Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Emlékszik még valaki a Rasmusra? Nem? Pedig a pár éve még a Sziget nagyszínpadán főzenekarként nyomuló finn zenekar él és virul. Nemrég jöttek ki a Black Roses című lemezükkel, amit február 18-án a hazai tiniknek is bemutatnak a Dürer-Kertben. Paulit, a csapat gitárosát próbáltuk telefonvégre kapni nagy nehézségek árán, ugyanis a srác egy órán keresztül ült a néma készülék mellett és várta szótlanul hátha megcsörren. Még az sem tűnt fel neki, hogy már a sokadik újsággal kéne beszélgetnie, de nem teszi. Aztán egyszer csak rájöttek, hogy a hiba az ő készülékükben van...
Egy fura klippel jelentkezett Synchron címmel a Realistic Crew csapata pár napja itt a Lángoló Gitárokon (de akár kicsit lentebb is megnézhető). Az alábbi mikrointerjúból megtudhatjuk, hogy ez lényegében nem is klip, meg azt is, hogy hogyan áll a lemez. Vranik Krisztián válaszolt.
„Igen, igaz a hír! Eddig tudtunk együtt dolgozni Pistával, ez tudatosult bennünk! Igazából nem is nagyon volt más lehetőségünk. A lemondott koncertünkön várakozóknak pedig külön bocsánat, higgyétek el mi is ott akartunk lenni! Sajnos ez így jött össze! Ezen is túl fogunk lépni!” – áll a Neck Sprain zenekar honlapján lévő szűk közleményben. Picit próbáltunk utánajárni mi is történt. Levi válaszolt: