Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
"Haver, a Skunk Anansie egy csodálatos zenekar..." - mondta egyik legjobb cimborám, amikor először szó volt arról, hogy hamarosan ismét Budapesten játszanak majd. Hát igen. Vannak zenék, amelyek élvezetéhez kicsit meg kell érni fejben. A magam részéről nem igazán gondoltam volna tizenhat éves korom körül, hogy bő két évtized múlva buzgón helyeslem majd ezt az állítást. Persze akkoriban olyan dolgok is tudtak zavarni, mint Eric Peterson cipzáros melegítőfelsője a Testament épp aktuális klipjében. El lehet tehát képzelni, mekkora kultúrsokk volt számomra az első találkozás a csapattal, ami valamelyik Viva tévés rockzenei műsor és egy aktuális Metal Hammer-interjú metszéspontján következett be, valahol a második és a harmadik album között. Enyhén szólva sem igazán tudtam hová tenni azt, hogy egy mindenféle grunge, alternatív, meg fene tudja még, milyen hatásokkal operáló rock/metal zenét játszó zenekar élén egy villogó tekintetű, kopasz, fekete lány - aki a hírek szerint még két kapura is játszik - énekli a mindenféle társadalomkritikus üzenetekkel teli szövegeket.
