Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Még a karantén ideje alatt született meg a zalai MoJazzter: Lassú tűz című dala, Lőrincz Nikolett színművésznő bevonásával, női duettként Takáts Eszterrel. Hasonlóan az Ott vagyok veled című dalnál, itt is közösen dobták össze a videóanyagot Barsi Márton színművész közreműködésével. A klipben markánsan jelenik meg a férfi és a női vonal (akár egy személyiségen belül), mégis egyensúlyra való törekvéssel.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az idén alakult zalaegerszegi formáció harmadik dalpremiere ez itt most a Lángolón, a zenét Monostori János, a szöveget Takáts Eszter jegyzi. Basszusgitáron Koller László játszik, gitáron Salamon Attila, a végleges keverés Gyulai Ádám érdeme. Takáts:
A videó készítésében nagy segítségünkre volt Góbi Rita táncművész-koreográfus, Lőrincz Nikolett és Barsi Márton színművészek. Ritával bő évtizede rendszeresen együtt dolgozom, több klipemben, és több koncertemen is szerepelt, volt egy közös előadásunk is, az Amazonok, Karafiáth Orsolyával, és a Takáts Eszter Beat Banddel. Nikollal tavaly ősszel ismerkedtünk össze a Hevesi Sándor Színház: Óz előadása után (zenéjét Monostori János szerezte), és felmerült egy közös dal ötlete, ami hamarosan hallható lesz a MoJazzter következő dalaként.
A videót ezúttal is magam vágtam, szabdaltam, dolgoztam össze a többiek által küldött és a saját felvételeimből. A dal tükrözi jelen helyzetünk, távolságunk, izolációink, vágyaink, reményeink, valóságunk megélését.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Idén február végén jelent meg a friss zalaegerszegi formáció Nem az a lényeg című dala. A felállásban Monostori János zeneszerző és Takáts Eszter dalszerző közösen alkotnak, több dal is elkészült, amiből alkalmanként egyet-egyet publikálnak, az itt fentebb hallható (és látható) most a Tárt karokkal című, amiről ezt mondják az alkotók. Takáts Eszter:
Nagyon gördülékeny a közös munka Jancsival, hetente összerakunk egy-egy dalt, finomítgatjuk, simítgatjuk, eddigi tapasztalataim alapján minden dal más és más, külön világot alkotnak, mégis összhangban vannak egymással. Lassan összeáll egy lemez anyag. A "Tárt karokkal" megjelenéshez klipet terveztünk, de a karantén miatt nem tudjuk leforgatni, így az nyár végére fog csúszni.
Monostori János:
A MoJazzter kísérletező jellegű, eklektikus muzsika, magyar szövegekkel. A „Tárt karokkal” egy érdekes hangvételű dal, elgondolkodtató szövegvilággal és dinamikus zenei köntössel. Az elektronikus hangzást a kiváló basszusgitáros, Koller Laci játéka színesíti. Nagyon inspiratív és pörgős Esztivel ez a kooperáció.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A MoJazzter elnevezésű friss zalai projekt Monostori János billentyűs-zeneszerző, dalszövegíró (a Flight Mode zenekar, és Hevesi Sándor Színház rendszeres szerzője), és Takáts Eszter dalszerző-énekes közös szerzeményeire épül, ezek közül itt is van az első dal, a Nem az a lényeg. Könnyed, atmoszférikus, lírai dzsesszpop, összetett mondanivalóval. A hangfelvételt, és az utómunkálatokat Köves Marcelnek (Sasy Bt) köszönhetik.