2013.03.14. 13:55 – sajó d.

Még mindig nagyon szomorú az Artisjus Youtube-listája, és még mindig Majkát nézik a legtöbben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

alex2_1.jpgHarmadik alkalommal is Majka Belehalok című száma a legnézettebb hazai zenés videó a Youtube-on, legalábbis az Artisjus három havonta kiadott nézettségi listája szerint. Majka klipjét a télen majdnem három milliószor nézték meg az emberek, de ezen kívül még másik három dallal szerepel a harmincas listán. Egymillió fölötti nézőszámot az utóbbi hónapokban csak Radics Gigi Vadonatúj érzés című klipje tudott produkálni, harmadik helyre pedig Carameltől a Jelenés került, míg ByeAlex eurovíziós felvételét 800 ezerszer nézték meg alig fél év alatt. Természetesen a mostani lista is legalább annyira szomorú, mint az eddigi összes többi. Érdekes módon az Irigy Hónaljmirigy a kutyát se érdekelte és egy Youtube-feltöltésük se kerül be a legjobb harmincba, pedig három hónapja még négy videójuk is szerepelt a listán, abból három az öt legnézettebb között, hasonló módon járt az ország másik irritáló paródiacsapata, a Pamkutya is. Mint később a sajtószövegből kiderült, a 2012-13-as téli szezontól az Artisjus YouTube-toplistája már csak eredeti zenei alkotásokat tartalmaz, így külön kategóriába sorolják a paródiavideókat, de az Irigy Hónaljmirigy és Pamkutya helyett most egy újabb, szintén home video típusú felvételekkel jelentkező figura azért bekerült: Pempi. A roma zene is hiányzik innen a legutóbbi listához képest, látszólag télen kissé lehűlt a vére azoknak, akiknek ősszel még felpezsdült Jolly, Kis Grofó vagy Nótár Mary dalai hallatán, őket egyedül LL Junior tizedik helye vigasztalhatja.


youtube artisjus hír majka kasza tibi mr busta byealex



2012.12.07. 16:01 – sajó d.

Paródiavideók érdekelték legjobban a magyart ősszel a Youtube-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szeptemberben egyszer már szörnyülködtünk egy sort az Artisjus nyári Youtbue-toplistáján, ami elszomorítóbb, mint Bárány Attila húsvéti DJ-szettje egy miskolctapolcai disznóvágást követő afterpartyn. A legutóbbi listához hasonlóan továbbra is Majkáék Belehalokja a legnépszerűbb a Youtube-on, amit az Irigy Hónaljmirigy önvallomásként is értelmezhető Gumimaci Übergagyi című förtelme követ a második helyen, ahogyan a harmadikon - ugyan a mellékelt listán két második helyezett is fel van tüntetve - is az ő Majka-paródiájuk található sőt, még a negyedik-ötödik helyhez is elég volt mikrofonnal a kézben fogyatékost játszani óvodás rímekkel, hiszen a Pamkutya Gangnam Style-átiratát és az Irigy Hónaljmirigy Szívós szemű Mártáját is több, mint egymillióan látták ősszel. Az Irigy Hónaljmirigynél érdemes is leállni egy kicsit, hiszen összesen négy videóval is jelen vannak a listán, amihez elég volt mindössze annyit csinálniuk, hogy utána néztek a legfelkapottabb hazai Youtube-videóknak, majd fogták, az amúgy sem túl bonyolult zenét, visszaküldték a kőkorszakba és a hazai humor legsötétebb bugyrait megidéző szöveggel dobták fel. A Szívós szemű Márta esetében ez különösen kínos, hiszen egy viszonylag vicces, Michel Telo nyári slágerének félrefordításos dalszövegvideójának lopták el az ötletét, majd csináltak belőle egy konkrét dalt, majd klipet.


youtube artisjus hír majka irigy hónaljmirigy



2012.09.21. 13:32 – sajó d.

A nyáron is Majkába halt bele a magyar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

majka.jpgAz Artisjus most második alkalommal készítette el negyedéves jelentését (ami ugye most egybeesik a nyári időszakkal) a legnézettebb magyar zenei Youtube videóinak a 30-as listáját, amelyből kiderül, hogy továbbra is Majka Belehalok című klipje a legnépszerűbb a hazai netezők körében. Olyannyira, hogy az abból készült, borzalmasan humortalan paródiavideó a harmadik helyre került. Ennél is szomorúbb, hogy a második helyre egy hároméves tévéfelvétel került az Irigy Hónaljmirigytől, akik a Gumimaci című, népírtásra abszolút alkalmas valaminek adtak még egy sallert. Az Artisjus-Youtube Közösségi Toplistán nem csak profi videoklipek, hanem paródiák és mozgókép nélküli dalok is helyet kaptak. A felmérésből kiderül, hogy a nézettség és lájkok száma nincs mindig összefüggésben.


youtube artisjus hír majka nótár mary



süti beállítások módosítása