Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
„Ezt legyen szíves visszacserélni! A fiam vette, de valami gyomorforgatóan ocsmány szövegek vannak rajta.” – innen is üzenném annak a tisztes családanyának, aki 1995-ben az iménti körítés kíséretében vitt vissza egy – akkor még ismereten - CD-t Veszprém egyik lemezboltjába: köszönöm, hogy idejekorán felhívta a figyelmemet a Ganxsta Zolee és a Kartel munkásságára. De Döglégyék iránti feltétlen rajongásomhoz (valamint ahhoz, hogy akár saját sérvműtétem közben is tudjak valami ribancosat idézni) elengedhetetlen volt, hogy az Egyenesen a gettóból után a Jégre teszlek lemezt is megismerjem. És jó eséllyel minden szimpatizánsnak megvan a maga hasonlóan bensőséges sztorija arról, hogyan ismerte meg Magyarország legromantikusabb rapcsapatát. Mint azoknak az előadónak is, aki a húszéves évfordulót megünneplendő, feldolgoztak egy-egy Kartel-klasszikust. A csapatnak pedig már csak azért is kijár a tisztelet, mert mikor Kozso ágyékának gyümölcsei literszámra hánytak hupikék pillecukrot a zenetévéken, ők akkor írták meg a Nincs semmi jobb, mint egy ribancot.