2020.05.21. 15:46 – dankógábor

Iggy Pop újra kiadja az első szólólemezeit

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iggiidiot.jpg

Mint köztudott, Iggy Pop 1977-ben kezdett szólókarrierbe, miután feloszlott a Stooges. Gyorsan ki is adott két lemezt még abban az évben (és akkor még nem számoltuk a James Williamson Stooges-gitárossal közös albumot), mindkettő klasszikus lett mára. Na ezeket adják ki újra idén mindkettő dupla CD formában érkezik, egyik korongon a lemez, a másikon egy-egy koncert. De aki totál luxiban akarja tolni, megveheti a hét CD-s The Bowie Years dobozt is, amiben  az említetteken kívül még három lemez lesz ritkaságokkal, demókkal, koncertfelvételekkel, olvasnivalókkal. A doboz címe pedig természetesen azért ez, mert Iggy Pop David Bowie-val együtt dorbézolt abban az időben Berlinben, és Bowie mindkét lemezének társszerzője és producere volt. Olyannyira amúgy, hogy Bowie háromlemezes berlini korszakához nem hivatalosan hozzá szokták számolni Iggy Pop The Idiot című első szolóalbumát is, nem véletlenül. A megjelenés amúgy május 29.


iggy pop



2019.07.26. 09:29 – Lángoló

72 - Iggy Pop a Budapest Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iggy_pop_artlasso_003.jpg

72. Nagyjából e szám körül forgott Iggy Pop európai turnétemető koncertje. Egy olyan viszonyítási pont, ami köré egyöntetűen mindenki felsorakozott a közel telt házas Budapest Parkban - pedig meglehetősen heterogén közönség jött el minden korosztályból. 72. A bennünk élő képzeletbeli Iggy. A öregkori kúlság number one-ja. 


iggy pop



2019.07.24. 17:17 – Kovács.Attila

A punk keresztapja 4. - Iggy és a zombi madárház

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iggy_pop_zombie_birdhouse.jpg

Ahogy a múlt héten közzétett Free című dal is jó példa erre, Iggy Pop zenei karrierje azért jóval többről szól a No Fun, vagy a Lust For Life különböző változatokban történő újrafutózásainál. Ez persze nem új dolog, hiszen már a korai szólóalbumok sem a The Stooges egyenes folytatásai voltak, az Idiot például már csak a szerzőtársi minőség okán is rokonítható Bowie korai indusztriális elemeket sem nélkülöző Berlin-triológiájával zeneileg, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján készült albumok pedig az akkortájt felfutó new wave erőteljes hatását tükrözik. És hát ott van az 1982-ben megjelent, pár hete újra kiadott Zombie Birdhouse, aminek hallatán mai füllel is olyan jelzők juthatnak eszünkbe, mint például érdekes, furcsa, izgalmas, és helyenként bizony zavarbaejtő.


punk pop rock koncert new wave iggy pop the stooges david bowie visszatekintő karriertörténet budapest park mai füllel



2019.07.22. 20:12 – Kovács.Attila

A punk keresztapja 3. rész - Iggy és a filmek

...na meg kávé és cigaretta

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iggy_tom_waits.jpg

Sorozatunk első részében, melyben a The Stooges történetét dolgoztuk fel, finoman utaltam arra, mennyire furcsa lenne elképzelni mondjuk a Trainspotting elejét a Lust For Life, vagy a Ravasz, az Agy, és két füstölgő puskacső delíriumszerű, kártyabarlangból kitántorgós jelenetét az I Wanna Be Your Dog nélkül. De mint azt valószínűleg sok olvasónk tudja, Iggy Pop nem csak betétdalok formájában közreműködött rengeteg filmben - bár kétségtelenül ezen minőségében a leghosszabb a lista, csaknem 300 cím található rajta - hanem bizony színészként is, sokszor jóval nagyobb szerepben a zenészeknél szokásos cameozásnál. Ez amúgy elmondható barátjáról, David Bowie-ról is, de ezt a kiegészítést nyilvánvalóan azért tettem hozzá, hogy a kettejük kapcsolatáról szóló cikkünket is linkelhessem.


film mozi punk rock koncert iggy pop blues visszatekintő rockandroll jim jarmusch karriertörténet budapest park



2019.07.19. 12:18 – Kovács.Attila

Aki szabad, annak mindent szabad - Új dal Iggy Poptól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iggy_free.jpg

Nem biztos, hogy mindenki tudja majd mire vélni a jövő szerdán Budapesten koncertező Iggy Pop új dalát, hiszen ez inkább egy bő másfél perces soundscape, benne Noveller - becsületes nevén Sarah Lipstate - ambient gitárfüggönyével és Leron Thomas amerikai jazztrombitás több sávra feljátszott, effektezett fúvósszólamaival. Iggy már nyugodtan megteheti, hogy egy ilyen formabontó szerzeménnyel vezeti fel az új albumot - még az is simán benne van a pakliban, hogy az egész anyag ilyen lesz, de ennek az ellenkezője is esélyes, pláne, ha a lemez címét - Free - is számításba vesszük. Az öreg úgy nyilatkozott, hogy ez az album teljesen más lesz, mint bármi, amit eddig csinált, szóval ezek alapján érdemes várni a szeptember 6-ai megjelenést. Hallgatnivaló a hajtás után. 


punk rock soundscape hír iggy pop ambient experimental új album új dal



2019.07.16. 12:12 – Lángoló Gitárok

Öt napon át zsinórban a legnagyobb nevek a Budapest Park színpadán

Érkezik Zaz, Juanes, a Thirty Seconds To Mars, Iggy Pop és az Architects

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zaz_28731_yann_orhan.jpg

Július 21 és 25 között, tehát vasárnaptól jövő csütörtökig a Budapest Park ad otthont a főváros legmenőbb „fesztiváljának” – öt egymást követő estén ugyanis a legkülönfélébb világsztárok állnak majd színpadra, a zenei műfajok lehető legszélesebb skáláját lefedve. Elkalandozhatunk a francia sanzon, a latin ritmusok, a poprock, a punk vagy éppen a brit metalcore világába, miközben igazi legendák koncertjeit láthatjuk és hallhatjuk. Ajánló a hajtás után! 


programajánló koncert hír iggy pop architects zaz thirty seconds to mars budapest park



2019.07.15. 20:20 – Kovács.Attila

A punk keresztapja 2. rész - Iggy, Bowie, meg a nyers erő

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iggy_bowie_2.jpg

1971-ben, miután a The Stooges szétszéledt, Iggy ott állt lemezszerződés és zenekar nélkül, egyre súlyosabb heroinfüggőként. Nem igazán jó előjelek egy alapmű elkészítéséhez. Hogy az immár Iggy and the Stooges néven kiadott Raw Power két évvel később mégis megjelent, nem is beszélve hősünk néhány későbbi szólólemezéről, abban igen fontos szerepet játszott egy bizonyos David Bowie. A július 24-én, tehát jövő szerdán ismét Magyarországra érkező protopunk legendáról szóló sorozatunkban most kettejük nem mindennapi kapcsolatáról lesz szó.


punk koncert iggy pop the stooges punk rock rock and roll david bowie karriertörténet protopunk budapest park



2019.06.27. 17:17 – Kovács.Attila

A punk keresztapja, 1. rész - Iggy és a Stooges

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

the_stooges.jpg

Iggy Pop az a fajta előadó, akinek néhány számát még akkor is ismered, ha soha nem hallgattad egyik lemezét sem. Ha olyan nyelvterületen élsz, amelyre bármilyen szintű hatással volt az angolszász kultúra, minimum egy-két filmes betétdal képében biztosan találkoztál már az I Wanna By Your Dog vagy a Lust for Life című alapvetésekkel. Szóval, amennyiben nem Fekete-Afrikában vagy Ázsia hegyvidéki részein tengetted az elmúlt negyven-ötven évet - és ha ezeket a sorokat olvasod, jó eséllyel így van – legalább érintőlegesen biztosan eljutott már hozzád a punk keresztapjának munkássága. Iggy hamarosan, július 24-én ismét Budapestre érkezik. Ennek örömére mostantól néhány héten keresztül, a koncert napjáig arra teszünk kísérletet, hogy különböző aspektusokból bemutassuk a hetvenkét évesen is irigylésre méltó formát mutató proto-punk legenda karrierjét. Az első fejezetben egy alapos időutazásra indulunk az előző évszázad hatvan-hetvenes éveibe. 


punk iggy pop the stooges blues rockandroll karriertörténet protopunk



süti beállítások módosítása