2011.11.29. 10:00 – Lángoló Gitárok

Ingyenes feldolgozáslemez az Okkervil Rivertől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szinte pontosan négy évvel ezelőtt adta ki a texasi Okkervil River zenekar Golden Opportunities című különleges albumát, amin Will Sheff és bandája olyan jól ismert nevek szerzeményeit dolgozta fel, mint John Phillips, Randy Newman, Jimmy Webb, Serge Gainsbourg, és Joni Mitchell, ezek mellett pedig egy saját számuk élő verziója is szerepelt a lemezen, ami minden különösebb felhajtás nélkül teljes egészében ingyenesen letölthető volt a zenekar weboldaláról. Aztán eltelt négy év, az Okkervil River közben kiadott egy csomó mindent (legutóbb például a hatodik nagylemezüket, amiről itt írtunk), mostanra pedig úgy érezték, itt az ideje egy következő ilyen kiadványnak, aminek rettentő találóan a Golden Opportunities 2 címet adták. Az ötszámos kislemezen ezúttal csak feldolgozások szerepelnek, kevésbé közismert szerzőktől: Ted Lucas, Jim Sullivan, David McComb, és Bill Fay egy-egy dalát vették fel saját szájízük szerint, valamint helyet kapott a kiadványon a Dry Bones című tradicionális, spirituális dal is, aminek szövege egy bibliai történeten alapszik. Mindez ezúttal is teljesen ingyen tölthető le a zenekar oldaláról, ide kattintva. A lapozás után pedig megnézhető a Golden Opportunities 2 borítója, valamint a lemez első három számának az eredeti verzióját is megmutatjuk.


indie folk letöltés pop hír okkervil river



2011.05.10. 12:00 – _fá_

Patetikus vagy átlagos

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Okkervil River – I Am Very Far
(Jagjaguwar)

Az Okkervil River tőle szokatlan dolgot csinált: Will Scheff és zenekara 2003 óta először csak úgy simán kiadott tizenegy dalt, történet, és úgy általában bármiféle nagy koncepció nélkül (nem számítva a tavaly Roky Ericksonnal felvett közös lemezt). Az amerikai indie folk Decemberists mellett talán legnagyobb neve logikus lépést tett vissza az egyszerű dalok irányába, mert a 2008-ban kiadott Stand Insszel bezáródó lemezcsokor egyértelmű kreatív csúcsot jelentett, az Okkervil River-életműben, és a stíluson belül is. Scheff úgy tudott történetet mesélni, hogy nem voltak öncélú témaismételgetések, zavaróan hosszú lemezek, csak arcbamászóan hatásvadász dalok, úgy ahogy azt maximum az Arcade Fire tudja.

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (3/5)

lemezkritika indie folk rock okkervil river



2010.01.22. 08:30 – lánggitár

Együtt a New Pornographers

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A kanadai székhelyű indie-powerpop kultcsapat, a New Pornographers még idén visszatér szám szerint ötödik nagylemezével. A Together címmel ellátott lemez idén május 4-én jelenik meg, ismét a Matador Records gondozásában, és már a borítója is a világ elé lett tárva. A lemezre komoly vendéggyülekezetet sikerült összecsődíteni, így hallhatjuk, mit kezd A.C. Newmanékkel közösen az Okkervil Riverből, vagy a Shearwaterből ismert Will Sheff, a St. Vincentes Annie Clark, vagy a rendszerint Beirut fedőnéven muzsikáló Zach Condon. Aki nagyon érdeklődik, a zenekar oldalán még fotókat is megtekinthet a stúdiózásról.


indie hír okkervil river beirut the new pornographers



süti beállítások módosítása