2009.11.26. 10:59 – maUgly

Csajmágnes poplemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Julian Casablancas - Phrazes for the Young
(RCA)

Julian Casablancas, a Strokes zenekar flegma frontembereként vonult be a köztudatba. Az együttes és különösképpen annak első lemeze, az Is This It katalizátorszerepe az Új Rock Forradalom kirobbanásában vitathatatlan és megkérdőjelezhetetlen tény. Nem is véletlen tehát, hogy a debütálást az NME az évtized lemezévé választotta. Később, a harmadik album, a First Impressions Of Earth sikertelenségét követően, a zenekar tagjai külön utakon kezdtek el zenélni. Nick Valensi már csak vendégzenészként szerepelt néhány produkcióban, Fabrizio Moretti a Little Joy-ban folytatta pályafutását, Nikolai Fraiture Nickel Eye-ként alkotott tovább, Albert Hammond, Jr. pedig a saját neve alatt adott ki két lemezt is. Majd a többiek kisebb-nagyobb sikerét látva, valamint azon felbuzdulva hamarosan Casablancas is szólómunkába kezdett. Érdekes tény, hogy a fenti nevek közül valamennyiben fellelhető a nagy előd tagadhatatlan hatása. A hajdani zenésztársak, örömünkre, múltjukat vállalva vitték tovább a Strokes örökségét.

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (4/5)

lemezkritika indie pop julian casablancas



2009.09.21. 08:10 – lánggitár

Julian Casablancas-dal online

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Strokes-frontember sokat variálódott első szólólemeze célegyenesben van. Egyrészt van címe - ez Phrazes For the Young lesz - van megjelenési dátuma - ez október 19 - de a legérdekesebb, hogy Casablancas feltett egy dalt a Myspace-oldalára. "Zongorán, és orgonán írtam meg az albumot. Vagy gitáron, de akkor mindig kiegészítettem billentyűkkel, vagy laptoppal. Ez a legegyszerűbb módja, hogy egyéni hangzásokat gyártsak." - mondta nem túl sokat sejtetően.


indie hír the strokes julian casablancas



2009.09.04. 10:32 – lánggitár

Lassan tényleg lesz Julian Casablancas-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Strokeshoz kapcsolódó dolgok úgy látszik mindig körülményesek. Julian Casablancas, az említett zenekar énekese például egy ideje szöszmötöl az első szólólemezével. Eljutott abba a stádiumba, hogy már koncertezni is tud vele, augusztus 29-én el is kezdte egy Tokyói fellépéssel. Casablancas ígérete szerint lesznek európai dátumok is - meg egy egész turné. A lemeznek már megtekinthető a borítója a hivatalos honlapon, ám a kiadásról még mindig csak annyit tudni, hogy "hamarosan". A helyzet arra enged következtetni, hogy még egy jó darabig nem lesz negyedik Strokes-album.


indie hír the strokes julian casablancas



2009.07.15. 12:30 – lánggitár

Még mindig nem Strokes

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Julian Casablancas, a már hosszú ideje lapító Strokes énekese épp az utolsó simításokat végzi élete első szólólemezén. A munka Phrazes For the Young címmel fog megjelenni ősszel, a felvételek Los Angelesben, New Yorkban, és Nebraskában zajlottak. A zenekarával úgy tűnik, még mindig nem tervez lemezt, mivel meg is fogja turnéztatni az albumot. Most szomorúak vagyunk.


indie hír the strokes julian casablancas



süti beállítások módosítása