszédok Ernő bácsijára, mint egykori önmagára. Örömmel jelenthetjük, hogy anno kizárólag a csövessapka áldásos hatásának lehettünk szemtanúi, a jó Dave ugyanis – zenekara aktuális felállásához hasonlóan – pazar formában volt. Betegségére csupán egy rövid konferansz erejéig tért ki, miközben a kb. egyórás setlisttel – mely a Dystopia lemez egy-két szerzeménye mellett kizárólag alapvetésekből állt – kilóra megvették az egybegyűlteket. Jól szólt, feszes volt, Kiko Loureiro perfektül hozta Marty Friedman szólóit, de ez az este mégsem róluk szólt – és ezzel szemlátomást tisztában is voltak. (Összes fotó: Artlasso)


megadeth five finger death punch



2020.01.03. 16:27 – Nihil_AK

Full Circle címmel hozott ki új dalt a Five Finger Death Punch

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ffdp_2019.jpg

Új dallal jelentkezett a február 20-án Budapesten koncertező Five Finger Death Punch is. A Full Circle már a második ízelítő a február végén megjelenő F8 című albumról az alkoholizmus témakörét boncolgató, két hete nyilvánosságra hozott klipes Inside Out után, és ha valaki szereti az effajta, produkció és kivitelezés szempontjából amúgy kétségkívül professzionális amerikai hamburgermetált, garantáltan azt kapja majd, amit hallani szeretne. Ezen a lemezen debütál az új dobos, Charlie "The Engine" Engen, a producer pedig most is Kevin Churko volt, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Kár lenne tagadni, dalokat és főleg refréneket tényleg tud írni a csapat, a két új számban ötletes riffekre, kitűnő szólókra, érdekes vonós hangszerelésre is futja, szóval valószínűleg csak a szerzőhöz hasonló elitista sznobok fogják továbbra is Michael Bay filmjeinek zenei megfelelőjeként aposztrofálni a csapatot, vagy megmosolyogni az Inside Out videóklipjében látott hihetetlenül macsó, boxerrel egybeépített mikrofont - de persze ez már legyen az ő bajuk. 


amerika hír metal heavy groove új lemez five finger death punch új dalok



2019.09.09. 11:16 – dankógábor

Five Finger Death Punch-koncert lesz az Arénában, a Megadeth társaságában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ffdp.png

Karrierje során először lép fel Budapesten az Egyesül Államokban nagyon népszerű Five Finger Death Punch metálzenekar, aminek az egyik alapító gitárosa a Magyarországon született, majd huszonéves korában Amerikába vándorolt Zoltan Bathory. Jön velük a Megadeth, mint előzenekar, illetve fellép még a Bad Wolves is, aminek az énekese szokta helyettesíteni a Five Finger Death Punch frontemberét, amikor éppen nem képes a színpadra állni. A koncert február 20-án lesz a Budapest Arénában, alább a sajtóanyag.


five finger death punch



2018.05.10. 15:11 – Nihil_AK

Sham Pain - Itt a Five Finger Death Punch új dala és videója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ffdp_shampain.jpg

Május 18-án jelenik meg a Five Finger Death Punch hetedik albuma, amely az And Justice For None címet viseli. A Sham Pain című dalt klippesítették is a lemez felvezetéséhez, és bár nekünk valamiért a Backstreet Boys egyik sosem rögzített, húsz év rejtőzködés alatt rockos hangszerelésűvé mutálódott dala ugrott be mind a dallam-, mind a képi világról - különösen ami a folyamatos szelfizést illeti - kétségtelen, hogy a jelenkor legsikeresebb amerikai metálzenekarának hírértéke van. A videót és az új számot a hajtás után tehetitek magatokévá.


rock metál videó hír új dal five finger death punch



2017.06.16. 15:06 – -dj-

A Five Finger Death Punch tragikomédiája öt lépésben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

five-finger-death-punch_moodyquestion.jpg

Direkt nem írtunk a napokban arról, hogy mi történt a Five Finger Death Punch háza táján, mivel minden napra akadt valami esemény, illetve már régóta megy ez a huzavona. Most viszont összefoglaljuk az utóbbi történéseket, hátha egy időre megállapodtak a dolgok.


metál hír five finger death punch



2016.04.28. 11:39 – dankógábor

A Five Finger Death Punch viszont pereli a kiadóját

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szerdán írtunk arról, hogy a Five Finger Death Punch zenekart beperelte a kiadója, mert egy másik cég számára készítettek felvételeket, ahelyett, hogy a már meglévő szerződéses kötelességüket teljesítsék. Illetve az is baja volt a Prospect Parknak, hogy a csapat nincs tekintettel énekesük, Ivan Moody függőségi problémáira, és azon aggódnak mi lesz velük anyagilag, ha a frontember esetleg meghal. Várható volt, hogy a Five Finger Death Punch reagálni fog. 


metál hír five finger death punch



2016.04.27. 12:14 – dankógábor

A Five Finger Death Punch aggódik, mi lesz a pénzükkel, ha meghal az énekesük

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ffdp_moody.jpg

A Five Finger Death Punch ugye az a zenekar, amiben a hazánkból emigrált Báthory Zoltán Zoltan Bathory az alapító-főnök. Ebben énekel Ivan Moody, akivel mostanában elég sok baj van. A tudatmódosító szerek miatt már koncerteket kellett lemondani, és állítólag rehabra is kellett vonulnia. Ez a fő oka annak, hogy a kiadójuk beperelte őket. A Prospect Park szerint a csapat egyáltalán nincs tekintettel az énekesük egészségügyi állapotára, és szeretnének minden pénzt kifacsarni a zenekarból, amíg lehet. A kiadó ezeket e-mailekkel is bizonyítani tudja. Állítólag  Bathoryék olyanokat írtak nekik, hogy ha Moody elmegy a falig, ami csak idő kérdése, akkor már nem lehet értékesíteni a produkciót, illetve hogy ha az énekes meghal vagy börtönbe kerül, akkor már nem lehet eladni a termékeket.


metál hír five finger death punch



2015.11.21. 22:34 – dankógábor

Terrortámadás készül a Five Finger Death Punch milánói koncertje ellen

FRISSÍTVE

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Anonymous azt állítja, hogy november 22-én vasárnap terrortámadás készül számos célpont ellen a világban. Párizsi, amerikai, indonéz, libanoni és olasz célpontokat neveztek meg. Utóbbi egy milánói koncert lenne, ahol a magyar származású gitárossal felálló Five Finger Death Punch és a Papa Roach lép fel vasárnap. Az Iszlám Állam ellen totális online háborút indító hekkercsoport azt állítja, hogy a bizonyítékaikat napokkal ezelőtt elküldték az illetékes hatóságoknak, és csak rajtuk múlik, hogy tesznek-e valamit. Viszont mivel már mindjárt itt van 22-e, így saját kezükbe is veszik a dolgokat, és figyelmeztetnek mindenkit a veszélyre. A fentin kívül még ezek a veszélyeztetett célpontok:


hír terrortámadás papa roach five finger death punch



süti beállítások módosítása