2014.08.28. 12:49 – Hirdetés

Suzuki viaDAL Próbatétel – vasárnap a Barba Negra Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

suzuki_viadal_probatetel_1per1_sajto_155x218_2014.jpg

Tucatszor voltál már Paddyn? A nyár végén, a Leander hallatán már csak egy kemény, csupasz örökzöld cserjére gondolsz? Annát meg csak full sminkben ismered fel, és a moziba is betaláltál már? Akkor itt az ideje, hogy a szokásostól teljesen eltérő módon bulizz a Supernemmel, a Leander Risinggal, az Anna and the Barbies-zal, a Paddy & The Rats-szel, az AWS-sel és a Dorothy-val a Barba Negra Track-ben augusztus utolsó napján!

Nem másra vállalkoznak a bandák, mint hogy egy tipikus turné állomásait megelevenítő sorversenyen mérik össze erejüket a Ti segítségetekkel. A zenekarok cuccai összekeverednek, sürgősen le kell mosni a turnéverdát, nagyon megszomjaznak a koncert után, és ezeket mind-mind orvosolni kell. Azonnal és lehetőleg minél gyorsabban. Hogy melyik brigád a legrátermettebb, az rajtuk és rajtatok múlik, hiszen egy-egy feladatnál nagy szükségük lesz a rajongók segítségére is. Minden adott egy tökéletes nyárzáró mulatsághoz, a kötetlen hangulat pedig garancia arra, hogy minden résztvevő szép emlékekkel gazdagodik majd.

Hangulatfelelős: Senior Hal (Kovács Krisztián).

Szeretettel várunk mindenkit, ott találkozunk!

 

Suzuki viaDAL Próbatétel

2014. augusztus 31., vasárnap 13:00-20:00

Facebook-esemény


koncert dorothy supernem aws anna and the barbies paddy and the rats leander rising barba negra track suzuki viadal



2014.08.07. 09:01 – Hirdetés

Idén is Alfa Fesztivál Várpalotán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

alfa2.jpgEgész pontosan 3 és fél hét a nagy nyárbúcsúztatóig: augusztus 28. és 30. között mindenkit vár az Alfa Fesztivál Várpalotán! A természet lágy ölén, festői környezetben, pénztárcabarát áron hozzák el a szervezők a legfontosabb magyar zenekarokat, az izgalmas napközbeni programokat és az igazi fesztiválhangulatot!


koncert fesztivál belga depresszió majka kiscsillag edda road hooligans kowalsky meg a vega alvin és a mókusok sub bass monster péterfy bori & love band anna and the barbies intim torna illegál soerii & poolek alfa fesztivál



2014.07.26. 11:27 – Szponzorált Tartalom

Keresd meg a Punnany elveszett hangszereit!

Ha megtalálod őket, ott lehetsz a ma esti zártkörű bulin

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Attachment-1.jpeg

Ahogy pár napja volt már szó róla, ma este egy limitált férőhelyes meglepetéskoncertet ad a Punnany Massif a Veszprémi Utcazene Fesztiválon. A koncertre nem lehet jegyet venni, a rajongók különböző feladatok teljesítésével juthatnak be az eseményre. Időközben kiderült, hogy mi ez a feladat!


játék koncert szponzoráció meglepetés otp bank punnany massif 100 élmény



2014.07.02. 14:05 – Hirdetés

Brushy One String az A38 Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

brushyonestring.jpgEgy zseniális, szó szerint az utcáról felszedett jamaikai zenész, aki még a gitárhúrral is spórol. Egyetlen ember, egyetlen húrral a gitárján –  ezreket őrjítve meg a koncertjein. Sivatagi blues és utcareggae: Az egykor teljesen ismeretlen, mára világsztárrá lett Brushy One Sting szombaton lép fel az A38 Hajón.

 

Andrew Chin, azaz Brushy One String lényegében egész gyerek- és fiatalkorát az utcán töltötte. A zenészcsaládba született, de korán elárvult fiú teljesen autodidakta módon képezte magát, olyannyira, hogy igazából gitározni sem tanult meg soha: mint az önironikus videójából kiderül, még a gitárján lévő egyetlen húrt is rossz helyen lévő hangolókulcsra feszítette rá. Elmesélése szerint sosem volt pénze egy teljes készletre, a csonka gitár évekig az ágy alatt hevert, amíg egyszer csak meg nem álmodta, hogy ő lesz „az egyhúrú gitárkirály”. És Brushy (akinek gúnyneve bozontost jelent) egy napon fogta magát, leszedett pár slágert a rádióból, „áthangszerelte” ezeket –  egyetlen A-húrra.

Így alakította kis sajátos, gitártesten dobolós-egyhúros bassline-játszós minimáltechnikáját, amihez remekül illett bluesos hangja. Jamaikai létére Brushy One String zenéje leginkább a blues gyökereihez és afrikai eredetéhez áll közel. Ettől persze még nem vált volna elképesztően népszerűvé, de a szerencse segített: Luciano Blotta filmrendező már évek óta forgatta dokumentumfilmjét három fiatal, feltörekvő jamaikai zenészről, amikor egy napon az utcán véletlenül meglátta Brushy One Stringet zenélni. Az éppen az azóta legnagyobb slágerévé vált Chicken in the Runt előadó egyhúrkirály produkciója be is került a RiseUp című filmbe, és elsöprő sikert aratott, túlzás nélkül a film legerősebb jelenete lett.

A többszörös fesztiváldíjas film aztán elhozta Brushy One Stringnek a méltó elismerést, és ő azóta Jamaika egyik legismertebb és legelismertebb zenésze lett. Sajátos filozófiája, remek humora, közvetlensége és nem utolsósorban egyszerűségében is magával ragadó és zseniális, bluesos zenéje rendkívül népszerűvé tették.

2014. július 5., szombat 20h

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Jegyár: 2000 Ft, elővételben: 1500 Ft.


koncert a38 brushy one string



2014.06.27. 09:18 – m.adi

A 10 legjobb Pet Shop Boys-szám – szerintünk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Július 7-én a Parkban lép fel a történelem legsikeresebb angol popduója, a Pet Shop Boys. A zenekar idén már 33 éves, itthon először megalakulásuk után tíz évvel jártak. A Neil Tennant és Chris Lowe alkotta kettős 2013-ban jelentette meg tizenkettedik nagylemezét Electric címmel, és ennek turnéjával látogat el Budapestre is. Ebből az alkalomból a szerkesztőségben összeszedtük a 10 kedvenc számunkat a szintipop együttestől, íme az eredmény:


koncert pet shop boys elektronikus szintipop budapest park



2014.06.16. 12:48 – Lángoló Gitárok

Sőt, a Crowbar-koncert is ma lesz

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem csak Aerodrome Fesztiválra vagy Omega-Scorpions Szabadságkoncertre lehet ám menni, az A38-on ugyanis a sludge metal alapvetés, a Crowbar fog fellépni ma este. A zenekar idén már 25 éves, a koncerten pedig új nagylemezét is bemutatja. Az új korong a Symmetry in Black címet viseli, és korábban itt mutattunk róla egy számot. Kirk Windstein zenekara zsinórban kilencedik napja lép színpadra (tegnap még a Nova Rockon voltak, és mellőlünk nézték a Black Sabbath-ot), de azért biztos marad energiájuk a mai koncertre is. Az alábbi számra mindenképp lehet számítani. (Meg arra, hogy az Apey And The Pea és a Nadir melegít.)


koncert metal a38 crowbar



2014.06.16. 12:04 – m.adi

Ma lesz az Aerodrome Fesztivál a Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Amin sajnos Megadeth nem lesz, mert az együttes lemondta a legtöbb júniusi koncertjét. A Limp Bizkit viszont jön, akik úgy látszik a hat éves szünet után már végleg beindultak, és hamarosan újabb albumot hoznak ki Stampede Of The Disco Elephants címmel, előttük pedig fellép Rob Zombie is zenekarának kíséretében (és először Magyarországon). A fesztivált Zombie öccsének zenekara, az indusztriál metál Powerman 5000 nyitja délután 5-kor, a trash metált a Megadeth helyett pedig a szintén amerikai Battlecross fogja képviselni. Jó kis programnak ígérkezik, ráhangolódásképp itt van Rob Zombie-szám.


koncert rob zombie limp bizkit budapest park



2014.06.10. 17:30 – Kovács M. Norbert

A Scooter könyörögne a receptért! - Ilyen volt a Mr. President, Haddaway, a 2 Unlimited, DJ Sash! és a Kozmix Szegeden

Deja Vu fesztivál 2014

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deja_vu_2014_mr_president_01.jpg

A leginkább a Scooter és a Respect koncertjei miatt emlékezetes első és második nap után a szegedi Deja Vu fesztivál további három estéjén is akadtak még bőven olyan fellépők, akiknek a produkcióikról azért érdemes megemlékezni. Fellépett a Mr. President, Haddaway, a 2 Unlimited és DJ Sash! is, az egész fesztivál egyik legjobb buliját pedig ismét egy hazai együttes csinálta. És mit ad isten, megint az, amelyik tavaly. A Kozmixot most már érdemes lenne a fesztivál házi zenekarává kinevezni. (Fotók: Deja Vu Facebook)


pop koncert fesztivál dance elektronikus szikora robi koncertbeszámoló kozmix haddaway mr president 2 unlimited deja vu fesztivál dj sash



2014.06.06. 18:30 – Kovács M. Norbert

Lala a Kozmixból saját Bonanzát alapított – A Respect bemutatkozó koncertje Szegeden

Deja Vu fesztivál 2014

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A szerdai erős kezdés után a szegedi Deja Vu fesztivál második napját ingyenes, családi napként rendezték meg, ami nem kifejezetten rossz ötlet egy nosztalgiafesztiválon, csak egy pünkösdi hosszú hétvége előtt két nappal, egy hét közbeni munkanapon kissé nehezen értelmezhető. A csütörtöki program alapján hosszú ideig meg voltam győződve róla, hogy ez lesz az a nap, amiről egyetlen sorban sem lesz érdemes megemlékezni, aztán valahogy pár hete idekeverték a Respect nevű vadiúj magyar formációt is, így végül pár szót azért mégis érdemes szólni az estéről.


respect pop koncert fesztivál elektronikus szintipop kozmix bonanza banzai koncerbeszámoló deja vu fesztivál



süti beállítások módosítása