Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Legújabb körsétánkat új Fonós lemezek közt bóklászva tesszük, és nem is szaporítjuk tovább a szót időhúzó bevezetésre: első állomás a Cimbaliband és Danics Dóra harmadik közös albuma, az Iram. A tavalyi lemezről azt írtuk, hogy az a végső fal is leomlott, ami a népzene és a pop között húzódik. Ennek a lebontásnak mára már szinte nyoma sem maradt, szépen zöldellő és virágzó mező nőtt a valójában már régóta csak jelképes fal helyére. És bár már a nyitány is igazi sláger, a valódi népzene sem halt be kicsit sem, az abból fakadó sűrű felajzó erő nem engedi a rádióbarátság-ló túloldalárára esni a bandát. Lehet, hogy azért, mert a cimbalmos-zenekarvezető Unger Balázs még mindig kreatívan áll mindahhoz, amit felépített, és nem szeretne a talmi sikerért meghasonulni, de ezt nem tudjuk, csak feltételezzük. Például abból, amit ezen a lemezen hallunk.
A címben a mondat első fele a Buda Folk Band saját stílusmegjelölését takarja, azaz ők úgy fogalmaznak pontosabban saját zenéjükről, hogy Magyar világi népzene. Mi több, új lemezüknek ezt a címet is adták, minimum miheztartás végett. Már az alapítás körül megszületett bennük ez a meghatározás, és ez egyrészt rendben is van, nyilván segít a tájékozódásban, de akár el is ijeszthet gyengébb idegzetűeket, ami nagy kár lenne. De ne rohanjunk ennyire, először nézzük, ők maguk mit mondanak erről: „Mindannyian népzenészek vagyunk, ezt a zenét szeretjük a legjobban játszani, ám színpadon lépünk fel, a színpad vonzása pedig olyan, hogy nem lehet egy egész széki táncrendet a közönség elé vinni. Ezért úgy gondoltuk, hogy abból a zenéből kiindulva, amelyet tanultunk és tanulunk a mai napig, koncertképes, színpadi anyagot hozunk létre, melyben helye van táncnak, éneknek, különböző népek különleges hangszereinek, és még sok minden másnak. Az áthangszerelés, a feldolgozás vagy átdolgozás pedig, mint például a füzesi zenében a koboz, öregbíti, vagy épp fiatalítja a népzenét. Ez a gondolatmenet szülte meg azt a kifejezést, zenét, amelyet mi magyar világi népzenének hívunk. Amit színpadra viszünk, az nem feltétlenül és kizárólag a tradícióban gyökerező népzene, hanem népzenei ihletésű, de modernebb, „világibb” zene. Ezt azonban semmiképp nem elektronikus eszközökkel szeretnénk létrehozni, ahogy ez a világzenében gyakran előfordul, hanem akusztikus népi hangszerekkel. Számainkat el lehetne játszani szólógitárral meg dobszereléssel is, de akkor nem fog az a fajta érzelemvilág, életérzés kitörni belőle, amit mi minden számba igyekszünk belesűríteni.” (Részlet Asztalos Emese 2011-es interjújából.)