2019.03.07. 10:25 – dankógábor

Vágd szét - Hallgass bele a Leukémia második lemezének újrakiadásába!

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

leukemiatrio.jpg

Két nagylemeze jelent meg a Leukéminak, de annak idején egyik sem jött ki vinylen. Mindkettőt a Trottel adta ki, és most ugyanez a kiadó pótolja a hiányosságot (ami persze akkor nem volt az, lévén a kilencvenes évek első felében senkit nem érdekelt a bakelit). A tavaly a 1993-ban megjelent Közel a fejhajlító-géphez kapott újrakiadást, most pedig az 1995-ös Üzenetek a törésvonalról jön ki újra. Ezt a lemezt már az alapító gitáros Füleki Sándor nélkül írta az Jancsics Dávid basszusgitáros, Lakics Gábor dobos és Oltyán László gitáros-énekes alkotta trió, de ma már ez is ugyan olyan klasszikusa a magyar hardcore-színtérnek. A lemezből készül CD verzió is, de az igazi nyalánkság a 250 számozott példányban nyomott vinyl, ami először március 10-én, a düreres lemezbörzén lehet majd kapni. Itt pedig meg lehet róla hallgatni egy számot.


leukémia



2018.03.12. 13:04 – Rácz Mihály

Egy hét múlva megjelenik újra a Leukémia Közel a fejhajlító-géphez című lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

leukemianagy.jpg

A magyar hardcore élet egyik klasszikus kulcszenekarának, a Leukémiának a Közel a fejhajlító-géphez című 93-as albuma is megkapja a Trottel Records gondozásában a magas polcot a tavaly óta tartó LP sorozatban, ahol eddig Pajtás daloljunk válogatásokon kívül az ETA híres, anno másolt kazettákon terjedő koncertanyaga is megjelent.


hardcore hír leukémia



süti beállítások módosítása