2013.02.05. 10:10 – Sajó Dávid

A munkásosztály rekedtes himnuszai - Pure Love-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pure-love-anthems_1.jpgPure Love - Anthems
(Vertigo)

Amikor Frank Carter otthagyta a Gallowst, akkor egy kicsit elkezdtünk aggódni a brit hardcore punk zenekarért, végül szerencsére csalódnunk kellett, hiszen a volt alexisonfire-ös Wade McNeillel felvett harmadik album egész tökös lett. Útközben Carter is szépen elkezdte szivárogtatni az infókat, hogy új zenei projektbe kezd, aminek hallatán meg az énekesért kezdtünk el picit aggódni. Ugyanis a Jim Carrol gitárossal alapított Pure Love - már a nevében is - a teljes ellentéte Carter előző zenekarának és már az első kislemez, a Bury My Bones nyitó soraiban is leszögezi: "I'm so sick of singing about hate / It's never gonna make a change" vagyis elegem van abból, hogy a gyűlöletről énekelek, ezzel úgyse fogok tudni változtatni semmin.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (1,7/5)

lemezkritika rock frank carter pure love



2013.01.30. 16:31 – Lángoló Gitárok

Meghallgatható a teljes Pure Love-nagylemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pureloveanthems.jpgMióta Frank Carter énekes kiszállt a Gallowsból, a hardcore punk együttes kihozott egy egész tisztességes nagylemezt Wade McNeillel, Carter pedig Pure Love néven kezdett új zenei projektbe, ami lényegesen eltér a tőle korábban megszokottaktól. Jim Carrollal karöltve a Pure Love nyíltan stadionokhoz pozicionált modern glam rockot játszanak, amiből elsőre egy egész jó dolog sült ki, másodjára viszont már kezdtünk kételkedni a produkció sikerében. Most a teljes Anthems végighallgatható a hajtás után, sajnos így pár hallgatás után bántóan középszerűnek tűnik, aztán majd az idő eldönti mennyire illik az agyontetovált hardcore frontemberhez a csillámpor.


hír glam rock frank carter pure love



2012.12.09. 16:04 – Sajó Dávid

Batmant várják Tolna megyében - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

LGklipszemle2_1.jpgA hétvégi klipmegosztásban most fele-fele arányban találhatunk magyar illetve külföldi előadókat, előbbiek közül itt a The Killers karácsonyi klipje, a Sigur Rós maratoni filmsorozatának befejező epizódja illetve az M83 kliptrilógiának utolsó része is. A Pure Love jobb videót forgatott, mint amilyen a dal alatta, A$AP Rocky és Earl Sweatshirt klipjeiből pedig kiderülhet, melyik feltörekvő rapper áll közelebb a mainstreamhez. A hazaiaktól első klipjével jelentkezik a mius és a Plush is, a Hó Márton és a Jégkorszak pedig továbbra is low budgetben nyomul. A magyar rapet most a Hősök képviseli illetve Hekiii és Csut megmutatja, hogyan szólj be a netes köcsögöknek farsangi jelmezben.


hősök m83 the killers battery sigur ros klipmegosztás plush mius asap rocky pure love earl sweatshirt



2012.04.24. 14:30 – Lángoló Gitárok

Bury My Bones - Az egykori Gallows-frontember új zenekarának első videója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tavaly nyáron valószínűleg sokan csodálkozva olvasták, hogy az egyre népszerűbb Gallows zenekart otthagyta a frontembere, Frank Carter, aki a brit hardcore egyik legfelkapottabb együttesétől a harmadik lemez készítése közben vált el, mivel más irányt képzelt el zeneileg, mint a többiek. A Gallows végül elcsaklizta a jó ideje szétesésben lévő Alexisonfire-ből Wade McNeil gitáros-vokalistát, Frank Carter pedig belekezdett új zenei projektjébe a Pure Love-ba. Aki mindezek után esetleg azt gondolta, hogy a magát néha a színpadon tetováltató Carter valami még dühösebb anyagot fog kihozni új zenekarával,  minden bizonnyal meg fog lepődni a következő videó láttán. A hajtás után a Bury My Bones című dal videoklipje látható.


hír klip frank carter pure love



süti beállítások módosítása