2009.02.19. 13:30 – -dj-

Lánysikoly

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rasmus @ Dürer-kert 2009.02.18.

Úgy gondolom, hogy ezzel a koncerttel kapcsolatban sok cikk kezdődik majd úgy, hogy mekkora égés már a korábban Sziget Nagyszínpadon nyomuló Rasmus számára, hogy egy 600 fős klubban tud csak játszani, négy évvel később, ugyanabban az országban. Le kell szögeznem: nem nagy égés, hiszen ugyanezt a manővert megcsinálta a Beatsteaks is például. Zenei minőségről persze többet is tárgyalhatunk. Fogunk is.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (2,9/5)

pop rock koncertbeszámoló rasmus



2009.02.06. 10:30 – Juhász Edina

Nagyszínpadról a kis klubba – Rasmus-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Emlékszik még valaki a Rasmusra? Nem? Pedig a pár éve még a Sziget nagyszínpadán főzenekarként nyomuló finn zenekar él és virul. Nemrég jöttek ki a Black Roses című lemezükkel, amit február 18-án a hazai tiniknek is bemutatnak a Dürer-Kertben. Paulit, a csapat gitárosát próbáltuk telefonvégre kapni nagy nehézségek árán, ugyanis a srác egy órán keresztül ült a néma készülék mellett és várta szótlanul hátha megcsörren. Még az sem tűnt fel neki, hogy már a sokadik újsággal kéne beszélgetnie, de nem teszi. Aztán egyszer csak rájöttek, hogy a hiba az ő készülékükben van...


interjú rasmus



süti beállítások módosítása